Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Április 29-én kezdődik a négynapos Asymmetry fesztivál a lengyelországi Wroclawban, ahol olyan zenekarok lépnek majd fel, mint a Zu, a Bong-Ra, a Drumcorps, a Shrinebuilder, a Jesu stb. Ennek a rendezvénynek van egy tehetségkutatós része, ahová beválogattak négy magyar zenekart is, méghozzá a Képzelt Várost, a Pozvakowskit, a Marionette ID-t és a Document Of Forgotten Smilest. Viszont ez még nem jelent biztos fellépési lehetőséget számukra, ugyanis van itt egy szavazás, aminek az első öt helyezettje lép majd fel a fesztiválon. Szavazni egy IP címről 24 óránként csak egyszer lehet, alul pedig az éppen aktuális állás olvasható, ami alapján van még mit behozni, de azért a helyzet nem reménytelen.
These New Puritans – Hidden
A Bad Religiont 1980-ban alapította Greg Graffin énekes, Brett Gurewitz gitáros, Jay Bentley basszusgitáros és Jay Ziskrout dobos. Ziskrout ugyan már nincs az együttesben, de a többiek (kisebb nagyobb megszakításokkal) a mai napig tagjai a kaliforniai punkzenekarnak. Rajtuk kívül Greg Hetson gitáros, Brian Baker gitáros és Brooks Wackerman dobos ünnepli majd meg a harmincéves születésnapját a csapatnak idén. Meg persze azok a rajongók, akik bejutnak a House Of Blues-os koncertkörútjuk egyikére, amik Los Angelest, Anaheimet, San Diegót és Las Vegast érintik. Mi magyarok egyelőre csak annak örülhetünk, hogy ősszel valószínűleg új stúdióalbum jelenik meg, sorban a 15., amivel az egész ünneplést meg szeretnék fejelni. Graffin szerint a legjobb érzés az egész évfordulóval kapcsolatban az, hogy egyáltalán megtörténik.