2011.12.21. 11:00 – Lángoló Gitárok

Lemeztelenedve – GMW feat. Masszőr (azaz Grand Mexican Warlock feat. Pálinkás Tamás)

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lényegében a semmiből érkezett egy elég szokatlan Grand Mexican Warlock-dal, ami olyan szempontból érthető, hogy a pszichedelikus rockzenekar alapstílusától teljesen idegen a szerzemény. A Lemeztelenedve ugyanis hiphop, igaz, rockos körítéssel, ami simán elment volna a Judgement Night filmzenéjének 1993-ban. A számban elég nagy súllyal szerepel Pálinkás Tamás, az éppen pihenő Isten Háta Mögött frontembere is, mint énekes-szövegíró. A Lemeztelenedve premierje itt és most van a Lángoló Gitárokon.

Kis háttérinformáció a dalhoz Szabó László Grand Mexican Warlock-gitárostól: „Az egész még tavasszal kezdődött. Volt egy koncertünk, ahol nyomtunk egy közös blokkot az Akkezdet Phiaival, eredetileg arra az alkalomra dobtuk össze ezt a dalt. Saidék akkor egy régi Kezdet-szöveget mondtak rá, és olyan jól sikerült, hogy arra jutottunk, meg kéne csinálni rendesen is, stúdióban, új szöveggel. A hangszeres részeket fel is vettük pár héttel később, de valahogy eltelt közben a nyár, meg az ősz, és bár mindig szó volt róla, mégsem sikerült összehozni az eredeti elképzelést. Aztán egyszer a Dürerben összefutottam Palikával és említettem neki a dolgot, ő pedig annyira belelkesült, hogy hamarosan elő is állt egy szövegrészlettel, így aztán befejezhettük a számot még karácsony előtt, a keverés a napokban zajlott a törökbálinti Supersize stúdióban, Horváth Attila vezényletével. Ez a reppelősdi amúgy nem a mi műfajunk, inkább csak amolyan stílusgyakorlat. A hazai hip-hop elit most biztos forog a sírjában, de nem akarjuk inzultálni őket, sem pedig fitogtatni, hogy mi is tudunk ilyet, csak jól esett kalandozni egy kicsit, kipróbálni valami olyat, amilyet még nem csináltunk korábban. Talán viccesnek tűnik, de mi komolyan vettük és nagyon élveztük a szám készítését. Mielőtt bárki megkérdezné, hogy akkor most a Grand Mexican Warlock rapzenekarrá fog-e alakulni, leszögezném, hogy fogalmam sincs. Kizárólag pénz kérdése.

A dalt élőben először december 28-án lehet majd hallani az R33-ban, ahol a Grand Mexican Warlock áthangszerelve adja majd elő az Aeons lemez dalait.


premier rock hiphop hír exkluzív grand mexican warlock



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása