2011.08.11. 09:00 – _fá_

Ott, ahol abbahagytuk - ezt nézd a Sziget második napján!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A második napon mindenképp érdemes kimenni a La Roux-ra 16:30-kor. Ezzel nagyjából ott vesszük fel a fonalat, ahol előzőleg a Hurtsnél letettük, ugyanis itt is erős szintipop hatásokról van szó, csak valamivel jobb dalokkal. Állítólag készül a második lemezük is, amit nagyon másnak ígérnek, talán ezt is eldönthetjük itt.

Ha esetleg mégsem érdekel minket annyira az újrafelhasználás, akkor öttől érdemes megnézni a Magyarországon már többször is járt Xiu Xiut, aminek kísérleti popzenéje valószínűleg a Sziget egyik legérdekesebb színfoltja lesz. Azért a legutóbbi klipben bemutatott hányást dolgokat senki ne várja el tőlük, igaz páran megoldják helyettük ezt úgyis majd.


Arra feltétlenül ügyeljünk, hogy nehogy véletlenül beleütközzünk a Good Charlotte-ba, ők este hatkor lépnek fel a Nagyszínpadon. Helyettük szép lassan sétáljunk el a rocker részleghez, ahol ki nevetés, ki ördögvillázás céljából láthatja a német speed metal feltalálóját, a Helloweent.

Itt válaszút elé érkeztünk már megint, bár valószínűleg kevés embert érdekel egyszerre a Judas Priest és a Crystal Castles is. Azoknak, akik mégis ezzel a kérdéssel birkóznak már napok óta, továbbnehezíteném a dolgát: a Judas Priest épp szétesőfélben van, és komoly az esély, hogy ez lesz az utolsó alkalom, a metálistenekkel való találkozásra, a Crystal Castles pedig megbízható források szerint a világ egyik legjobb koncertzenekara jelenleg. Ráadásul mindegy, mit választunk, ennek mindenképp a Kasabian issza meg a levét, de őket már úgyis sokszor láthatta bárki.

Hatványozottan igaz ez a Chemical Brothersre, de velük egy időben semmi érdekes nem történik, szóval ne szégyelljünk lötyögni egyet a legutóbbi lemezével amúgy is újjáéledt angolokra.

Ezzel nincs vége a szórakozásnak, egykor kezd az A38-on Hudson Mohawke, aki bemutathatja most, hogy működik élőben a wonky. Az este maradék részében pedig mindenki válassza ki a neki tetsző opciót, de a többségnek nem nehéz dönteni a berúgás és az alvás közt.


ajánló fesztivál sziget 2011



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása