2011.05.24. 16:00 – Dankó János

Másodjára jól pofáncsap

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Turbo – Lost Measure
(Szerzői kiadás)

A Turbo néhány évvel ezelőtt nagy lendülettel, és hazai viszonyok között meglepően rövid időn belül kiérlelt, komplett produkcióval jelent meg a közönség előtt. A zenekar az első lemezén, és a koncerten is jól teljesítet, de az elvileg könnyen átérezhető rock&roll hangzás ellenére sem ragad magával nagyobb tömeget. A társaság pedzegette már, hogy ők nem a gyorsan megszerezhető sikerre hajtanak, hanem inkább mélyebb zenét akarnak csinálni. Kb. ennek felel meg a Lost Measure.

A Lángoló Gitárokon is bemutatott album változatos, az arányok a merengés és a rockriffek között bőven elfogadhatók. El vagyunk szokva az efféle zenétől, pláne Magyarországon, pedig a hetvenes években ez jelentette a közízlést tőlünk nyugatabbra. A Turbo erre az érzésre rá is erősít a hippi promofotókkal, és a zene is jobban táplálkozik harminc-negyven évvel ezelőttről, mint mondjuk tízről. Már a megszólalás is ezt tükrözi, ami talán a lemez leggyengébb pontja, (igaz, mi elvileg egy maszter nélküli verziót kaptunk). Egy kicsit tompa, és az egyébként feszes ütemeket, a hangszeres finomságokat nem emeli ki kellőképpen.

Nagyon alapos munka az összes dal, és hiába mondja a zenekar, hogy több bennük a rögtönzés, érezhetően átgondolt a struktúra mindegyikben. Talán a fentebb is említett hangzásbeli bajok miatt viszont elsőre nem nagyon hallunk csúcspontokat, csak az olyanok ragadnak meg az emberben, mint a City Of Satellites refrénje, ami viszont egyenesen a legjobb a Turbo karrierjében.

A hangszeresek kiválóan zenélnek, különösen Delov Jávor dobos és Jero basszusgitáros, akiket koncerten is külön élmény figyelni. A basszusgitár is játszik harmóniákat, de a dallamokért természetesen a gitár, a billentyű és az ének felel. Vigh Dávid gitáros köztudottan a zenekar agya, ez hallatszik is, a billentyűs Dure jó érzékkel rakja a többiek alá a díszítést, Tanka Balázs pedig sokat fejlődött, és ez még akkor is hallatszik, amikor az éneksávjait ellepi a sok visszhang.

Első hallásra a Lost Measure szürke, de már másodjára is olyan nagy pofára esés következhet, aminek csak örül az ember. Aki elég elszánt, hogy sokat foglalkozzon cirka egyórányi zenével, kiemelkedő produkciót kap. Már csak az a kérdés, hogy ez miként érvényesül majd koncerteken, de ahogy a lemezen elszoktunk az odafigyelve hallgatós zenétől, úgy koncerten is, szóval érhetnek ott is kellemes meglepetések.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika rock turbo ezt hallgasd



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.