2011.09.21. 13:00 – Lángoló Gitárok

Forma1-es futamon haknizik a Metallica

A jelenleg éppen Lou Reeddel lemezt készítő, és magával túlságosan sok mindent kezdeni nem tudó Metallica nevű médiavállalkozás (ami a nyolcvanas-kilencvenes években még metálzenekarként volt ismert) a Forma1 idei versenynaptárának indiai állomásán lép majd fel az F1 Rocks nevű koncertsorozat legújabb sztárvendégeként. A bulira, ami egyben a zenekar első fellépése lesz a szubkontinensen, október 28-án kerül majd sor, két nappal a futam előtt. A szervezők 30 000 érdeklődőt várnak a helyszínre, ami két órányira található a versenypályától. Az F1 Rocks eddigi fellépői között ott volt Eminem és a Jamiroquai is. Mutatunk egy klipet azoknak, akik már nem emlékeznek arra az időre, amikor Lars Ulrich nagyjából pontosan dobolt.


videó metal metallica



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zuuu 2011.09.21. 13:54:59

Hú, most nem lennék a Metallica helyében, jól megmondtátok nekik...

Elkon 2011.09.21. 14:09:44

@zuuu: Nagyon odapörköltek.

belga6 2011.09.21. 14:15:17

Oké, nem ti vagytok az MTI, de azért muszáj így tálalni a hírt?

LAVÓRVAGÁNY 2011.09.21. 17:08:51

Igazuk van, mi a baj a cikkel?
Lars meg sosem volt pontos dobos, még csak nagyjából sem.

sixx · http://comment.blog.hu 2011.09.21. 19:15:57

mojoking77: kérésed számomra parancs.

farkamatvakarva 2011.09.21. 19:21:48

abban az indiában, ahol százmillió ember az éhhalál küszöbén van, ilyent le tudnak szevezni?
itthon meg egy koporsóból előszedett omega volt csak pár éve :)

Egu 2011.09.21. 19:29:10

Azért az ütős elnevezés: F1 Rocks meg Eminem/JK...Lényeg a "szórakoztatás" ugyebár, gondolom, a pénzhez semmi köze sincs :D

farkamatvakarva 2011.09.21. 19:54:19

ezen nem érdemes kiakadni, anno rock in rio-n 91-ben volt mew kids on the block :D

KopaszMercis 2011.09.21. 20:02:44

@Egu:
eminem azert eleg nagy "rocker"

_Mizantróp_ 2011.09.21. 20:32:37

Bár nem szorul a védelmemre a Metallica és még csak nem is szeretem őket, de azért egy ilyen összehányt fikabejegyzésért igazán kár volt összepötyögni.

A "magával túlságosan sok mindent kezdeni nem tudó"? Alig egy hete tolták le a Big 4 New York-i koncertjét az Anthraxszel, a Megadeth-tel és a Slayerrel.

F1-en haknizó? Indiában két koncertdátumuk van, az Indiai Nagydíjhoz kapcsolódó mellett két nappal később mennek Bangalore-ba is.

F1-en haknizó másodszor: India előtt még játszanak Abu-Dzabiban is a Yas szigeten, ahol éppenséggel van F1, de semmi kapcsolat a kettő között a nagydíj jóval később lesz, nem tűnik úgy, hogy a Forma-1-gyen keresztül akarnának haknizgatni.

"A jelenleg éppen Lou Reeddel lemezt készítő"? A lemez már elkészült, október végén jön ki.

És a tetejébe: mi az, hogy a 80-90-es években még metálzenekarként ismert?! Miért, most mégis mi a büdös franc, ha nem az? Ha tetszik a zenéje, ha nem, azért annyira keménytökű megmondóember csak nem vagy, hogy eldöntsd a világ legsikeresebb metált játszó együtteséről, hogy az nem az. (Poison- meg Mötley-rajongóként meg aztán főképp nem ízléses így keménykedni...)

Az egyetlen pozitívuma ennek a posztnak, hogy jobb a Commentre odavetett királynős-festményes semminél, amiben egy beleizzadt Jersey Shore-utalás próbálja igazolni a létjogosultságát az egyébként elvileg a médiával, gyakorlatilag nagyrészt az amerikai sorozat és egyéb tévéshow-buzériával foglalkozó blogon.

Asakura Hao 2011.09.21. 20:49:52

Ha nem szeretném a Metallica-t, akkor én semmiképp se védeném, de még a látszatát is elkerülném. :)
Viszont én szeretem őket, pontosabban imádom az összes 80-s évekbeli dolgukat, de az összes többi már nem tudott meggyőzni, annak ellenére, hogy mindegyik lemeznél becsületesen próbálkoztam. Nem a nyolcvanas évekbeli Metallicát akarom, hanem egy olyan zenei produkciót, amitől libabőr nő a hátamon és nem az unalomból fakadó, álom generálta nyálcsík csöppen le a szám széléről.

bda 2011.09.21. 21:01:52

Gyanítom a cikkíró is szeretne, beleértve saját magamat is, annyit összehaknizni mint amennyit ez a banda.
Tutira megkeresték már a nyugdíjas évekre valót.
Nekem a csúcs albumuk a ....and justisce for all, innen kezdve zeneileg elég nagy változások következetek.

AnarchoAteista 2011.09.21. 21:09:19

Hát a cikkíró ordas nagy prosztó és egy kutyaszar a többi fikagép indexes indibarom között. Szó, mi szó, valóban nem ez a Metallica fénypontja és a St. Anger elég hoki lett ( a Death Magnetic egy pöttyet jobb), de majd ha annyit letesz az asztalra, amennyit ez az unatkozó banda, akkor hetedhét világ előtt leszopom. Addig meg maradjon kussba...

AlbaZen 2011.09.21. 21:09:52

Semmi se fog már libabőrt okozni, mert azt töltesz le, amit akarsz, elveszett az a borzongás, amit a friss cd/kazetta kicsomagoló és lejátszó szertartása okozott a 80-as 90-es években.

gasoline 2011.09.21. 21:19:57

Sokmindent el lehet mondani a Metallicáról: öregesek, statikusak, James-nek konkrétan már nincs hangja, 2000 óta nincs egy normális új nótájuk, Larzot is szívesen kritizálják 19-éves, dobverőt már valaha közelről látott gyerkőcök. Amit pedig maguk sem tagadnak: már sok éve nem tökrészegek minden koncerten (sajna..., ld. fent) és már sok éve csak a második legfontosabb dolog az életükben a zenekar a család után. Szerintem is szégyelljék magukat ezért 50 évesen...
De ez a magával túlságosan sok mindent kezdeni nem tudó nevű médiavállalkozás meg tavaly is így tolta nekünk:
www.youtube.com/watch?v=qrobuSc_sNg

p.s.: 1996-ban, a bécsi koncert után UP nemes egyszerűséggel az atomórához hasonlította Larzot egy egész oldalas 'tallica-dicshimnuszban, a Népszabi hasábjain...

pengnui 2011.09.21. 21:24:44

@AnarchoAteista: , de majd ha annyit letesz az asztalra, amennyit ez az unatkozó banda, akkor hetedhét világ előtt leszopom. Addig meg maradjon kussba...

ez az egyik legnagyobb faszság, amit ember mondhat

pengnui 2011.09.21. 21:28:53

@AlbaZen: meg annyi kurva sok zene van

igen más volt anno várni a következő lemezt, most meg ömlik a pofánkba

azért néha van borzongás is

gasoline 2011.09.21. 21:31:38

és 20 évvel később:
www.youtube.com/watch?v=3w1D3eXMFEM&feature=related

Ha én csak ennyit fogok kopni 20 év alatt, akkor azt most aláírom, felárral...

_Mizantróp_ 2011.09.21. 21:38:09

@Asakura Hao: Ha ezzel rám reagáltál, akkor mondom, hogy tényleg nem szeretem a Metallicát, ha sorolnom kellene, valószínűleg az első 50 általam szeretett-kedvelt zenekar, előadó közé sem kerülne. De ettől ismerni még elég jól ismerem, meg a Forma-1-et szintén, képben vagyok mindkettővel.

Az igazságot és a pontosságot viszont nagyon is szeretem, az alulinformált arcoskodást meg utálom, ezért szóltam hozzá a poszthoz.

?aztaaa? 2011.09.21. 21:56:44

Black album utan az osszes szemetre valo.

Elotte viszont fantasztikusak voltak. Viszont a Yas Islandon megnezem oket. Ugyis ritkan latni errefele ilyenekt.

FalcoM 2011.09.21. 21:58:16

Master of puppets volt az utolsó értékelhető. Mainstream fos.

Aradebil 2011.09.21. 22:01:32

@gasoline: ez a nimesi dvd tuti szarrá lett vágva sajna:( amin kiderülne h mit tud(pl dyers eve) abba meg nem játsza bele a cinkesebb dolgokat:S)

Num (törölt) 2011.09.21. 22:11:13

Szeretem ezeket a Metallicát ócsároló okostojásokat, mert mindig eszembe juttatják, hogy már régen hallgattam meg őket, és újra itt az ideje. Köszi!

shitgun 2011.09.21. 22:41:08

Gondolom a Metallicát se lehet fikázni, hisz oly sok mindent "tettek le az asztalra".

The_Genius 2011.09.21. 23:22:01

csak keress rá jutyun: "metallica nimes"
oszt meglátod, mennyire "szar" eza banda, meg mennyit "üt félre" ez a Lars gyerek.
Én konkrétan befostam, amikor láttam...

robian 2011.09.22. 00:15:14

killem ride master talán a justice és vége volt.

bandigyerek 2011.09.22. 05:42:15

na, most James sírva hánykolódik az ágyában... mégis hogy a faszba működjön egy ilyen kaliberű banda, ha nem médiavállalkozásként?(főleg mióta a lemezeladások lenullázódtak) ők építettek már annyit, hogy ha holnaptól lakodalmakban kezdenek játszani, akkor sem vesztenének semmit a globális zenei kultúrához hozzáadott értékeikből. Mellesleg Lars sohasem volt egy pontos dobos.

Breki5678 2011.09.22. 06:03:20

A jóképességű, világhírű, sikeres és gazdag újságíró megmondja a frankót a tehetségtelen, ismeretlen, lúzer és szegény Lars Ulrichnek. Hajrá!

ui.: szerintem Malevich is béna, mert én is tudok egy ilyen szar piros kockát festeni.

kborzy 2011.09.22. 06:44:17

@_Mizantróp_: na nagyjából ezt akartam ezt írtam volna le én is, hozzátéve, hogy én nagyon szeretem őket.
"Metallica nevű médiavállalkozás" erre meg csak annyit, hogy idióta a cikkíró!
Mi a fene lenne egy zenekar ha nem médiavállalkozás??? legalábbis ha sikeres.
A zenekar zenél, a kritikus kritizálja, az újság megírja, a tb bemutatja, az ember megnézi, meghallgatja, majd megveszi a jegyet a koncertre majd ebből él a zenekar.
Tudod a zenekarban a zenészek - meg még egy csomó másik bácsi meg néni - pénzért dolgozik, azt meg meg kell keresni!
Arra meg hogy Lars nem pontos... ja... az atomóra sem az... néhány ezer évente után kel állítani néhány nanomásodperccel...
Egy mára elég elismert zenész barátom egyébként azt mondta erre "nem a pontosság hanem a filing a lényeg. na azt meg nem lehet vitatni.

T74 2011.09.22. 06:48:53

Csaknem Sixx nevű keleti bölcs írta ezt a posztot? Mert tőle ettől többet nemigen lehet várni. Ismer néhány szót amit egy megmondóember kell használjon (jelen esetben hakni), ezeket kaffogja véletlenszerűen. Ettől sajnos egy nagy nulla marad, a Metallicával ellentétben, aki még most is képes valamit letenni az asztalra. Szegény posztíró viszont nem....

kborzy 2011.09.22. 06:50:31

bocs a hibákért kicsit felhúztam magam... kapkodásnak elírás a vége...

koolkat 2011.09.22. 07:00:53

Teljesen megértem a cikkíró keserűségét. A Metallica már csak árnyéka egykori önmagának. Igen, a 80-as években óriásiak voltak, aztán jött a Load, Reload és tsai... és nálam mentek a levesbe. A Death Magnetic még egész jó lett, de fb-n kijött a Lou Roth...ööö...Reed-del közös produkcióból egy fél perces sneak peak és úgy tűnik, hogy mennek tovább St Anger-i úton. Szóval ez már tényleg csak egy pénzgyártó médiavállalkozás. Ulrich pedig látványdobos, bár ebből a dobos csak nagy jóindulattal írható le a neve kapcsán. Melyik az a rock/metal dobos, akinek a cucca ott van a többi zenész mögött közvetlenül, nóták közt feláll, járkál és ünnepelteti magát? Csak ez az egoista, pökhendi alak.
Azt is érdemes megnézni, miből áll a koncertprogram és mire tombol a több10ezres közönség: természetesen a főként 80-as évekbeli dalokra. Ez mindennél többet elmond. Nem szoktam index cikkírókkal egyetérteni, pláne nem a fikázással, de mivel a Metallica nekem nagy csalódás, kénytelen vagyok ezúttal tetszik-elni a cikket.

CM2131 2011.09.22. 07:47:12

Muszáj a politikai bulvár pofátlan csúsztatásait már a zenei cikkekben is átvenni?
"Forma1-es futamon haknizik a Metallica...a Forma1 idei versenynaptárának indiai állomásán lép majd fel.....két nappal a futam előtt....két órányira található a versenypályától. "
Magyarul egy sima fesztiválfellépés amit összekötnek marketing szempontból az F1-el.
Ja a jövő évi magyarországi futamon a G 'n' R fog haknizni, két hónappal a futam előtt, a helyszín: Bécs.

Commandante Jayasuriya 2011.09.22. 08:32:42

India jó hely, miért ne mennének...

blah 2011.09.22. 08:37:35

mi ez a baromság, hogy Lars nem pontos? láttam és hallgattam jónéhány koncertjüket és azon kívül, hogy nagyon néha (nem minden koncerten) elbasz egy brake-et, pontos. Nem hallottam, hogy ütem mellé ütött volna valaha is... Ha valakit lehetne szapulni az éppen Kirk Hammett mert ő aztán szokott érdekes szólókat játszani. A cikkíró hozzáértéséről ennyit.

2011.09.22. 08:52:33

@gasoline: Az ne zavarjon, hogy amit mutatsz, utómunkálatokon esett át. Kellett is, Lars már 10 éve sem tudta pontosan dobolni a One gyors részét.

Ilyen az, amikor nincs mögötte utómunka:

www.youtube.com/watch?v=c4sUNEMj68w

Valaha szerettem a Metallicát, ma már csak mosolygok azon, amit csinálnak.

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2011.09.22. 08:59:57

@_Mizantróp_:

"...És a tetejébe: mi az, hogy a 80-90-es években még metálzenekarként ismert?! Miért, most mégis mi a büdös franc, ha nem az?..."

:..And Justice for All.

E lemez kiadásáig thrash metal.

Azután modern rock.

Később hard rock.

Újabban ismételten metál. ( A stílust még ők sem tudják.)

Mercyful Fate 2011.09.22. 09:05:00

Tökéletes cikk!!Az első mondat a legjobb,legtalálóbb le is mentettem.a metalicska hibátlan meghatározása!Általában utálom az itt megjelenő cikkeket de ezt most nagyon is ütős.

Kulmar 2011.09.22. 09:07:59

@nagyjoco: mindig sajnáltam azokat, akik egy koncerten azért érzik magukat rosszul, mert a dobos nem pont olyan pontos, mint a CD-n. A koncert vagy tetszik vagy nem, oszt kész. ;)

G_P 2011.09.22. 09:23:14

Még a ReLoad is nagyon jó volt, nem kell ennyire ortodoxnak lenni.

Az igazi médiavállalkozás pedig a KISS - mármár ízléstelen mértékben. Hozzájuk képest a Metallica teljesen őszintének tűnik.

De maradhatunk az ultraortodox vonalnál, miszerint én már '77-ben ismertem Hetfieldet, és a Kill em all volt az utolsó Metallica lemez.

MEDVE1978 2011.09.22. 09:35:08

Nos néhány dolog azért másképpen van:

1. A magával mit kezdeni nem tudó Metallica azért még világszerte teltházas turnékat produkál. Annyi igaz, hogy szerintem is kb. 50-60%-án az eredeti lendületnek, hangulatnak vagy pörgésnek, de mégis öregedő negyvenes végi vagy ötvenes emberekről beszélünk. Vicc tőlük elvárni ugyanazt az energiát vagy dühöt, mint fiatalon.
2. A Metallica szerintem valahol az ezredforduló tájékán halt meg. Én még fejlődésvonalat is látok és szerethetőnek tartom addig az albumokat: 88-ig nagyon jó trash, utána a fekete albummal már inkább mainstream, aztán a Load-Reloaddal pedig nagyon jó hard rock lemezek. Az igazi bajuk, hogy vissza akartak térni a kezdeti lendülethez, de úgy, hogy még mindig feltételezték azt a kreativitást, ami korábban jellemezte őket. A St. Anger számai nagyon jók lehettek volna, ha mindegyik kb.3-4 percig tartott volna. Ugyanis ezekben a számokban ennyi van és kész. A tendencia szerintem a Death Magneticen is folytatódott.
3. Médiavállalkozás? Valószínű, ahogy valaki írta, a lemezeladások kiesését kompenzálni kell.
4. Sporteseményen fellépés? Az egyéb stílusok előadóinál ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés (pl: Superbowl), miért ne léphetnének fel rajta. Butának tartom azt a megközelítést, amelyik ortodoxul elutasít egy zenét vagy zenekart csak azért, mert az mainstreammé vált és ilyen eseményeken is elérhető. Ahogy a fentiekből kitűnik, a Metallicával sem ez a gondom, hanem a kreativitás csökkenése és a kifáradás.

mh1973 2011.09.22. 09:47:41

Hűűűű de gyenge cikk, nem tán uez a tag fikázta le a tavaly májusi budapesti koncertet is, hogy metálhakni langyosan??? Azóta is ezen a szarságon röhögök! :D :D :D

Semmi gond velük, hatalmas világturnét nyomnak, szerintem az új album is elég jó lett ANL, BBS, stb mind-mind nagyon is pörgős metál zene! :P
És sztem nem a nimes koncert a jó, hanem a mehikói, orgullo dvd/bdr-t érdemes megnézni, azon a dispose, dyers, justice, de szinte mindet sorolhatnám nagyon is üt!

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2011.09.22. 09:53:38

@MEDVE1978:

És mi a véleményed az idén kiadott Lulu c. albumról?

toxikus 2011.09.22. 09:58:55

sixx csak hisztizni tud?:D

_Mizantróp_ 2011.09.22. 10:03:46

@Metálszív: Köszönöm a felsorolást, de nyilván a metált itt gyűjtőfogalomként, a legnagyobb halmazként használtam.

Azzal mondjuk vitatkoznék, hogy lehardrockozod őket, ez pont az a fajta keménykedés, ami kívülről elég vicces. Attól hogy másodpercenként nem kattog kettőt a lábdob és nem folyamatos a dzsidzsi, még lehet valami metál...

A fekete album modern rock lett volna? A Load-Reload meg hard rock? Ugyan már! Lazább, befogadhatóbb, ha úgy tetszik poposabb lemezek, mint a thrash-alapműveik, de bőven a metál halmazon belül vannak még teljes lemezként nézve.

A Lulu meg, ahogy írtam is, még nem jött ki. Elkészült, de csak október legvégén érkezik. Ahogy valaki feljebb említette, eddig egy rövid kis részlet van az egyik számból, ami egyébként ijesztően rossznak tűnik, Reed borzalmasan kilóg az egészből.

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2011.09.22. 10:27:21

@_Mizantróp_:

Erre gondoltál?

www.youtube.com/watch?v=nGQ3S4szHP4&feature=related

Bár ennyiből nehéz megítélni, de nem tűnik annyira rossznak.

Baromméter 2011.09.22. 11:20:35

Nyáron visszatértek a Big4-os körrel, ez kétségtelen. Olyan koncert volt, hogy tapicskoltam saját fekáliámban a végére.

shownomarcy 2011.09.22. 12:43:24

Linkelték nekem ezt a "cikket"... korábban is volt már ami miatt nem olvasgatok itt, most ez is megerősített... nem egy fos hülyeséggel kéne egy cikk nézettségét javítani, hanem színvonallal összességében gyarapítani a forgalmat. Ez a szánalmas magyar módi.

TomT 2011.09.22. 13:00:22

Két nappal a futam előtt, két órányira a helyszíntől. És az igazmondó cím: Forma1-es futamon haknizik a Metallica.
Minden más kérdés vagy érv, ezek után felesleges.

vernarancs 2011.09.22. 14:29:26

Megint egy harmat gyenge iras. Mint eddig az osszes.

adamsky21 2011.09.22. 15:54:14

@TomT: Két nappal a futam előtt (pénteken) már mennek a szabadedzések, az a nagydíj első napja.
A 200 km tényleg nem kevés, de szerintem Indiában azért nem mindenhol van megfelelő létesítmény, szóval simán lehet, hogy a legközelebbi stadionszerűségről van szó.

Asakura Hao 2011.09.22. 20:07:18

@AlbaZen: hatalmas igazság van abban amit írsz. Tudom, hogy olyan, mintha az összes nő pucér lenne és csak velem akarná...
Kösz, már ezen rég túl vagyok. :) Vagyis a hatalmas dömping se tett fásulttá.
Mindezek ellenére, most is van olyan zene, ami ki tudja váltani belőlem a "libabőrt". Ez nem mennyiség kérdése, hanem a minőségé. Csak ma sokkal több rétegen kell (hála az égnek) átrágni magad, hogy gyöngyöt találj.

TomT 2011.09.22. 20:49:30

@adamsky21: persze, igazad van. Azt nem mondtam, hogy nem tudnám én is megmagyarázni. Attól még ez olyan indexesenigaz történet. Valahol a kiskegyed és a blikk közt félúton.
(Sőt, ha ez pont szóról szóra korrekt lenne, akkor is fennáll valami misztikus ok - a személyes tapasztalat alapján -, amiért megfordul a fejemben, hogy talán egy időjárás-előrejelzés sem menne egyenesen, minden manipulativitástól mentesen. De értem én, hogy a nagyotmondás hízlalja a kattintásszámot meg a bankszámlát, szevasz Münchhausen báró.)