2011.03.07. 07:40 – maUgly

Szarból várat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Is Tropical, We Have band @ Trafó, Budapest, 2011.03.05.


Szombat este a Nagy Britmánia eseménysorozat keretein belül két igencsak aktuális londoni zenekar is fellépett a Trafó színpadán. Az Is Tropical és a We Have Band tiszteletére a helyet hamar megtelítette a MySpace-nemzedék színe-java.

Mindkét csapat nagyjából ugyanabban a félelektronikus dancepunk-ban utazik, amelyik a kilencvenes évek második felében, megközelítőleg a !!! és a The Rapture zenekarok feltűnésével kezdte meg a kiteljesedését. Sem az Is Tropical, sem a We Have Band nem különösebben számottevő banda. Egyikőjük nevéhez sem fűződik korszakalkotó lemez, de még csak szám sem. Hogy mégis ilyen sokan kíváncsiak voltak rájuk, az egyrészt a frissességüknek, másrészt pedig annak volt köszönhető, hogy mindketten a képzeletbeli COOL-O-METER alapértékét jócskán felülmúló pontszámmal rendelkeznek. Nem véletlenül és hiába gyűlt tehát össze a független popkultúra és a nyugati divatvilág bűvkörében élő ún. „haladó szellemű fiatalság” hazai képviselőtábora.

A közönség bemelegítése az Is Tropical (fenti képen) feladata volt. A rendkívül fiatal fiúkból álló csapat annyira friss, hogy még nagylemezük sem jelent meg, idén debütálnak majd valamikor. A srácok szegecses csuklyával, sapkával és kendőkkel rejtegették az arcukat, miközben kelletlenül, különösebb átélés nélkül játszották az egyébként rendkívül energikus dalaikat. A felvételeken rendkívül karcos és döngető erejű számok élőben ernyedtté és ártalmatlanná válva elvesztek a térben. (1,5/5)

Az őket követő We Have Band (lenti képen) szerencsére megmentette az estét. A házaspárból (Thomas és Deborah Wegg-Prosser) és egy színesbőrű férfiból (Darren Bancroft) álló triót ezúttal a Marina and the Diamonds dobosa, Sebastian Sternberg egészítette ki. A zenekar így még erősebb ritmusszekcióval, még inkább táncra csábító ütemekkel adta elő a tavaly áprilisban megjelent, WHB címet viselő bemutatkozó albumának dalait. Az előzenekarhoz képest jóval finomabb és kiegyensúlyozottabb tánczenéjük sokkal karakteresebbnek és élettel telibbnek tűnt, mint az őket kísérő Is Tropical-é. A hibátlanul színpadra vitt és hasonlóképp előadott partihimnuszok segítségével a We Have Band-nek sikerült egy minden igényt kielégítő, önfeledt koncertet adva szarból várat építenie. (4,5/5)

A két fellépés talán arra volt a legalkalmasabb, hogy elképzelhessük – legalábbis némi tudomást szerezzünk arról –, hogy mégis milyen lehet egy divatos klubest a világ boldogabbnak hitt felén. Egy szelet London mindenkinek jár. Még nekünk, „haladó szellemű” magyaroknak is. Öröm volt végre belekóstolni.

(A képeket a zenekarok Facebook oldaláról loptuk.)

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,5/5)

indie pop koncertbeszámoló we have band is tropical



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.