2011.12.30. 14:00 – Lángoló Gitárok

Bono a szűzlányból átváltott fetisiszta dominába - Magyar zenészek a U2 Achtung Baby lemezéről


Előző posztunkban leírtuk, hogy tulajdonképpen az Achtung Baby az utolsó olyan U2-lemez, amin az ír zenekar valami nagyot tudott alkotni, most pedig pár magyar zenész nyilatkozik arról, mit is gondol az 1991-es albumról, és úgy magáról a U2-ról.

Frenk (hiperkarma)

Az Achtung Baby a U2 magasan legjobb lemeze. Berlinben vették fel, azzal a Brian Enóval akivel David Bowie is dolgozott. Újszerűen hatott akkor, hogy gépeket is kevertek a rockzenébe. A One és az egész lemez szíven ütött mikor meghallgattam, pedig nem vagyok nagy rajongója a zenekarnak.

Szabados Gergely (Amber Smith, Spacesh!t)

Nyilván nem kérdés, hogy zseniális albumról van szó! Életem során újra és újra előkerül, már nagyon sokadszorra. Nekiállok hallgatni, és teljesen mindegy hány ezerszer hallgattam korábban, nem unom és még mindig szórakoztat. (Ezt azért egyetlen másik U2 lemezről sem tudnám elmondani.) Nagyon szerencsés konstelláció volt: egy amúgy jó banda, akinek volt töke előrefelé menekülni, mást csinálni, mint a korábbi lemezeiken, Berlinbe megy és Brian Enót is berakják a bőröndbe. A jó dalok és zseniális hangszerelés mellett pedig Bono némelyik sort annyira eltalálta, hogy a mai napig kiráz a hideg a megfogalmazástól, és adott szituációkban az agyam automatikusan tőle idéz. Avagy jó dalok, jó szövegek, jó helyszín, kurva jó producer, és nyitottság az újra. Ez egy jó recept úgy tűnik. És bár a One volt talán a legnagyobb sláger, ami amúgy remek szám, de én valahogy mindig elfelejtem, hogy az is ezen a lemezen volt. A két záró szám viszont csodás lemezbefejezés. Kamasz koromban a világ legromantikusabb darabjainak tartottam őket. Bírom egyébként a U2-t voltak még jó dalok, lemezek, de az Achtung Baby egy másik dimenzió.

Ponikló Imre (Amber Smith)

Akkoriban még teljesen máshogy jelentek meg zenék, más volt egy-egy klip hatása, mint manapság, nem volt internet, "csak" MTV, hatalmas vélemény- és nézet-formáló hatással.
Az AB előtt nekem részben bejött a U2, a nővérem elég sokat hallgatta a Joshua Tree-t otthon, és pár dal tetszett, meg a Rattle and Hum-ról is, de az utolsó publikus videó a U2-ról (tudtommal) akkor egy koncertklip volt, amin a Pride-ot nyomták izzadtan, bőrmellényben, western csizmában, heroikusan, tömegénekeltetés, minden, szóval eléggé megtestesítette mindazt, amiért utálni szokás a U2-t (vagy manapság a Coldplay-t). Aztán talán két évre rá kijött a The Fly klipje, amitől mai napig libabőrös vagyok. Először nem is tudtam hová helyezni az egészet. Mi ez? A szerkók, a hangzás, az egész, centire pontosan kitalált Zoo TV imidzs. Meg kell ismételnem, a mostani huszonévesek valószínűleg nem érzik át ez akkoriban mit is jelenthetett. Nem volt ekkora átjárás a mainstream és alternatív, vagy indie, vagy akárhogyan nevezzük közt. Teljesen cikiből teljesen menővé vált a zenekar. Aztán persze megvettem a lemezt (ez volt az egyik első CD lemezem), iszonyú jól szól és tele van remek számokkal. Bár a Zooropa és a Pop még remek és invenciózus albumok voltak, nem vagyok egy hatalmas U2-rajongó, de az Achtung Baby miatt bármikor a védelmükre kelek, mert szerintem a Beatles-t leszámítva nem volt még ekkora zenekar - és sajnos, azóta sincs senkinek bátorsága hozzá - hogy mindent kockáztatva ennyire újraértelmezze magát.

Juhász Róbert (InkaH)

Az Achtung Baby egy új dimenzió a zenetörténetben, bebizonyította, hogy lehet teljesen másként dalokat írni, hangszerelni mint addig. Szerintem egy zsákutcából vezette ki a zenei világot.

Papp Szabolcs (Supernem)

Mindig is bírtam a U2 muzsikáját. Megjelentek cowboy kalapban, őszintén és érdekesen keverték a blues-t a kőkemény ír öntudat dallamokkal teli világba kiáltásával. Rajongásom a zenekar iránt egyértelműen az Achtung Babynek köszönhető. A döbbenetesen jó megjelenésükkel együtt annyira merész hangzásvilágba mentek el az előző lemezeikhez képest, hogy földbe döngölt mindenkit. Ők lettek a 90-es évek Doors-a. Sötétebb szövegek, kultikus táncok. Új zenét, és stílust adtak a világnak és 10 évre előre meghatározták a hangzást. Mindegyik dal a kedvencem a lemezről, annak meg főként örülök, hogy átélhettem, másokkal együtt, ennek csodás lemeznek a megjelenését és a sikerét.

Kőváry Zoltán (The Trousers)

Szinte hihetetlen, hogy a U2 alakulása után 15 évvel, hetedik lemezeként jelentette meg az Achtung Babyt. A kreatív potenciál fokozatos kibontakoztatása és a művészi fejlődés ilyen formája ma már szinte lehetetlennek tűnik! Ugyanakkor a U2 nagyságát mutatja, hogy miközben a Joshua Tree-vel szinte mindent elértek, amit csak zenekar elérhet, képesek voltak és mertek változtatni, elhagyva a jól bevált recepteket. A 80-as évekbeli cuccaikért nem voltam túlságosan oda, a With or Without You és társai számomra túlságosan érzelgősek voltak. A Rattle and Hum rock and rolljai már valamivel közelebb álltak, azt a műfajt viszont az amerikaiak, mint például John Mellencamp, sokkal jobban csinálták. És akkor jött az Achtung Baby, amiben Bonóék nagyon jó érzékkel integrálták a Happy Mondays-féle baggy stílusjegyeit, és fazonban is elég rendesen odatették magukat, elhagyva a Bon Jovis bőrmellényt, és végre Edge is lecserélte Les Paulra a Stratocasterét. Először egyébként zeneileg nem annyira értettem, miről is szól ez az egész, mivel akkoriban én a Black Crowesra és a The Cultra izgultam leginkább. Szerencsére azonban azokban az években hosszabb kifutása volt a lemezeknek, és a Happy Mondays, a Primal Scream és a Soup Dragons akkori számainak kontextusában aztán értelmezhetővé vált az „új U2” is. Főként a rockosabb nótákat, a The Flyt, az Even Better Than the Real Thinget és a Mysterious Wayst szerettem meg. A The Flyban egyébként szerintem Bono eléggé Michael Hutchence-esen (INXS) nyomja az éneket, aki annak az időszaknak az egyik legjobb férfi énekese volt, Edge telivér akkordjai (a The Fly mellett például a Zoo Station elején) pedig a korábbi cincogó, vékony gitártémákhoz képest kifejezetten tökösek. Ez a lemez tűnik pályafutásuk művészi csúcspontjának.

Varga Zsuzsa

1991-ben internet vagy valamirevaló rádió nélkül egyedüli boldogságom az MTV volt. Ott láttam először a U2 Mysterious Ways című klipjét is. Lett pár kedvencem az Achtung Babyről, de számomra ez az album csak előzménye a legkedvesebb U2-lemezemnek, a Zooropa-nak. Nekem ez volt a U2 legjobb időszaka; az elektronikával való kísérletezés, a durva gitárok és tánci dobok összeboronálása, a beteg krüttyögések, effektek nagyon bejöttek. Azóta sok dolog történt, például Bono a hírnév, vagy az esőerdők, vagy a lovagi cím vagy a pénz hatására sajnos egy idegesítő pali lett. De ettől még vitathatatlanul menő szám a The Fly vagy az Even Better Than the Real Thing. A One-ról meg majd beszél más.

Köles István Junior (A Kutya Vacsorája)

Bár érzelmileg analfabéta vagyok - ezért is ütőhangszeres - de az Achtung Baby volt az a U2 album, ahol végleg levetették azt a fehér vászoninges, nyakban keresztes, ír-keltatiszta imidzset, amit addig elsősorban láttam belőlük. Ennek az albumnak szerintem értéke, hogy a korábbiaknál lényegesen komplexebb a hangzása, és a The Fly riffje, már majdnem áthágja a rockzenének tettetett popzene határait. Ezzel a lemezzel elvágták azt a kiszáradt köldökzsinórt, ami addig a 80-as évek - általam nem igazán kedvelt - hangzásához kötötte őket. A U2-tól a One az egyetlen dal, ami legalább szövegében meg tudott érinteni, - hazudok még a Mysterious Ways is - de nem lettem tőle U2 rajongó. A rockzenén belül nálam a U2 max. hármas a lehetséges ötből, saját magukhoz viszonyítva ez jó 4,5-es lemez. Bono viszont továbbra is látens homoszexuális maradt a szememben, csak a szűzlányból átváltott fetisiszta dominába, nem csoda, hogy a lányok megőrültek érte.

Kiss Sándor (Intim Torna Illegál)

A U2 bennem teljesen egybefonódik az MTV indulásával, akkor ért el hozzánk, amikor a One is. Celldömölkön éltem akkor és rohantam Szombathelyre, hogy megvegyem a bakelitet, akkor is mindent bakeliten vettem meg, de kiderült, hogy nem szól úgy, ahogyan szerettem volna. Aztán rájöttem, hogy azért, mert magyar nyomású volt a lemez. Később aztán megvettem CD-n és a 10. számot hallgattam a legtöbbet. A 90-es évek elején még a diszkóban is a One szólt. Az Achtung Baby turné eljutott Magyarországra is, de olyan kevesen voltak a Népstadionban a koncerten, hogy Bono kijelentette, hogy soha többé nem jönnek ide.


pop rock u2



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.