2011.11.09. 18:00 – Juhász Edina

Nem tiszteljük a szerzői jogot – Scooter-interjú Rick J. Jordannel


Csütörtökön kezdődik a Városligeti Műjégpályán a második Monster Energy Fridge Fesztivál, aminek az egyik leginkább várt, minden buli jolly joker fellépője Scooter lesz, rögtön a nyitónapon. Telefonon értük utol a német zenekar alapító-dalszerzőjét, Rick J. Jordant, aki még az első magyarországi fellépésükre is emlékezett. Mondjuk, ha a lenti videókat nézzük, akkor nem is csoda.

Az új lemezeken jól érezhető dubstep-hatások vannak, mostanában ezt hallgatjátok?
Már 2011 elején rátaláltunk a dubstepre, nagyon bejött, teljesen rákattantuk erre a stílusra, főleg az jött be mikor a drum and basst és a dubsteppet keverik, úgyhogy az album első három dalában át is adtuk magunkat a stílusnak. Már régóta a szakmában vagyunk, és mindig is előremutatónak tartottuk magunkat. Olyan zenekar vagyunk, akik szeretnek nyitni az új felé, hiszen ha sokáig csinálod ugyanazt, és nem változol, nemcsak a közönségnek, de magadnak is unalmassá válhatsz. Változást akartunk, és szerintem mindig jó, ha valami újat próbál ki az ember.

Ki nálatok a zenei főnök?
Változó, már nagyon régóta dolgozunk együtt, úgyhogy abszolút csapatmunka az egész. Általában HP az, aki előjön a legdurvább, és legfurcsább ötletekkel, én pedig a konzervatívabb ellenpont vagyok. Én felelek a programozásért és a hangzásért.

Azt pletykálják, hogy az It’s a Biz című dalotokban a női hang egy magyar lány. Igaz ez?
Fogalmam sincs, nem tudom, hogy honnan jött, a co-producerünk volt felelős a vokálokért, és sajnos most nincs itt a taxiban, pedig megkérdezném neked, de hülyeséget meg nem akarok mondani.

Van egy másik pletyka is, miszerint az intrótokban a CIFL az a Copyright For The Loosers rövidítése, és ez egyfajta üzenet. Mi bajotok van nektek a szerzői joggal?
Igen, tényleg ez igaz, de nem üzenet csak poén. Leginkább egy rajtunk csattanó poén, mert mi nem tiszteljük a szerzői jogot. Egy csomó újságírótól megkapjuk, hogy mindent innen-onnan lopkodunk. A cím egyfajta visszavágás ezekre a vádakra, de semmi komoly, csak vicc az egész.

Az első lemezeteken volt egy dal, ahol az akkori elektronikus zenei színtér általatok nagynak vélt neveit soroltátok. Ha most írnátok ilyen koncepciójú számot kik szerepelnének benne?
Természetesen Skrillex, Paul Kalkbrenner és persze ott lenne Tiesto neve, David Guettáé, meg a Swedish House Maffia. Ők, akik hirtelen eszembe jutottak, mint biztos szereplők, de tuti vannak, akiket még kihagytam.

Gondolkoztatok már azon, hogy DJ-settel lépjetek fel valahol?
Volt már ilyen egyszer-kétszer, és tervezzük a jövőben is. Vannak olyan országok és helyek ahol egy teljes koncertet nem tudnánk adni, ezért mindenkinek az lenne a legjobb – főleg nekünk -, ha ezekre a helyekre is el tudnánk jutni, ennek pedig valószínűleg a DJ-set az egyetlen módja. Persze mivel ez teljesen más lenne, mint egy rendes koncert ezért meg kellene jól tervezni, hogy hány dalt játszunk magunktól, hányat másoktól, szóval idő kell amíg egy tökéletes mixet összeraknánk.

Az új lemezeteken a második CD egy megamix az összes slágeretekkel. Ez egy korszaknak a lezárásaként kell érteni?
Nem, ez csak úgy jött, egy újabb hülye ötlet, hogy csináljunk egy nagy mixet, minden eddig kiadott kislemezes dalunkból.

Van egy video a Youtube-on a legelső magyarországi fellépésetekről, ahol még egy szőnyeget is kaptatok. Megvan még?
Jaj igen, Sarkad, ugye? Az én szőnyegem megvan, a zeneszobámban van, azt nem tudom, hogy HP hova rakta az övét. Egyébként megnéztem én is azt a videót, eléggé meglepődtem, mert ott fel sem tűnt, hogy valaki felvette az eseményeket. Egyébként nagyon másnaposak voltunk mikor megérkeztünk, aztán mondták, hogy a polgármester látni akar minket. Gondoltuk biztos autogramot akar, meg közös képet, erre azt vesszük észre, hogy hivatalos eseménybe csöppentünk. Csak néztünk egymásra, hogy mi van. De nagyon aranyosak voltak, jó emlék.

Feltüntetek egyszer az itthon is népszerű Cobra 11 sorozatban is, sőt még egy közös dalt is előadtatok az egyik főszereplővel. Ez hogy jött?
Maga a cég aki a Cobra 11-et csinálta, ők kértek fel minket. Igazából HP-t akarták nagyon, hogy szerepeljen a filmben, és megkértek minket, illetve igazából csak HP-t, hogy legyen egy közös dal is. HP pedig magával vitt minket is, és megtörtént a nagy filmszerep és közös sláger.

Gondolom a jellegzetes megjelenése miatt hívták HP-t. Szerinted mikor fogja feladni a haja hidrogénezését?
Szerintem, ha meghal. Előtte nem hiszem, hogy lenne bármi ami miatt lemondana róla. Mikor megismertem akkor is ilyen volt a haja, és ez akárhogy is számolom nagyjából 25 éve volt. Ez több mint az eddigi életének a fele, és nem úgy néz ki, mint aki ezen változtatni akar.


interjú techno scooter



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gerithegreat 2011.11.09. 19:33:38

Úristen a sarkadi videón mennyit röhögünk haverokkal! E-P-I-C! WUNDERTEPICH BAKKER :D

=[SP]= · http://www.scootertechno.hu 2011.11.10. 00:32:52

Igen, az It's A Biz-ben egy magyar lány énekel :) A vokálokat Eric Chase rögzítette nekik, aki a David Doesn't Eat maxira is csinált egy remixet.

Nem gondoltam volna, hogy egy Index-related helyen épkézláb Scooter-interjút olvasok, ahol nem csak a burkolt fika megy. Ezúttal viszont sikerült, úgyhogy gratulálok hozzá, így tovább! Remélem, a koncertbeszámoló is hasonló színvonalú lesz :)

ravezed 2011.11.10. 07:36:05

Nagyon jó cikk, maximális gratula!

shitgun 2011.11.10. 10:24:49

Régi emlékként úgy él bennem, hogy a Scooter egy űberciki, falusi diszkóban gerjedelmet okozó, primitív technozene, amit traktorosok, ipari tanulók, és békásmegyeriek hallgatnak. Ez változott azóta?

agyamputáltak 2011.11.10. 21:35:57

nos mindent a maga nemében/stílusában nézve, a scooter a 4. albumtól lett egyre cikibb, és hozzáidomult a fostengerhez

hallari 2011.11.10. 21:47:16

Ha magyar vonatkozást kerestek, ajánlom ezt a videót:
www.youtube.com/watch?v=VlpNp2HBNUE&feature=related

Jéghoki a témája és többször mutatja a magyar szurkolótábort (először 0:48-nál), illetve egyszer hátulról Tokajit (játékos, nem bor). :)

stikasz_1 2011.11.10. 21:49:49

@shitgun: Tiltakozom a békásmegyeriek nevében.:)

Asakura Hao 2011.11.10. 22:25:39

... valami zenei ópium, valami zenei kábítószer. :DDDDD

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2011.11.10. 23:09:50

Mondjuk már azt sem értem, hogy egy Scooter-interjú mit is keres a Lángoló Gitárok nevű oldalon?
Hisz tudomásom szerint gitár végképp nincs ebben a formációban...

gregaba 2011.11.11. 00:03:38

@shitgun:
a scooter kb. 1995-99 között volt überdivatos és menő, aztán ugye egyre kevésbé. de a tehetségüket kár lenne elvitatni, nem csak nyálat tudtak adni, hanem valamivel színvonalasabb zenét is, pl. She's the sun, No fate.
94 óta nyomják megállás nélkül, ez tiszteletreméltó.

agyamputáltak 2011.11.11. 00:13:54

de hogy az okádék autotune vonatra miért száll fel az összes idióta.. (ezt kihagytam)

gregaba 2011.11.11. 00:17:06

@agyamputáltak: mert divat sajna, de lassan elmúlik.

insomniásalvóügynök 2011.11.11. 00:43:37

"94 óta nyomják megállás nélkül, ez tiszteletreméltó."
ez azért még nagyon kevés hozzá

MoxNox 2011.11.11. 00:57:16

Losers lesz az a loosers, Edina drága.

ztskyline 2011.11.11. 01:02:51

Egyetertek Metalszivvel. Ez a Scooter formedveny mindig is olyan rossz volt, hogy en inkabb ulnek egy ladaban a sajat szaromban lakat alatt mintsem, hogy oket hallgassam.

gregaba 2011.11.11. 02:07:24

@insomniásalvóügynök: a kitartást mindenkiben tisztelem. :)

CBF 2011.11.11. 11:20:30

@hallari: Állat!!! Nem ismertem, nagyon tetszik :)))

hallari 2011.11.11. 17:50:27

@CBF: ja, meglepő volt nagyon. Amúgy nem vagyok Scooters-rajongó, véletlenül vettem észre.