2010.10.31. 11:46 – lánggitár

Félnapos megakoncert a vörösiszap-katasztrófa károsultjaiért

A Veszprém környéki zenekarok hívószavára nagyszabású segélykoncert várja a segítő szándékú zenerajongókat ma kettőtől a Veszprémi Arénában, ahol a hazai zenei élet több jól ismert szereplője képviselteti magát. Tizenkét órás megakoncert bevételével járul hozzá a hazai underground színtér az ajkai vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítéséhez. A Veszprém környéki együttesek felhívására közel 20 zenekar és énekes vesz részt a nagyszabású segélykoncerten, melynek házigazdája a Quimby egyik frontembere, Varga Livius lesz. A délután kettőtől hajnal kettőig tartó, 30-30 perces blokkokból álló koncerten a következő csapatok lépnek fel:


hír program



2010.10.31. 08:27 – lánggitár

Óriási az érdeklődés a Take That turnéja iránt

Napokban jelentette be a Take That, hogy jövőre stadionturnéra indul, méghozzá eredeti felállásban, tehát Robbie Williamsszel együtt. Eredetileg húsz állomást terveztek be, de miután egy nap alatt eladtak több mint egymillió (!!) jegyet, így kénytelenek voltak plusz dátumokat berakni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy új állomások is bekerültek volna a turnéba. Egyszerűen csak három, már eddig is a programban lévő városban adnak összesen plusz hét koncertet, így például Londonban és Machesterben is hét-hét fellépésük lesz közvetlenül egymás után a jövő nyár elején. Ugyan várható volt a nagy érdeklődés, de a világ valaha volt legnépszerűbb fiúcsapata maga is meglepődött az eredményen, és külön közleményben köszönik meg a rajongók rohamát. Mellesleg ezzel a rohammal természetesen össze is omlott az egész brit online és telefonos jegyértékesítés, de a jegyirodáknál is órákat kellett sorban állni mindenhol. Amúgy Williamsék nem csak az Egyesült Királyságban lépnek fel, itt vannak a dátumok (a brit állomások nagy részére már nem lehet jegyet kapni, a többi városban, Dublin kivételével, november 5-én kezdődik az értékesítés):


pop hír take that



2010.10.29. 13:37 – New Noise

Utazás a kegyetlenbe – 15 éves a Heaven Street Seven

A tizenötödik születésnapját egy (dupla) best of-lemezzel, meg egy, az alkalomhoz méltó koncerttel ünneplő Heaven Street Seven kegyetlen utazásokról, koncertélményekről, kolbászokról és kerítésekről mesélt nekünk. Előtte viszont hallgassuk meg a zenekar Utazás a kegyetlenbe című új dalát, ami egy szintén új szerzeménnyel együtt nyitja majd a Dunabeatre keresztelt válogatást.


interjú pop rock heaven street seven hs7 new noise



2010.10.29. 12:18 – lánggitár

Részegedik a Peter Bjorn and John

Valamikor 2011 elején jelenik meg a Peter, Bjorn and John hatodik stúdiólemeze, ami elmondásuk szerint szakít a 2009-es, változó fogadtatású Living Thing irányvonalával, és visszatér a korai hangzáshoz. "Eredetileg egy punk rock lemezt akartunk felvenni, de visszahallgatva ez egy poplemez lett. De élőben punk rockosan szólunk!" - mondta John Eriksson. Az egyelőre cím nélküli lemezt a Cardigansból ismert Per Sunding producerelése mellett rögzítették, aki miatt Eriksson állítása szerint sokkal többet ittak, mint eddig: "Részegebbek voltunk ezúttal. Ezért a producert kell hibáztatni, aki ivásra sarkallt minket. Sok dal végleges megszólalása lett a "részeg-verzió". A zenekar mellesleg segítséget kér a rajongóktól, hogy megtalálják a lemez végleges címét.


indie hír peter bjorn and john



2010.10.29. 09:00 – mista

Nagyon nyári, nagyon szexi - klipmegosztás

Hónap végi klipválogatásunkba összeszedtünk néhány videót, ami az elmúlt hetekben kimaradt, de van köztük olyan is, ami tegnap jelent meg. Uffie egy folyton változó végtelen folyosón sétál, a The National a világon semmi különöset nem csinál, a Deftones szexi csajokkal fürdik vérben, a Gwar zombitámadás áldozata lesz, a Nile pedig csak simán koncertezik. A spanyol El Guincho nyári hangulatú klipjében nagy mennyiségű meztelen női mell és egy rakás örült jelenet látható, négy év után pedig visszatért a rendezőlegenda, Chris Cunningham, naná, hogy egy nyomasztó klippel.


uffie klip deftones gil scott heron gwar nile canada the national chris cunningham katy perry klipmegosztás el guincho



2010.10.28. 13:50 – lánggitár

Itt van Katy Perry Magyarországon forgatott klipje

Katy Perry nem olyan régen fellépett Magyarországon, de nem csak ezt az egy napot töltötte nálunk, ugyanis az új klipjét is itt forgatta, méghozzá magyar szereplőkkel. Most itt a Firework című videó, amiben valóban elég hangsúlyosan feltűnnek magyar helyszínek, de hogy az egészet itt vették-e fel, azt nem tudjuk. A klipben előbb-utóbb mindenki annyira boldog lesz (rákos gyerektől kezdve a túlsúlyos lányig mindenki), hogy ettől elkezd a szíve tűzijátékot szórni, a csúcsponton pedig az egész Budai Vár szikrában áll. Itt a klip:


pop hír katy perry



2010.10.28. 12:38 – sixx

A világnak szüksége van egy új Hendrixre - Joe Satriani-interjú

Ha valaki nem barlangban töltötte az elmúlt húsz évet, és még a rockzenét is kedveli, akkor biztos hallotta már Joe Satriani nevét. Az 1956-os születésű gitáros/zeneszerző/gitártanár játékával szólólemezei mellett kismillió helyen lehet találkozni, a műfajt megújító megoldásait sokan próbálják másolni kevés sikerrel, olyan gitárosokkal foglalkozott egészen fiatalkorukban, mint Kirk Hammet, Steve Vai vagy Alex Skolnick. Új lemeze és november 8-ai koncertje okán beszélgettünk a Chickenfoot nevű zenekaráról, karitatív tevékenységéről és arról, mekkora szerencse a rocktörténelemnek, hogy nem nőtt 190 centi magasra. (Az interjú rövidített változata már megjelent a New Noise október elején megjelent számában.)


interjú rock joe satriani



2010.10.28. 11:45 – lánggitár

Digitális lemezt adott ki a Gorillaz

Damon Albarn, és az elé kivetített rajzfilmfigurák nem állnak le. Most épp a semmiből (bár gyaníthatóan a brit turné kedvcsinálójaként) digitálisan jelentettek meg egy EP-t, amin eddig már megjelent Gorillaz-dalok szerepelnek élőben. a Feel Good Inc-hez, a Dirty Harryhez, a Stylohoz, vagy a Clint Eastwoodhoz hasonló kötelező slágerek mellett egy 37 perces interjú is helyet kapott a lemezen, Murdoccal, és 2D-vel. Az iTunes Sessiont a nevéből adódóan elvileg csak iTunesról lehet megvásárolni, ami nálunk természetesen még mindig nem működik, de most is létezik pár "alternatív lehetőség." A Gorillaz mellesleg november 22-én új single-t jelentet meg, a Doncamatic (All Playes Out) dalhoz, amit már egy ideje meg is hallgathatunk.


pop hír gorillaz



2010.10.27. 16:30 – dg

Másfél hónap és itt az új Motörhead

The World Is Yours címmel december 13-án jelenik meg a Motörhead új lemeze. Az album producere ugyanaz a Cameron Webb volt, aki a két évvel ezelőtti Motörizert is felügyelte. A lemez most először a zenekar saját kiadójánál, a Motörhead Musicnál jelenik meg, terjeszteni pedig az EMI Music Services fogja. Hajtás után felsoroljuk a számícmeket is azoknak, akik izgulnak ilyesmire, de amúgy ezekből (és a borítóból) ítélve semmilyen változás nem lesz itt zeneileg. Még szerencse.


rock metál hír motörhead



2010.10.27. 12:45 – Hirdetés

Joe Bonamassa a Petőfi Csarnokban

Világkörüli turnéjának keretében október 28-án a Petőfi Csarnokban láthatjuk és hallhatjuk újra a korábban Budapestet már kétszer meglátogató blues-rock előadót. Joe Bonamassa 1977. május 8-án a New York állambeli Utica városában született muzikális családba. Nem csoda hát, ha szupertehetségként indult: apja lemezgyűjteményén nevelkedve már 4 évesen gitározott, 12 évesen pedig BB King előtt lépett fel. Első zenekara a Bloodline volt, amelyben társai a Doors gitáros Robbie Krieger fia, Waylon valamint Miles Davis csemetéje, Erin voltak.


rock hír program blues joe bonamassa



2010.10.27. 09:30 – lánggitár

Michael Jackson a legjobban kereső halott híresség

A Forbes magazin idén is közzétette, melyik halott híresség (köztük több zenész) kereste a legtöbbet múlt évben. Nem nehéz kitalálni, igen, a tavaly júniusban elhunyt Michael Jackson örökösei kapták a legtöbbet, ugyanis a poplegenda neve 2009-ben 275 millió dollárt hozott a konyhára. Az összegből a rádiós játszások kb. 50, míg a This Is It című dokumentumfilm olyan 60 milliót tesz ki. Érdekesség, hogy Jackson egymaga többet keresett, mint a listán utána jövő 12 híresség együtt. A zenei dobogón Elvis Presley lett a második 60 millióval, míg a Beatles-alapító John Lennon, aki idén lett volna 70 éves, illetve szintén idén van halálának is a 30. évfordulója, 17 millió dollárt keresett. A listán van még Jimi Hendrix is, aki tavaly 6 milliót hozott örökösei számlájára leginkább a Valleys of Neptune albummal, illetve a klasszikus, még életében megjelent három stúdiólemezének bónuszolt újrakiadásával.


pop hír michael jackson