2011.04.22. 07:14 – lánggitár

Két tag is kiszállt a Nevermore-ból


A magyarországi metálrajongók körében is nagyon népszerű seattle-i Nevermore a Myspace oldalán jelentette be, hogy Jeff Loomis gitáros illetve Van Williams dobos (a képen ők vannak a jobb oldalon) elhagyja a zenekart. A bejegyzés szerint belső feszültségek miatt határoztak úgy, hogy megteszik ezt a lépést, ami nagyon-nagyon nehéz, de szükségszerű volt számukra. A zenekarról ezelőtt az utolsó hír pár hete az észak-amerikai turnéjuk lemondása volt, akkor későbbre ígértek egy közleményt. Loomis és Williams a Nevermore 1995-ös első lemeze óta a zenekar tagjai voltak, sőt, a gitáros fő zeneszerzőnek számított az együttesben. A csapatban jelen állás szerint csak Warrel Dane énekes és Jim Sheppard basszusgitáros az állandó tag, azonban utóbbi éppen egy agyműtétből lábadozik, így nem zenél aktívan. A Shock! magazin elérte az énekest, aki úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen folytatni szeretné a zenekart, de most egyelőre előző együttesére, a Sanctuaryre, illetve szólókarrierjére koncentrál. Arról még nincs hír, hogy Vörös Attila, a Nevermore illetve Dane turnégitárosa, marad-e a jelenlegi posztjain.


metál hír power nevermore



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mikor Sodrócki 2011.04.22. 07:37:41

Team Loomis. Úgyhogy várjuk a szólólemezeket.

RozsaTomi 2011.04.22. 09:12:50

Akkor a Van-os dobverőm amire még magyarul is írt az most sokat ér????

karosszékely 2011.04.22. 09:32:48

@RozsaTomi: Épp ellenkezőleg, most már végképp nem ér semmit.

ellenszenvesfigura 2011.04.22. 12:10:59

én sem játszanék olyan bandában, ahol az énekes cowboykalapot hord.

vova666 2011.04.22. 15:01:50

úgy látom megint összegyűltek a frusztrált kis köcsögök, hogy kiélhessék a beteges beszólás-vágyaikat.
Nagyon humorosak vagytok egytől egyig, brávó

vova666 2011.04.23. 21:25:37

de semmi buzulás, csak hogy múljon az idő

Nerám 2011.04.25. 14:53:16

Nagyon fognak hiányozni.. :D

valtine 2011.11.16. 00:51:16

Jeff Loomis azért nem akármilyen szólók képes néha tekerni. sztem nagyon nagy tehetség.