2011.01.26. 12:38 – Dankó Gábor

Leszakadt az ég – Vágtázó Életerő (VHK)-interjú


Január 28-án a Dürer Kertben együtt lép fel a Vágtázó Életerő néven működő VHK és az Isten Háta Mögött. Mivel az előbbi csapat több tagjához hasonlóan Grandpierre Atilla énekes is huzamosabb ideig külföldre utazik, így őszig biztosan ez lesz az utolsó VHK-koncert. A sámánpunk-zenekar lassan két éve tért vissza kilencéves szünetéből, így az alábbi interjúban az azóta megélt tapasztalatok is szóba kerültek sok más egyéb mellett.

Majdnem két év eltelt a VHK visszatérése óta. Megérte újraindulni?
Mestyán Ádám (basszusgitár): Soha nem gondolkoztunk azon, hogy ez most megéri-e vagy nem. Igazából ez nekünk  mindent megér . Szerteszéjjel vagyunk a világban, néha összejövünk egy-egy koncertre, mert nem számít a távolság. Szóval mi tudtuk, hogy ezt akarjuk csinálni megint, aztán elindultunk. Leszakadt az ég!
Grandpierre Atilla: A VHK-ban örök erők élnek. Ezek ítélték átmeneti szünetre és megtisztulásra a zenekart, és ezek ítélték újjáalakulásra, amikor eljött az ideje. Mindannyian ezt az időt vártuk, és végre eljött. És számunkra még káprázatosabb élményeket jelent, mint amiben reménykedtünk. Valódi, izzó élet zajlik a próbákon, a koncerteken. És a kapcsolatunk is megerősödött, megtisztult.

Azért az elején érezhető volt egy kis óvatosság, hiszen csak egy koncertet jelentettetek be.
GA: Mindez csak magunk miatt volt. Nem tudtuk előre, hogy a koncert mennyire hozza majd számunkra azt a magasra tett mércét, amit felállítottunk magunknak. Nem tudtuk előre, hogy át tudjuk-e élni azt, amit annak idején éreztünk.
MÁ: Nem óvatosság volt ez. Egyszerűen megbeszéltük, hogy lesz egy koncert biztosan, aztán majd meglátjuk.
GA: Annyira a szívünk közepén van ez az egész, hogy nem akartuk elrontani a dolgot. A VHK zenéje annyi kockázatot rejt, különösen az improvizatív részek miatt, hogy könnyen kudarcba fulladhatott volna a koncert. Azt sejtettük, hogy tele lesz a Petőfi Csarnok, azt is sejtettük, hogy jó lesz, de teljesen biztosak nem lehettünk benne. Másrészt saját magam számára sem volt biztos, hogy a bennem lévő felfokozott várakozáshoz képest ez nem lesz-e majd nagy csalódás. A többiekben meg pláne nem voltam biztos.
MÁ: A koncert előtt, a próbákon mi már azért láttuk, hogy ez kurva jó lesz. Abban nem voltunk biztosak, hogy a tíz évvel ezelőtti feltétekhez képest most mennyire változtak meg a dolgok. Mindenki nagyon elfoglalt lett, mindenkinek van másik zenekara, nem tudtuk, hogy az időnkbe hogy fér bele. Szerintem nem a zenének szóló óvatoskodás volt ez, hanem azt nem tudtuk, hogy az életfeltételeinket mennyire rendíti meg az a koncert. Aztán annyira megrendítette, hogy egyértelmű volt a folytatás.

Tehát akkor elmondhatjuk, hogy a VHK-ban most is annyi erő van, mint a feloszlás előtt.
GA: M i ezt érezzük, és úgy néz ki, a közönség is ezt érzi. Egyébként az is érdekes, hogy az új ízek mellett nem a közvetlen feloszlás előtti VHK-hoz tértünk vissza, hanem a nyolcvanas évekhez. Abból az időből játsszuk a legtöbb dalt is, igaz, most már belekapunk a kilencvenes évekbe is. Én úgy érzem, hogy megtisztulva és megerősödve kerültünk ki ebből a kilencéves szünetből. A régi idők mellett pedig az új dalok is dominálnak. Már sokan kérik az újakat is, amik szintén a nyolcvanas évek hangulatát idézik.

Mi a baj a kilencvenes évekkel?
GA: Nincs igazán baj vele, de az Éden visszahódítása lemezeken már nem volt annyira jelen az az őserő, ami még a kilencvenes évek elején is ott volt. Illetve jelen volt, de nem olyan formában, nem abban a megközelítésben, ahogyan szüksége van az életemnek most, meg annak idején. Ennek ellenére a kilencvenes évek második felében is sikerült azért jó pár kiváló dalra rábukkan ni, el is kezdtünk már próbálni néhányat.

Milyen egy VHK-próba? Lehet vagy érdemes ezt a zenét egyáltalán próbálni?
GA: Lehet, de elég kaotikus, az tény. Itt van pl. az egyik új dalunk, ami úgy született, hogy Ádám játszott egy basszustémát, de kb. csak mikor már 26-szor játszotta akkor vettem észre ebben a fantáziát. Akkor rákiáltottam, hogy ne hagyja abba, szóltam rögtön Lujónak, hogy ő is játsszon rá valamit, és így kialakult egy dal alapja, amire már az ének is rögtön érkezett .

Tudjátok ezeket a témákat reprodukálni lemezen?
GA: Gyakorlatilag lehetetlen, annyira gazdag, összetett, spontán, talán rajtunk kívül senki nem tudná ezt így eljátszani, annyi figyelem szükséges hozzá, nekünk viszont fontos, hogy olyan dolgokat rakjunk össze, ami még számunkra is annyira különleges, hogy a lehetetlenség határát feszegeti. Ebben az új dalban is ott érezzük az élet értelmét. Akárhányszor játsszuk, próbán, koncerteken egyaránt, mindig óriási hatással van ránk, annyira gazdag érzelmileg minden része.
MÁ: Ez a reprodukció számunkra nem feltétlen azt jelenti, hogy hangról hangra lejátsszuk azt, amit először felvettünk a próbán, hanem, hogy megfogjuk a téma mögötti lényeget. Vagy azt az érzés vagy azt a hangulatot vagy azt a világot, ami akkor volt. De akad olyan is, hogy valóban Atilla a speciális módszerével leírja, lejegyzi az első érzésből fakadó hangokat és azokat utána újra és újra megtaláljuk.

Volt már olyan a VHK története során, hogy valaki komplett dallal állított le próbára?

MÁ: Az Éden lemezeken érezhető némileg a dalformához közelítés, mert Lujó köztünk tán a legdalközpontúbb ember, és ő egyszerűen szeret dalokat írni . De amúgy ezeknél a lemezeknél sem emlékszem olyanra, hogy valaki lejött volna, és egy az egyben előállt volna egy dallal. Ezeknek az alapja is improvizációk, Atilla zenei témái, Lujó gondosságával kiegészítve, Fritz állatságával, és a dobosok elszálltságával.

A nevet miért éreztétek, hogy meg kell változtatni Vágtázó Életerőre?
GA: Egyrészt szerettünk volna tiszta lappal nyitni. Nem szerettük volna, ha kénytelen kelletlen a VHK-t követelje tőlünk mindenki. Másrészt harminc évvel ezelőtt az a név, hogy Vágtázó Halottkémek, nagyon különleges volt, nagyon nagy feltűnést keltett még külföldön is, pedig nem is lehet annyira lefordítani. Viszont mégis sok helyről jött vissza, hogy nem értik a nevet, ami még nem is lett volna annyira nagy probléma, az viszont már igen, hogy a név morbid képzeteket keltett . Sokan death metálnak gondoltak minket, és ezt én most mindenképpen el akartam kerülni.

A Vágtázó Halottkémek névben mekkora lázadás volt annak idején?
GA: Elég nagy. A VHK mindig is a tetszhalott mai világból való kitörésért zenél, akárcsak a mostani Vágtázó Életerő. A VHK egy különleges hivatást tölt be a mai világban. Ú gy gondolom, hogy az emberiség jövőjének egy korai előhírnökei vagyunk. E lindítunk egy olyan új gondolkozást, ami lehetővé teszi, hogy a természetközpontú társadalom hamarabb eljöjjön. Éppen ezért a ma életidegen világától bizonyos értelemben messze vagyunk. A zok számára viszont közelebb vagyunk, akinek elege van a mai világból. És ezek száma hogy-hogy nem, egyre nő.
MÁ: A célunk nem az, hogy a ma világát kizárjuk, hanem hogy átalakítsuk azt. Éppen ezért nagy figyelemmel vagyunk arra, ami ma a világban történik. Mi is használjuk a legújabb technológiákat, de mi ezekhez megpróbál unk valami értelmes célt társítani. Megpróbáljuk ezeket feltölteni üzenettel, tartással, vagy magával az élettel. Én azt gondolom, hogy a VHK nem amolyan ezoterikus dolog, ami el akarja hagyni a világot, vagy hegycsúcsokon, ködbe burkolózva akar zenélni, hanem itt van, ebben az életben, és azokhoz az emberekhez akar szólni, akik szintén velünk vannak, velünk élik ezt az életet.

Elég kevés koncertetek van. A közönség nem igényelne többet?
MÁ: Mi most csak örömből zenélünk. Nem pénzért, nem nimbuszteremtésből, hanem csak magunk miatt. Ráadásul Magyarországon a feltételek nem adottak ahhoz, hogy havi húsz koncertet bárhol le tudj játszani vidéken is úgy, hogy mindenhonnan jó érzéssel jöjj el. Vagy a technika hiányos, vagy nem fizet ki a szervező, vagy valami más baj van. Nem feltétlenül szeretnénk az energiánkat ilyen felesleges dolgokra pazarolni. Inkább legyen egy VHK-koncert ünnep nekünk is, illetve a közönség számára is.
GA: Igényelnénk mi is a koncerteket, még több koncertet, de méltó körülmények között, hogy a zene az égig érjen. Egyetlen erre alkalmas, igazi életre alkalmas lehetőséget sem hagyunk ki.

Az Isten Háta Mögöttel közös koncert ötlete a feldolgozásukból jött?
MÁ: Nem feltétlen, noha igaz, az Aláírhatatlan történelem átdolgozásukat ihletettnek gondoljuk. Én már ezt tök régen kitaláltam, amikor először egy fesztivált akartunk szervezni. Akkor már gondolatban összeszedtünk egy csomó zenekart, hogy kik lépnének fel előttünk, aztán a z nem valósult meg, lett helyette a közös koncert Jello Biafrával, így most tulajdonképpen pótlunk. Az IHM-et meg csípjuk , ők is nagyon szeretnek minket, a volt gitárossal Csabival együtt is játszok a Dereng nevű überkemény formációban, szóval kb. természetes volt a közös koncert.

Gondolom lesz együttzenélés is.
MÁ: Persze, eljátsszuk együtt az Aláírhatatlant úgy, hogy mindenki csinál a két zenekarból valamit a színpadon, öt gitár, két dob, három basszus, két ének, Atilla és rengeteg üvöltés. Elszabadul a fergeteg, megrendítő csapásra készülünk!

Fotók: Markovics Balázs


folk punk rock vhk vágtázó életerő



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.