2011.09.21. 15:00 – Dankó János

Lószart leszünk arénazenekar – Húszéves a Quimby (interjú)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Aki kicsit is nyitott szemmel jár Budapesten, vagy olvasta az augusztus elején megjelent nyomtatott Lángoló Gitárok magazint, az már valószínűleg tud róla, hogy a Quimby november 12-én születésnapi koncertet ad a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar az esemény miatt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy azért itt lesz a buli, mert egyszerűen nem találtak másik helyszínt, ahová ennyi ember befér, viszont mivel ez sem felel meg az elképzelésüknek, így teljesen átalakítják, otthonosabbá teszik majd az arénát, ahol nem múltidéző best of program várja a rajongókat, hanem azt játsszák majd, ami a szívükből jön. A zenekar énekes-gitárosával, Kiss Tiborral beszélgettünk még a nyár elején a múltról és a nagyszabású tervekről.

Mi történt veletek a Kicsi Ország megjelenése óta?
Csináltunk egy tízállomásos teátrumturnét. Ez már a harmadik változata volt a teátrálisabb, szcenikus elemekkel bíró, a színházakban ülve előadott koncerteknek. Persze voltak rockkoncertek is: egy remekül sikerült tavaszi európai miniturné, majd észrevétlenül belecsúsztunk a fesztiválszezonba, ami jelen pillanatban is tart. Csináltunk egy gyerekdalt is. Pályázat keretében nyert egy alapítvány, a Minimax csatorna kiírásán. Ez még nem volt hallható, de szerintem aranyos lett.

Több negatív kritikát kapott az új lemez, ami korábban nem volt jellemző.
Kapott hideget, meleget, hiszen ma már sokan bírálják a zenekart. Nyilván elvesztettük a szüzességünket, és a kezdeti lelkesen mámoros bájunkat, de mit tegyünk? Ezek vagyunk ma. A negatív kritikák nagy része egy kifogástalan, hagyományos értelemben vett nagylemezt hiányolt és nekünk valóban más volt a koncepciónk. Csinálhattunk volna egy nagyon erős 10-12 számos lemezt, de mi azt választottuk, hogy ami jött, azt feltettük rá. Egészen egyszerű dolgokat is: többek között egy gekkó hangjának is szenteltünk egy számot. Ezzel együtt nagyon úgy fest, hogy van ezen a lemezen jó pár dal, ami bekerül a koncertműsorba, és megtapad a zenekar történetében. A korábban tervezett rövidebb blokkok közül ez az egyik, a trilógia része, csak dagadtabb, mert nem csak pár szám van rajta, hanem fölvettük mellé a hülyeségeinket is.

Koncerteken tapasztaltok új visszajelzéseket?
Irgalmatlan zajt keltünk, rikácsolunk, az emberek meg különböző formában örülnek ennek.

A teátrumturnénak lesz folytatása?
Azt gondolom, hogy ez a fajta zenélés kezd beleivódni a zenekar létébe. Annál is inkább, mert viszonylag kevés használható koncerttér van, mi pedig alkalmazkodunk. A viszonylagosan kis piacot úgy igyekszünk számunkra, és a közönség számára is színesebbé tenni, hogy változtatgatjuk a játszótereinket, és inspiráljuk a kreativitásunkat. Igazából lenne még ötletem a csőpincétől a víz alatti koncertekig, csak technikailag nehéz lenne kivitelezni. Ezek nyilván nem egyszerű feladatok. Egyszerűbb volna, ha lennének közösségi terek, de úgy tűnik, ezeket inkább bezárni, lebontani, működésképtelenné átalakítani, vagy egyszerűen csak elvenni jobban szeretjük.

Milyen volt külföldön?
Szuper volt. Kicsit izgalommal és aggódva indultunk neki, mert sötétbe ugrottunk. Nem tudtuk, hogy mi lesz, de végül elégedetten, és nagy örömmel térünk haza. Igazi csapatleépítő tréning volt. Mindenhol szerettek minket, és mi is őket. A londonit kivéve kisebb klubokban játszottunk, és olyasféle érzés volt, mintha a zenekar visszament volna az időben. 2-300 fős, izzadós klubkoncertek voltak, amiket szeretnénk később is megismételni.

Külföldiek is néztek titeket?
A londoni koncerten előttem éppen egy feka srác táncolt, és láthatóan egy kukkot sem értett a program nagy részéből. Illetve annál azért kevesebb megható találkozás van idegen ajkú közönséggel, mint amikor egy holland a koncertünk után, fülembe énekli, kimondottan bájos, szelíd akcentussal, hogy „sétaál o hold oa haztetőn”, majd megkérdezi, hogy miről is szól ez a rész, én elmondom neki angolul, és ő azt mondja, hogy „na, pont erre gondolt”. Általában azért a közönség gerincét a kint élő magyarok alkották, persze.

Azt lehet észrevenni, hogy bár a Quimby-tagok vendégeskednek itt-ott, a zenekar köreibe mégsem érkezik vendég. Miért?
A Quimby mindkét dologra nyitott: a tagoknak vannak mellékprojektjei, és mi is szoktunk hívni vendégeket, de nem verjük nagydobra. Olykor-olykor akár egy fesztiválon is ad-hoc módon, hirtelen ötlettől vezérelve felhívunk a színpadra kollégát, de az tény, hogy nem vagyunk vendéglátó átjáróház. Éppen elegen vagyunk hatan is ahhoz, hogy összezavarjuk egymást, nem szívesen bonyolítjuk ezt tovább.

A hangulat ugyanolyan jó a zenekarban, mint korábban?
Az mit jelent, hogy korábban? Elmondhatom, hogy nagyon kellemes, általános rendben lévő a hangulat, és ezt fűszerezik olykor kisebb nagyobb csatározások, könnycseppektől gazdag összeölelkezések, totális földbeállások és mennybemenetelek a flow szárnyán. Úgy is mondhatnánk: a zenekar egy csoportos emocionális szellemvasút, és igyekszünk nem az alagútban katapultálni.

A következő nagy koncert az Arénában lesz, ami nem kis kihívás.
Nem szántuk kihívásnak. Igazság szerint közel egy éve keresgélünk helyszínt, de nem találtunk semmilyen más valódi alternatívát. Gondoltunk régiónkénti koncertekre, vagy egy kis helyen sok koncertre, és cirkuszi sátortól a gyártelepen keresztül mindenféle különleges, és egy adott alkalomra berendezhető helyszínre is, de vagy biztonságtechnikaliag, vagy infrastrukturálisan, vagy egyéb szempontok miatt nem működtek. Az Aréna egyfajta kényszerhelyzet, de ez az a hely, ahol alkalmas a tér egy nagy szülinapi bulira. Már csak az a feladat, hogy ezt a Quimby szellemiségéhez igazítsuk, amire gyűlnek az ötletek. Mi lenne például, ha befüvesítenénk, óriási tujákat, fákat, színes lampionokat hozatnánk, helyes színes papagájokkal, szerb cigány lakodalmas elő zenekarral, meg hasonlók? Ez persze nyilván vicc, de a kihívás adott: ilyenünk még nem volt, csináljunk valami szépet. Az Aréna mellett szól, hogy többször előfordul, hogy emberek kinn maradtak, most ide beférnek. De ha negyedház lesz, akkor tökönszúrom magamat, vagy Szilárdot, mert kurva drága volt. A dátum november 12., ez lesz a húszéves szülinapi koncertünk. 1991 őszén lépett fel a zenekar Quimby éven, az akkor legendás Tilos az Á-ban.

Ezek szerint csarnokzenekarrá válik a Quimby?
Lószart.

Ejnye.
A ló szép és nemes állat, a lószar pedig a természet része. Nem is olyan régen még együtt élt vele az emberiség, de lecseréltük benzingőzre. Száz év múlva talán a benzingőz lesz a szitokszó.

A csarnokokra visszatérve...
Alapvetően nem vagyunk csarnokzenekar. Ez egy speciális este lesz, minden szempontból, és igyekszünk kihozni belőle a legtöbbet, de aztán vissza szeretnénk térni a klubokhoz, és a kisebb koncerttermekhez.

Mit adtok magatoknak a szülinapra?
Sok puszit a tükörben, és elismerő vállveregetést. Valamint készülőben van, egy a dokumentumfilm és a nagyjátékfilm határán mozgó, a zenekar szellemiségét megfogni akaró filmecske, amelyben sok dalunkat elővezetjük. A nagy része már készen van, az utóforgatások zajlanak, még majd a koncerten is. Viszont ennek a hanganyaga, ami megpróbál majd a különlegességekre rámenni, megjelenik majd a születésnapra.

És aztán mi lesz?
Csend.


interjú pop rock quimby



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása