2010.02.25. 09:38 – lánggitár

Letölthető új Deftones-dal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Elég kínkeservesen módon, de elkészült az új Deftones-lemez, ami az első lesz Chi Cheng basszusgitáros nélkül, aki 2008 vége óta kómában fekszik egy autóbalesett miatt. A baleset pont akkor történt, mikor az Eros címre hallgató album majdnem készen lett, de ekkor leálltak a munkával, hiába lett volna már kiadható az anyag. Egy ideig vártak, majd ismét elkezdtek koncertezni Sergio Vegával, végül a stúdióba kötöttek ki, mondván teljesen más a hangulatuk, mint az Eros idején, így inkább írnak egy újat. Ez lett a Diamond Eyes, ami május 18-án jelenik meg, viszont a Rocket Skates című dal már letölthető innen. A zenekart élőben hozzánk legközelebb a júniusi Novarockon lehet megnézni.


rock metál hír deftones



2010.02.25. 08:13 – lánggitár

Bluesfesztivál világsztárokkal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Február 27-én, szombaton rendezik meg a 6. Budapest Blues Fesztivált a Petőfi Csarnokban, ami Magyarország legrangosabb blueseseményének számít. A korábbi évek hagyományait folytatva idén is két színpadon zajlanak majd az események 16 órától kezdődően, a késő éjszakába nyúlva, majd tíz órán keresztül. És hogy kik lépnek fel ezen a napon:


fesztivál program blues



2010.02.24. 15:49 – lánggitár

A Muse kiakadt a Warnerre

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Warner nemrég közölte, hogy beszünteti az előadói ingyenes online streamelhetőségét, így azok eltűnnének az olyan zenehallgató oldalakról, mint a Spotify, a We7, vagy a Last.fm. Arra hivatkozott a kiadó, hogy emiatt jelentős mértékben csökkentek a bevételei, mivel  kevesebb fizikai lemezt adnak el. A Warnerhez tartozó Muse viszont ezzel nem ért egyet. Chris Wolstenholme basszusgitáros a BBC-nek elmondta, hogy ez kb. olyan, mintha a saját kiadójuk úgy döntött volna, hogy többet nem ad engedélyt Muse-dalok rádiós játszására. Hozzátette még, hogy ezeket a nagy kiadókat kizárólag a bevétel érdekli, a művészeik viszont nem, és az egész jól példázza ezt a hozzáállást.


rock hír muse warner



2010.02.24. 12:11 – lánggitár

Padlógázzal a pokolba - a Chief Rebel Angel új klipje

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Felföldi Péter, Kiss Barnabás, Pándi Palázs alkotta Chief Rebel Angel most ugyan takaréklángon működik, de ettől még elkészítettek egy új klipet a Double Speed Double Standards című dalukra, ami a tavaly augusztusban megjelent - mondjuk úgy - kislemez egyik szerzeménye volt. A videót Busák Péter ötlete alapján, Szilágyi Rudolf, Szilágyi Róbert és Vágó Szabolcs készítette, akik olyan zenekaroknak csinálnak majd a jövőben klipet, mint a Drünken Bastards, a Plastic Bitch, vagy a Locust On The Saddle. A továbbra kattintva meg is lehet nézni az alkotást, alul meg kommentelni, hogy mit is láthatunk ebben a vágás nélküli videóban:


rock metál exkluzív klip chief rebel angel



2010.02.24. 10:30 – lánggitár

Új Wu-Tang Clan-közeli lemez

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Wu-Tang Clan három alapembere, Ghostface Killah, Raekwon, és Method Man bejelentette, hogy közös lemezt dobnak piacra. A trió mellett több klántag feltűnése is várható, vendégeskedik például Inspectah Deck, és RZA is. A Wu-Massacre március 30-án kerül a boltokba, és pont megfelelő felkészülés lehet a két nappal későbbi Pecsás bulira, ahol épp Method Man lép fel sokadmagával - mellesleg épp a születésnapján.


hír hip hop method man wu tang clan



2010.02.24. 08:26 – lánggitár

Tehenek helyett gitárok

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A miskolci Kocsonya fesztiválon már megszokott jégszobrok mellett idén 11 db 2 méter magas műanyag gitárt is kiállítottak a Szinva-teraszon. Az új street art gitárok - hasonlóan a Budapesten évekkel ezelőtt megjelent Cow parade teheneihez - egyedi alkotások, a festésükre közismert művészek és közéleti személyiségek vállalkoztak, vagy adták hozzá nevüket. Így kerültek a gitáROCK! nevű projektbe olyan médiaszereplők, mint Bochkor Gábor, Boros Lajos és Voga János a Bumerángból, Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János a Morning Show-ból, de a HVG címlapkészítői Szoboszlay Péter és Kőhalmi Zoltán is készítettek egy gitárt. Egy olyan gitárt, amin ugyan játszani nem lehet, de legalább jó nagy, és úgy néz, mint egy Fender Stratocaster. Az év során a 11 gitárt vagy valamelyik fontosabb szabadtéri kulturális eseményen (Pécs EKF, Tavaszi Fesztivál Budapest, a nagy nyári zenei fesztiválok szerte az országban) lehet megnézni, vagy itt, illetve van egy, amit a továbbra kattintva is. Ehhez ugyanis némileg nekünk is közünk van olyan zenei orgánumok mellett, mint a Quart, a WAN2, a Hammerworld, a Rockinform és még sok más ma is létező, vagy már megszűnt újság, vagy fanzine. A koncepció Oláh Szabolcstól és Szvoboda Lászlótól jött, a festést pedig Tavasz Jokka készítette:


art



2010.02.23. 11:30 – lánggitár

Nagy nevek segítik Haitit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Hear to Help címmel jelenik meg a Haiti megsegítése érdekében egy válogatáslemez. Ebben semmi meglepő nincs, de ez most nem a We are the World-jellegű ocsmányságokat fogja tartalmazni, hanem zenerajongói füllel is értékelhető dolgokat. Hallható lesz többek közt az Air, vagy a Vampire Weekend egyes dalaiból készített remix, de olyan finomságok is helyet kapnak, mint a Franz Ferdinand Take Me Outjának élő feldolgozása az Of Montrealtól, vagy a Grizzly Bear Hot Chip-átértelmezése. A pontos tracklistért katt a továbbra.


indie válogatás franz ferdinand hír air grizzly bear vampire weekend of montreal haiti



2010.02.23. 10:04 – maUgly

Grandiózus, gyönyörű giccs

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

The Irrepressibles – Mirror Mirror
(V2)

A londoni The Irrepressibles történetét tekintve egy viszonylag átlagos csapat. Adott egy fiatal, Jamie McDermott névre hallgató tehetség, aki zenei tanulmányai hatására – néhány szólófelvétel elkészítése után – úgy dönt, hogy teljes gárdát toboroz maga köré. Ennek eredményeképp jött létre 2002-ben a jelenleg tíz tagot számláló formáció, mely nem siette el a debütálást sem. Az első nagylemez ugyanis csak idén jelent meg. A Mirror Mirror, jelezvén a minőséget, mindenki számára érthetővé teszi, hogy miért is emlegetik az Irrepressiblest a szigetország egyik legféltettebb titkaként.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (4,5/5)

lemezkritika irrepressibles



2010.02.23. 08:31 – lánggitár

Rob Halford a meleg összefogásért

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Különleges vendégként vesz majd rész Rob Halford a Gay & Lesbian Alliance Against Defamation (GLAAD, kb.: meleg összefogás a rágalmazás ellen) Media Awardson április 17-én Los Angelesben. A GLAAD Media Awards azokat a műveket (mozi, tv, zene stb.) díjazza, amik a lehető legtisztességesebb módon, és a legpontosabban ábrázolták a meleg, biszexuális és transznemű közösségeket. Hogy Halford egész pontosan mit fog csinálni, azt nem tudjuk, viszont a zenész elmondta, hogy rengeteg meleg metálos rajongója van világszerte, akiket legtöbbször már a színpadról kiszúr, annyira nyilvánvalóak. A Judas Priest énekese hozzátette még, hogy mikor több mint tíz évvel ezelőtt bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik, óriási teher esett le a válláról. Szerinte rengeteg fóbia van a metál-színtéren, ami talán picit csökkent, hogy bevallotta másságát. A GLAAD Media Awardson 116 mű indul a 24 angol nyelvű kategóriában, 36 mű pedig a nyolc spanyol nyelvűben. A díjat egyébként március 13-án New Yorkban, június 5-én pedig San Franciscóban is átadják az ottani indulóknak.


bulvár hír judas priest halford rob



süti beállítások módosítása