Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Spacesh!t – Plan At Earth - Watch For The Fight Scene Between The Alien And The Cow
(DDK)
A Pécsről indult Spacesh!t zenekar első lemeze, a Plan At Earth - Watch For The Fight Scene Between The Alien And The Cow valamiféle konceptalbumot sejtet, legalábbis a zenekarnév és a lemezcím alapján erős a gyanú, hogy itt majd sok dolog fog szólni az űrutazásról és különböző fajok nemi keveredéséről, meg hogy nem kell a zenekart valószínűleg túl komolyan venni. Aztán elkezdi hallgatni az ember és gyorsan kiderül, hogy szó sincs ilyesmiről, de a pornószínész-nevekkel rendelkező tagokból álló banda azért mégis csak elrugaszkodik a Földtől valamennyire.
Kezdésként rögtön egy infantilis, '80-as évek szintigiccsét megidéző dallal indít az album, viszont ez a már-már gagyi prüntyögés annyira röhejes, hogy egyenesen szórakoztató. Ugyanezt a vonalat követi a második dal is, ahol konkrétan a Trio Da Da Da című számából ismert pittyegés megy a háttérben, és ahol először érezem, hogy ezt akár a Neo is írhatta volna. Ezek után a Happiness breakbeat-alapjainál már konkrétan kezdek kétségbe esni, hogy itt most tényleg nem a Neót hallom-e egy másik énekessel, de aztán a gitártéma megjelenésénél sikerül egy időre végre elhessegetnem ezt a gondolatot.
A lemez közepe felé kicsit megváltozik a hangulat, a Robohuman egy grandiózus űrodüsszeiába csap át, ahol egy magányos droid interplanetáris melankóliáját vélem felfedezni, majd ezután a Freefall még egy fokkal sötétebbre vált. Egyértelműen ez a lemez egyik legjobb dala, kifejezetten megkapó hangulatával tökéletesen visszaadja a címben szereplő szabadesés érzését, és az énekest hallgatva is ez az album legerősebb része. Ezután egy huszárvágással rockra vált a lemez az önironikus elnevezésű Huhu Songgal, és annak idióta huhúzásával, majd a Hello már egy vaskosabb darab, olyan mintha egy a Kasabian-szám lenne extra basszustorzítással, egy Bono imitátorral és egy egész dögös gitárszólóval.
A lemez utolsó része egy újabb tempóváltással kezdődik, és ahogy a szám címe is árulkodik (I Really Should Have Tightened That Screw), egy kissé gyerekes balladával vezetik fel a záró számokat. Olyasmi ez, mint az a zene, amit egy 10 éve futó családi sitcom utolsó epizódjában használnak fel a "legszebb emlékek" című montázshoz, majd a Do The Worldben már a srácokat is elfoghatta a röhögő görcs, és a lehető leghülyébb és ostobább szintihangokkal tűzdelték tele a pofonegyszerű dobgépet, hogy aztán a végére egy egyébként ügyesen összeálló géphang-orkesztrává álljon össze az egész. A búcsúzó dal végül tényleg olyan, mintha búcsúzna valamitől: egy szál gitár meg pár atmoszférikus hang jelzi, hogy véget ért a Spacesh!t utazása az LSD-galaxisban.
Mindezek alapján pedig nem igazán tudom hová tenni a Plan At Earth-t és magát a zenekart sem. Érezhető, hogy nem veszik túl komolyan magukat, ám ennek ellenére is van három olyan dal a lemezen, amit a komolytalankodás mellett is nyugodtan kihagyhattak volna (ezek a Neo-utánérzés DC&D, a Happiness, illetve az utolsó szám, a Revue Dancer). Helyettük sokkal inkább az az infantilis, űrrockos prüntyögés áll jól nekik, amikor a szintipop legnagyobb kliséit ismételgetik a legnagyobb komolytalanság közepette, ezek nélkül a Plan At Earth nem lenne több egy 5-10 évvel lemaradt Neo-kópiánál. Az olyan teljesen feel good dalok alapján viszont, mint a My Brother Has Gone To Shine vagy a Do The World, igenis van potenciál a zenekarban, csak el kellene dönteniük, hogy a Marsra akarnak leszállni, vagy a nimfomániás hatmellű nők bolygójára.
