2011.12.30. 16:15 – Lángoló Gitárok

III. Óriás-Turbo-évzáró + Senior Hal, Rabbi Williams ma este a Corvintetőn

Már-már hagyományosan, harmadik alkalommal búcsúztatja együtt az óévet az Óriás és a Turbo zenekar a Corvintetőn. A rock kétféle felfogását képviselő zenekar (ahogy Vigh Dávid, a Turbo gitárosa fogalmazott: az Óriás a szívre, míg a Turbo inkább a tudatalattira hat) saját bevallása szerint remek évet tudhat a háta mögött: A Turbo megjelentette Lost Measure című második nagylemezét, valamint remek hangulatú kisfilmet készített a Kodály-Method alkotóival és a Waldorf kórussal City of Satellites dalukra. Az Óriás egy ötszámos EP-t adott ki Gondalapos címmel, amihez egyből két klipet is forgatott, amelyek szervesen kapcsolódnak és össze-összefonódnak. A koncertek után a Fish! zenekar frontembere, Kovács Krisztián aka Senior Hal, valamint Pándi Balázs aka Rabbi Williams cserélgeti a korongokat. Kapunyitás 20:30, utána pedig jön a buli.

 


rock hír program óriás turbo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.