2011.07.10. 09:52 – sixx

Meghalt a Motörhead egykori gitárosa

61 éves korában meghalt Michael "Würzel" Burston, a Motörhead egykori gitárosa. Halálhíréről a zenekar egyik technikusa, Tim Butcher számolt be a Facebookon. A halál oka úgy tűnik, szívizombántalom, illetve a zenész ennek következtében leálló szíve volt. Würzel 1984-ben szállt be a zenekarba, és 11 éven át játszott Lemmy-ékkel.

Olyan örökérvényű Motörhead-nótákban szólózott ízeseket, mint a Born to Raise Hell vagy a Killed by Death. A Sacrifice felvételei után hagyta ott a zenekert, a turnéra már el sem ment, de Lemmy nem vett fel a helyére új gitárost, így a Motörhead megmaradt triónak (ami az első gitáros, Fast Eddie Clark távozásáig, és Würzel valamit Phil Campbell érkezésig, azaz 1984-ig volt).

Würzel 1995 után rögzített két szólólemezt, de ezek nem kifejezetten metál vonalon mozogtak, sőt, a második egy pszichedelikus, elszállós, ambient anyag lett. Szerepelt pár punk- és rockzenekar albumán is, de állandó zenekara nem volt, egészen 2010-ig, aikor megalakította a Leader of Down nevű formációt.

2008-ban a Download fesztiválon pár szám erejéig felment a színpadra a Motörheaddel, és a 2009-es brit turné pár állomásán is megjelent, de soha nem vot arról szó hogy esetleg visszamenne a zenekarba.

Gitárjátékát a következő Motörhead-albumokon lehet hallani:

  • No Remorse (1984)
  • Orgasmatron (1986)
  • Rock 'n' Roll (1987)
  • Nö Sleep at All (1988)
  • The Birthday Party (1990)
  • 1916 (1991)
  • March ör Die (1992)
  • Bastards (1993)
  • Sacrifice (1995)


gyász metal motörhead



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.