2011.09.13. 14:00 – SCs

Ideje lenne feloszlani - Opeth-lemezkritika

Opeth – Heritage
(Roadrunner)

Körbeértek a dolgok: először Mikael Åkerfeldt énekes-gitáros unta meg a hörgést, sőt az egész metált. Most pedig én untam meg végleg Mikael Åkerfeldtet.

Érdemes végighallgatni az Opeth életművét, egymás mellé tenni, hasonlítgatni dalokat, dalrészleteket, a számok felépítését, a zenei eszközöket. Aki egy kicsit is objektíven képes megközelíteni a kérdést, könnyedén beláthatja, hogy az Opeth, hiába rendelkezett már a kezdetektől felismerhető stílusjegyekkel és használta azokat mindvégig, albumról albumra mindinkább kiüresedett. Nem egyedi eset, hogy egy zenekar hanyatlásának ideje pont akkor kezdődik, amikor a legnépszerűbbé válik: az Opeth a Blackwater Park, majd a Deliverance óta "sztáregyüttes" metálos körökben, ugyanakkor a zenéje egyre ötlettelenebb. A Damnation a mássága miatt újszerűnek tűnt, ám aztán a Ghost Reveries és még inkább a Watershed a zsákutca végét jelentette. Ez a két utolsó lemez kétségbeesett, görcsös ragaszkodás a jól bevált formulákhoz, amelyek ugyan még működnek, de önnön magukat zárják falak közé és emésztik fel. Egyszersmind az őrlődő, kreativitását vesztő zenész minden bizonnyal öntudatlan jajkiáltásai is.

Aki túlzásnak érzi ezt, olvassa el a szaklap legutóbbi számában megjelent Mikael Åkerfeldt-interjút. Ebben az énekes-góré elmeséli, hogy az új lemezhez először elkészülő két hagyományos dalával kapcsolatban semmit nem érzett, mintha egy gép köpte volna ki azokat. És pontosan ez hallatszik már a két utolsó Opeth-lemezen is, csak legfeljebb akkor ezt nem volt mersze megfogalmaznia, vagy még nem érezte így. Egyébként a hanyatlás oka egészen pontosan meghatározható, Åkerfeldt magának kereste a bajt: a Deliverance óta csak nagyon kevés beleszólást engedett a munkába a zenésztársainak, gyakorlatilag egymaga írta a lemezeket. Olyanok is: a Morningrise ötletorgiából felépülő vára mellett elég szembetűnő különbséget mutat a Watershed kiszuperált panelekből álló viskója.

Az említett interjúban Åkerfeldt azt is elmondja, hogy ráunt a hörgésre és az extrém metálra. A Heritage készítésénél – miután a szemétbe hajította a két új dalt – eleve progresszív rockban gondolkodott, ami ismerve vonzódását a hetvenes évekhez, egyáltalán nem meglepő, sőt teljes mértékben akceptálható. Minden készen állt tehát arra, hogy az Opeth irányt váltson, és örvendetes módon megújuljon.

A kiadó által indításként bemutatott The Devil's Orchard dal azonban valahogy az elejétől fogva nem stimmelt. Nem az a probléma vele, hogy az aktuális retró-trendet követi, hiszen Åkerfeldt régóta elkötelezettje ezeknek a zenéknek, de tény, hogy nagyon szépen belesimul abba, túlságosan is. A legfőbb baja a hamissága – nem a szó zenei értelmében, persze. Hiába tudom, hogy Åkerfeldt él-hal a progresszív rockért, ez egy nagyon kiszámítható darab, a tudás és a technika ott van mögötte, érzelem viszont sehol. Aztán a lemezt végighallgatva lett teljes a döbbenet: a The Devil's Orchard talán a legjobb szám a Heritage-en.

Az elektromos gitár tényleg a háttérbe szorult, a hörgés eltűnt, de mindezzel nem lenne gond. Csakhogy a Heritage a parasztvakítás iskolapéldája. Åkerfeldt összedobált egy csomó lapos énekdallamot, rengeteg szólót, telerakta a számokat unalmas és jellegtelen perkás, mellotronos, akusztikus gitáros részekkel, felesleges leállásokkal, amitől élvezhetetlen és gyakorlatilag hallgathatatlan lett az egész. Értem én, hogy hetvenes évek meg progresszió meg nem kellenek refrének, de a King Crimson, a Camel és Mikael egyéb példaképei a nagy témázgatások közepette is mindig szerettek volna elmondani valamit, sőt jobb esetben érzelmi többlet is alátámasztotta a mondandójukat. Netán még dalokat is sikerült írniuk.

A Heritage-en semmi mást nem hallani, csak azt, hogy most iszonyúan megmutatják nekünk, mekkora zenészek játszanak rajta; "a dobot és a basszust élőben vettük fel", hűha!, "hallani a zongorapedál kattogását meg még az ujjak csúszkálását is a gitárhúrokon", őrület! Nem villognak és hangszerbemutatót rendeznek, lesújtóbb a helyzet: lenézik az egyszeri hallgatót. "Tudjuk, hogy nem érted, de mi értjük, nyugi, te csak figyelj tátott szájjal, az a dolgod."

Előttem a kép, ahogy koncerteken a metálosok átszellemült arccal bólogatnak az ad hoc váltásokat meg a művészinek szánt szólóhalmokat hallgatva (magában persze mindenki alig várja, hogy jöjjön végre a dzsi-dzsi), utána meg révülten mondogatják egymásnak, hogy "azért ez a Mika mekkorákat gitározik már". Ez persze a rosszabbik eset, a jobbik az, hogy ledobálják az egész zenekart a színpadról, de ilyen úgyse lesz, úgyhogy az imádott Mika csak még jobban beleringatja magát abba az álomba, hogy ő egy igazi Művész, aki Megmutatta a Metálosoknak.

A Heritage egy gőgös, nagyképű lemez egy narcisztikus embertől, aki azt hiszi, hogy bizonyos körben minden moslékot el tud adni, ha arra "Érték" címkét ragaszt. A legviccesebb, hogy igaza is van, kezet foghat barátjával, az év másik legnagyobb blöffjét (Ghost) elkészítő Devin Townsenddel, és együtt röhöghetnek megvetően a Rajongókon. Úgyhogy, Rajongók, vegyétek, vigyétek, hallgassátok a Heritage-et, és vessetek magatokra.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (3,8/5)

lemezkritika rock opeth progresszív



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.09.13. 14:58:42

Még nem hallgattam meg, de adok egy esélyt neki.
Mindenesetre inkább a Road Salt One a PoS-tól. Na, az király lett!

deadness · http://www.illusionsanddreams.com 2011.09.13. 15:27:46

Egyet értek. A Blackwater Park adott helyzetekben a mai napig elvarázsol, az utóbbi lemezeken meg volt 1-2 téma, ami tetszik, olyan erőltetett nekem az egész. :(

vtbxx 2011.09.13. 15:56:26

Ízlések és pofonok, nekem ez kifejezetten tetszik, a korábbi Opeth albumokkal sosem tudtam megbarátkozni, pedig finoman szólva sincs ellenemre a hörgés :)

Zocsi 2011.09.13. 19:32:26

Szinte gondoltam, hogy olvasni fogok egy ilyen jellegű kritikát, ami lehúzza majd ezt a lemezt.Én pont ezt vártam, és meg is kaptam, szóval maximálisan elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy már a Blackwater Parknál elindult egyfajta igényesedés, és ez most jelenleg itt tart. A Watershed lemeznél már erre számolni lehetett.
Annyi biztos, hogy ez már inkább Mikael-ről szól, akinek meg nem tetszik az ilyen jellegű Opeth, az hallgassa a régebbi lemezeket (én is hallgatom azokat).

krferi 2011.09.13. 19:48:56

@Zocsi: Nem vágom, ez a lemez mitől lenne _igényesebb_, mint a Still Life-tól kezdve akármelyik albumuk.
Nekem nagyon tetszik, sokkal inkább, mint az utóbbi dolgaik.

Musik.Man 2011.09.13. 20:42:35

Lehet, hogy önző dolog elvárni, hogy egy adott banda azt játssza amit szeretünk, elvégre a zene a tagok önkifejezéséről szól, ami vagy tetszik a közönségnek vagy nem. Ha úgy érzik, hogy erre vágynak, hát rajta.
...Azonban kinőttem már abból, hogy mindent szeressek amire rá van írva, hogy Opeth.

Sajnos a szintivel/orgonával és a dalok ellágyításával mára elrontották az általam kedvelt hangulatot. A dobtémákra sem mondanám, hogy földhöz vernek. Olyan vértelennek tűnik, mintha csak a komplexitására figyeltek volna a dalnak, de a gitárszólón kívül túl sok érdekességet nem hallottam ki a dalból.

A damnation és ghost reveries albumról pont azokat a hangzásbeli elemeket hozta át a banda, amik távol álltak Tőlem.

Szerintem sok Opeth fan van, akik a durva és lágy énektémák váltakozása, a melankólikus-folkos szólók/akusztikus betétek miatt hallgatták a bandát.
Lágyabb vonalnak ott volt a régi Pink Floyd és Dream Theater, Porcupine tree, Pain of Salvation stb.
Mikaelék jó kapocs voltak a progresszív és a durva zenék között.

Eddig nagy álmom volt egy Opeth koncertre eljutni, de most már nem biztos hogy bevállalnám.
Azért, ha belegondolok, bizonyos szinten az Amorphisnak és az Anathema-nak is jót tett a lágyulás. Majd meglátjuk mi van még ebben a bandában....

krferi 2011.09.13. 21:47:25

@Musik.Man: Ez fura, mert szerintem meg pont hogy az Anathemát olyan szinten baszta el a "lágyulás", hogy az nem igaz, az Amorphis meg önmaga árnyéka sok lemez óta, tök ugyanazt csinálják mióta. Én a hörgős/tiszta énekes Opethet untam meg végtelenül, ez után nagy örömmel hallgattam az új albumot.

Azzal nem értek egyet, hogy annyira komplex lenne. Szerintem semmi bravúroskodás nincs benne a régi lemezekkel ellentétben. Teljesen visszafogott, villogásmentes, befordulós zene lett.

Musik.Man 2011.09.13. 21:58:13

A komplexitás viszonyítás kérdése :)
De igen, az Opethnek vannak jóval összetettebb dalai is ez tény.
A komment amúgy főleg a devil's orchard miatt íródott és már azelőtt megfogalmaztam, hogy az egész albumot meghallgattam volna, ami hiba volt. Most viszont, az egész albumot hallva ugyan olyan csalódott vagyok, mint a beharangozó dal hallatán,mert az szerintem gyenge lett. Vannak jó pillanatok amúgy az anyagon (Heritage,Haxprocess).

Ízlések és pofonok. Hallani azért, hogy nem átlagos zenészekről van szó, minőségét tekintve kifogástalan az album.

spacecadet 2011.09.14. 00:42:32

szoktam bírni a lángolós kritikákat, de szerintem ez most sokkal erőltetettebb lett mint a lemez. ha maradtak volna hörgésnél, akkor az lett volna az elcsépelt és unalmas, amit még eltudnak adni a 16 éveseknek. így csak nagyképű parasztvakítás lett, amire egyébként ti ragasztottátok azt a bizonyos _érték_ címkét.

szerintem meg se több, se kevesebb mint az eddigiek, pont illik a sorba.

Orltran 2011.09.14. 09:12:14

Hát ez ilyen, nekem meg régen nem tetszett az opeth, kb az utsó 3 albummal kezdtek megfogni, és az ide belinkelt nóta jobban tetszik, mint bármi, amit eddig csináltak. Ad hoc váltást sem érzékelek, szerintem teljesen rendben van minden, egyedül a gitárhangzáson karcosítanék egy picit és tényleg jó lenne egy ici-pici dzsi-dzsi, de közel sem kell annyira meghatározónak lennie, így is jó. Azt mondjuk megértem, ha az öreg rajongók falnak mennek :)

lamb79 2011.09.14. 09:33:10

Kritikával teljesen egyetértek, a Blackwater P (esetleg Deliverance) óta nem csinált az Opeth egy igazán jó lemezt.

Viszont koncerteken még mindíg jó a brigád, az E-klubos (2004) koncert óta legalább egyszer minden turnén megnéztem oket, idén se lesz másképp...

Alhazred 2011.09.14. 09:48:35

meg sem mertem még hallgatni, utoljára a deliverance/damnation tetszett. ugyanúgy, mint devinnél, ott a synchestra óta nincs 100%. kár.

Anark 2011.09.14. 09:55:43

Semmi gond ezzel a lemezzel. Kissé elitista hőzöngésnek hangzik az egész kritika.

ElPadre 2011.09.14. 10:51:47

hát... hmm... eddig nem ismertem az opethet, a hörgős metálon meg általában csak röhögni szoktam, de pl. a jó progresszív rockot nagyon szeretem.

a belinkelt szám alapján az opeth viszont nem jó progrock. meg is mondom, hogy miért.

a jó progrockra azt szokták mondani, hogy ott egy számban három-négy számnyi ötlet van, jól összerakva. és a jó progrock ismertetőjele az is, hogy szól valamiről, megy valahonnan valahova.

a devil's orchard nem jön sehonnan, és nem megy sehova. igen, három-négy szám ötlete benne van, de csak a verzéig kifejtve, a nagy "robbanás" előtt, amikor az érzelmi tétek jópár fokkal magasabbak lesznek -- így, bár a hangszerelés remek, az ének is jó, végig csak kecsegtet azzal, hogy kirobban, és valami nagyszerű felé tart -- és végül sehova sem érkezik meg. és ez azért nagyon nagy csalódás.

mondjak ellenpéldát? fish (nem a fish!, hanem a marillion egykori énekese) a progrock felől jött, aztán egyre inkább átment az "egyszerűbb" dalszerzésbe, úgy, hogy azért jópár számban érezhetőek még a progrock gyökerek -- és mindezt teszi úgy, hogy őszinte, és érzelmes, és épp ezért érvényes is marad a zenéje.

ha az opeth-et ez alapján az egy szám alapján kéne megítélnem, akkor azt mondanám, hogy egy jó ötletekkel, jó orgánummal megáldott dalszerző-énekesről van szó, aki szépen elveszik a saját ötletei, és az "önkultusza" között. kérkedő (hallgassátok csak, milyen ötleteink vannak!), szemfényvesztő, és pont az őszinteség hiánya miatt nulla érzelmi téttel játszó zene. kár érte, jobb is lehetne.

Skwisgaar Skwigelf 2011.09.14. 11:36:14

Na én meg pont a Ghost Reveries-zel ismertem meg a zenekart, baromira tetszett, majd persze visszahallgattam a korábbi lemezeiket és megállapodtam, hogy egyre jobbak, mindegyik egy állomás, bár a régieket annyira nem hallgatom (a Blackwater Park előttieket). A watershed-ben sem csalódtam, sőt. Szerintem ez is fog tetszeni a kritika alapján. Ráadásul a Bloodbath-t is csípem Akerfeldt-del, nagyon gáz vagyok tudom, dehát ez van, bejön. Gondolom olyan ez, minthogy valaki csak a black album óta ismeri a metallicát és a sad but true az igazi neki meg az újjak, de én pl. azokat már hallgatni sem bírom, ki nem állhatom, de még a black albumot se (Justice-t is csak mértékkel). Lehet más lenne a véleményem ha fiatalabb koromban már ismerem az Opeth-et, de azt hittem, hogy black metal és az pedig egy nagy broááf. Devin meg igazán csinálhatna egy SYL lemezt is (már látom, hogy mingyárt lehurrognak, hogy a New Black is milyen szar volt, pedig szerintem nem)

Alhazred 2011.09.14. 14:39:36

a syl-nek nincs szar lemeze.

RozsaTomi 2011.09.14. 16:02:35

Nem tudom neked mi bajod, de a Ghost reverise egy kegyetlenül ütős nagyon zsír album!
Az előző album nem tetszett viszont a Hertiage kegyetlen jó!!!!!!!!!!
De hát mit várok egy lángolós cikktől? :)
Majd kíváncsi leszek a Machine Head-et,hogyan húzzátok le!
Írjatok inkább drogos picsákról az jobban megy!

-dj- 2011.09.14. 16:20:34

@RozsaTomi: Miért van az, hogy ha valamiről rosszat írunk, akkor az olvasók azt feltételezik, hogy mindenről? langologitarok.blog.hu/tags/ezt_hallgasd Van egy ilyen blokk, nagyon sok lemez van benne, és nem csak drogos picsa, sőt az nincs is. Rock pedig kifejezetten sok. Miről beszélünk? Azt pláne fel nem foghatom, hogy mi köze a Machine Headnek az Opethhez, talán hogy mindkettőben gitároznak?

RozsaTomi 2011.09.14. 17:17:25

@-dj-: Én még itt olyan bandáról szóló lemezkritikát amit szeretek nem olvastam, pedig szerintem eléggé tág a zenei ízlésem a britneytől a mardukig.

Machine head meg úgy jön ide,hogy kíváncsi vagyok mit írtok majd róla.

aeidennis 2011.09.14. 18:38:24

Ha ilyen kritikát olvasok a lg-n már veszem is az irányt a lemezboltba, mert biztos vagyok abban, hogy zseniális az album. Így volt legutóbb a Darkest Hour-ral, most meg az Opeth-tel. :)

gregaba 2011.09.15. 22:50:18

"Nem egyedi eset, hogy egy zenekar hanyatlásának ideje pont akkor kezdődik, amikor a legnépszerűbbé válik"

nemhogy nem egyedi eset, de általános: U2, REM, Metallica, DM, és még sorolhatnám.

ellenpélda: Faith no more, Pearl jam, Green day, ezeknek jót tett a siker.

t.o.d. 2011.09.17. 13:55:46

Hm. Gondolatébresztő a poszt, köszönöm.
Nekem sem tetszett a Watershed, ami azt jelenti, hogy a világ 9. legjobb albumának tartom.

Most is a Heritage-et hallgatom, és nem tudom eldönteni, mire jó, illetve jó-e valamire. Az összes Opeth-albumot (a Still Life óta a megjelenéskor vettem meg mindet, az első hármat meg utólag) legalább tízszer meghallgattam, mielőtt véleményeztem volna. Így lett a Ghost Reveries a kedvenc albumom, a Harlequin Forest a kedvenc számom.

A metál szerintem kell az Opethnek, és ki lehet adni egy ilyen chillout albumot (a Damnation is kurvajó volt/lett), de a posztban említett Rajongó hamar elfordul ám a Művésztől, ha nem kapja meg, amit vár. Jelenleg azt gondolom, hogy még mindig az Opeth a kedvenc zenekarom, de ennél az albumnál már lehet, hogy jobb a Katatonia Berave Murder Day albuma (Akerfeldttel, persze), és ha ez így folytatódik, lehet, hogy a következő albumot már nem veszem meg a boltban, csak letöltöm, és röhögök a Művészen. :-)

t.o.d. 2011.09.17. 13:56:54

Brave Murder Day, természetesen... :-)

t.o.d. 2011.09.17. 14:01:41

@Skwisgaar Skwigelf: +1 egyetértek minden szavaddal, de azért a poszt felvetései akkor nyernek értelmet, ha belehallgatsz a Heritage-be. Én még nem tudom, igaza van-e a posztírónak, valószínű két hete virtuálisan a fejét téptem volna le, ha ezt olvasom Akerfeldtről, de most... Hm, legalábbis elgondolkodtam. Mindazonáltal én lennék a legszomorúbb, ha beigazolódna, hogy Lindgren távozásával megszűnt az Opeth, ahogy szerettük.

t.o.d. 2011.09.17. 14:06:23

Ja: a Wikin olvastam az okádék borító mondanivalóját. Röhögtem: "The tree represents the band flourishing in the present while its roots "going down to hell" represent the band's death metal history. The faces on the tree are those of the current band members, with Wiberg's head falling off the tree representing the fact that while he was in the band during the album's recording, he left shortly after. The skulls underneath the tree also represent past band members." :-( Ezért kellett ilyen fost csinálni???

Evoken 2011.09.22. 13:46:58

Bezzeg az új Morbid Angel, az az igazi zenei utazás és friss újító ötletek tömege!
Amúgy Ghost Reveries-ig bezárólag volt kontroll Mikael ötletein Peter és Lopez mester személyében. Ők leléptek így a vadul burjánzó ötletek kreáltak egy felemás Watershedet és most egy pszihedelikus prog rock lemezt. Persze megértem hogy ez utóbbit kevesebben értik meg. Van olyan hogy nem tetszik valami de elismerem hogy a maga stílusában minőségi.

_-_-_ 2011.09.24. 12:36:16

A régi időkbe volt jó ez a zenekar amikor még alig ismerték őket,nem is adtak interjúkat meg csak homályos képek voltak róluk, abból is kevés.

Tetszik a kritika de ilyeneket honnan veszel "A Heritage egy gőgös, nagyképű lemez egy narcisztikus embertől"
Szerintem személyesen kell ismerni azt akiről ilyet kijelent az ember. A koncertek alapján eléggé önironikusnak tűnik a gyerek.

Daconick 2011.10.03. 09:46:23

Az Opeth még létezik?