2011.06.22. 15:38 – Dankó János

Helyben toporogva, néha visszalépve

In Flames - Sounds Of Playground Fading
(Nuclear Blast)

Az In Flames karrierjét azóta követem nagyobb figyelemmel, amióta szembesültem a lehengerlő élő teljesítményükkel. Ez kb. a 2000-ben megjelent Clayman idején volt. Sokan éppen ezt az időszakot tartják vízválasztónak az In Flames életében, és valóban az is. A zenekar addigi koncepciójából kifacsartak mindent a Clayman számaival. Tradicionális metal és a death metal töménytelen skandináv dallammal, ikerszólókkal – 2002-ig ez volt a recept. A Reroute To Remain egy változásban gondolkozó zenekar lemeze lett, ahol a gitárokról átpakolták a hangsúlyt a groove-okra. A legtöbben ekkor fordultak el tőlük, de többen ekkor találtak rájuk. Azóta az In Flames megint megtorpant, hol bátortalanul, hol merészebben gyúrják a 2002-es lemez alapjait, és közben önismétlővé váltak.

Volt egy kicsit csörömpölős (Soundtrack To Your Escape), egy kicsit múltidéző (Come Clarity) és egy kicsit tanácstalan album (A Sense Of Purpose), és most itt van a Sounds Of Playground Fading, ami újra tanácstalan. A szándékok amúgy érezhetők. Dallamokat akartak, nagyon sokat, főleg az éneken. Na most, Anders Fridén keretei nagyon szűkösek, így a hangját úgy próbálja felerősíteni, hogy a vékony dallamai alá rekesztést pakol. Szinte az egész lemezt ez a megoldás uralja, a károgó vokál alapvetően eltűnt. Az éneken túl vendéghangszerekkel is szeretnének díszíteni, ami egyébként nem új az In Flames eszköztárában, de a különféle effektszőnyegeket nem nevezném vendéghangszernek. Mivel most leginkább külön dalokba pakoltak meglepő dolgokat (harmonika például), és nem beleépítve a számokba, így ezek is jelentőségüket veszítik. Egyedül az A New Dawn kellően drámai a vonósokkal. A Come Clarity óta újra vannak szólók, és itt is beleerőltetik a dalokba, akkor is, amikor nem kéne. A produkció végül így lesz lapos és iránytalan.

Pedig az In Flames tehetséges zenekar. Nem véletlenül másolják a (tini)metalcore vonalon az ő megoldásaikat. A szikrát persze itt is érezni, az első két számban príma főriffek vannak, és van néhány jó refrén is (Enter Tragedy és Where The Dead Sips Dwell, utóbbiban a bridge szintén fogós), ahol talán nem annyira bosszantó, hogy nincs igazi énekes a zenekarban, csak egy jellegzetes hangú frontember. A záró Liberation is jó dal, csak nem Fridénnek kéne énekelnie, és nem ezen a lemezen kéne lennie. Ezen túl egyébként a számoknak kifejezetten egységes a hangulata, amolyan sötét romantikus, befelé forduló. Visszafogták magukat, letompították a zenéjük élét.

Ezzel talán végre eljutnak oda, hogy felfogják: valami Reroute To Remain méretű új kártyát kéne előhúzni, hogy ne aludjon el a közönség. A zenekar manapság sajnos élőben sem üt akkorát, és még az azóta alkoholproblémák miatt kilépett alapító gitáros, Jesper Strömblad agonizálása közben megtartott magyar koncerten is vitákról pletykáltak a zenekaron belül, szóval valami biztosan nincs rendben. Ahogy ez a lemez sincs.

A lemez megvásárolható a Bookline hálózatában is.

 

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (2,9/5)

lemezkritika metál in flames



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

- Rendi - 2011.06.22. 18:30:15

Hááát, ez a nóta nem fogott meg, a szóló mintha teljesen máshonnan lenne bevágva, de amúgy is elég lapos. Kár érte.

RozsaTomi 2011.06.22. 18:30:49

Szerintem kegyetlen jó lett az új album...
És nekem pl pont a clayman-es idők nem jönnek be.
Etalon a come clarity és ez is kegyetlen jó

vtbxx 2011.06.22. 18:46:33

Sajnos a Bodom is elkezdte ezt az utat járni. Remélem a Dark Tranquillityéknek nem megy el az eszük...

mr.rogers 2011.06.22. 23:33:59

az egész lemezt meghallgatva azért nem olyan rossz ez

gerithegreat 2011.06.23. 11:30:52

Nekem is 4-5 hallgatás kellett, hogy megszeressem, pedig a Deliver us alapján elástam az egész albumot. Fülhallgatóval kell hallgatni, és akkor előjönnek a finoman kimunkált részletek, ha az ember csak úgy hallgatja tényleg eléggé egységes de uncsi zene, mert túl egységes a számok összképe....szerintem.

vkindustrial 2011.06.23. 11:31:04

Már az előző albumuk sem tetszett igazán; sajnos egy dalt sem tudnék felidézni róla, annyira középszerű volt.
Ez alól az új album sem kivétel; csak elmegy a fülem mellett. Talán ennyi volt a zenekarban. Általában ilyenkor bezáródnak a saját maguk által teremtett skatulyába (mint pl. a Napalm Death anno, vagy a My Dying Bride is) és éveken keresztül nyomják ugyanazt; jönnek a gyengébbnél gyengébb lemezek. Remélem, nem erre a sorsra jutnak.

themikka87 2011.06.23. 21:17:32

Hát, nekem az utolsó élményem ezekkel a népekkel a jester race lemez (meg egy szigetes koncert) volt, ami nyilván régi-alap.. Lehet, hogy időközben volt egy fejlődési ív, amiből én kimaradtam és ez már csak a leszálló ág, de nekem ez a szétjáratott melodeathhez képest még mindig inkább előrefele mutat. Majd utánanézek a kettő közti történéseknek, a közben feltűnt metálkóros fiú(k)lányok elvették a kedvem, hogy inflames-ügyileg továbbképezzem magam.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2011.07.25. 10:22:47

Én a régi és az új In Flames lemezeket is szeretem, de ez egy unalmas, önismétlő, emlékezetes részleteket nélkülöző lemez.