2011.03.20. 14:40 – Dankó Gábor

Ismét Európában a Pink Floyd Fala


Március 21-én, hétfőn, a portugáliai Lisszabonban kezdi meg Európa turnéját Rogers Waters, hogy még egyszer utoljára bemutassa 1979-ben, a Pink Floyd többi tagjával közösen összerakott fő művét, a Wallt. Még 2010 májusában a Live Nation jóvoltából volt szerencsénk részt venni a turnét bejelentő londoni sajtótájékoztatón és kerekasztal beszélgetésen, ahol a meglehetősen vidám Roger Waters válaszolgatott az újságírók kérdéseire. Ebből készítettünk akkor egy kivonatot, de mivel az csak nyomtatásban jelent meg, így ide is feltesszük a holnapi turnéindulás örömére, meg persze azért, mert június 22-én mi is sorra kerülünk.


rock pink floyd fal roger waters wall



2011.03.19. 15:11 – _fá_

Tigs és két társa

Chew Lips @ Corvintető, 2011.03.19.


Budapest igazán nem arról híres, hogy gyorsan kapcsolna, ráadásul ragaszkodó is. Ezért kapaszkodunk tíz ujjal a Faithlessbe és társaiba, és ezért kell egy Chew Lips-klubkoncertet valamiféle szenzációként értékelnem. Van egy felsőközéposztálybeli elektropop zenekar, egy lemezzel a háta mögött, amin épp úgy találhatóak felejthető dalok, mint kiemelkedőek, élükön egy énekesnővel, akiből talán egyszer igazi divatikon válik, és eljönnek egy túl nagynak nem nevezhető budapesti klubba bemutatkozni. Ennek így kéne mennie kéremszépen.

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (5/5)

pop koncertbeszámoló chew lips



2011.03.19. 13:30 – mista

Tisztátalan gondolatok - klipmegosztás (18+)

Pingvinjelmezbe és norvégmintás pulóverbe bújik a svéd Acid House Kings, a közönséget énekelteti a System Of A Down testvérzenekara, tengerpart, fürdőruhás csajok, meg egy rakás hülyeség van a Wavves új klipjében. Egy floridai tinédzser rapperlány nagyon ügyesen dob kosárra, a New York Dolls új videójában cirkuszi mutatványosok szerepelnek, SP pedig korábbi keménykedős klipjének folytatásában már egyáltalán nem olyan kemény. Eheti klipmegosztásunk a tizennyolcas besorolást persze nem ezekkel érdemelte ki, hanem egy Dimmu Borgirt koppintó ukrán metálzenekar új videoklipjével, amiben ostor, bőrszerkó, és meztelen mellek közepette leszbikus kalandokba keveredik egy eltévelyedett apáca.


new york dolls klip sp scars on broadway acid house kings klipmegosztás wavves dominique young unique semargl



2011.03.19. 09:39 – lánggitár

Meghalt Jet Harris, a Shadows alapító-basszusgitárosa

71 éves korában, torokrákban elhunyt Jet Harris, akit leginkább, mint a Shadows eredeti basszusgitárosát, illetve mint az elektromos basszusgitár egyik úttörőjét ismerhetünk. Harris 1959-ben csatlakozott Cliff Richard háttérzenekarához, a Driftershez, majd nem sokkal ezután, Harris javaslatára, The Shadowsra változtatták a nevüket. A basszusgitáros 1962-ben került ki a zenekarból, miután egyre kezelhetetlenebbül viselkedett a folyamatos alkoholproblémái miatt. Egy a zenekarról szóló könyv szerint Harris depressziójának az oka, az első felesége és Cliff Richard közötti viszony volt. Harris 1967-ig még próbálkozott a a zenéléssel, volt is pár slágere (például a lentebb is hallható Besame Mucho feldolgozás), de kiszámíthatatlan viselkedése miatt egy idő után már nem talált társakat. Ezek után dolgozott többek között földmunkásként, portásként és kalauzként is. A 80-as években ismét elkezdett aktívabban a zenével foglalkozni, tagja volt a Rapiersnek, ami csak Shadows-dalokat játszott, illetve szólólemezeket is adott ki, az utolsót The Journey címmel 2007-ben. 2010-ben a Brit Birodalmi Érdemrend tagja lett, ami az ötödik legrangosabb kitüntetés az Egyesült Királyságban. Betegségével két évig küzdött, március 18-án, winchesteri otthonában érte a halál.


pop hír gyász jet harris the shadows



2011.03.18. 16:48 – lánggitár

Garázsturnét tervez a Foo Fighters


Április 11-én jelenik meg Wasting Light címmel az új Foo Fighters-lemez, amit már javában népszerűsít a zenekar, méghozzá elég eredeti módon. Az egész téma központi eleme a garázs: Dave Grohl frontember elmondta, hogy a lemezt a saját garázsában vették fel, ahonnan egyszerűen csak kiálltak a kocsival, kihúzták a fűnyírót, berakták a dobot, meg az erősítőket, bemikrofonoztak mindent, aztán indult is a munka. Azért a biztonság kedvéért a kaput hangszigetelték, hogy a szomszédok ne hívják rájuk a rendőröket, de összességében ennyire cicomamentesen zajlott a felvétel Grohl elmondása szerint. Ahogy ilyen egyszerűen akarnak kisebb hírverést is csapni neki: kiválasztanak nyolc rajongót Amerika szerte, majd egy-egy rövid bulit nyomnak mindegyik garázsában. (A eseményre itt lehet jelentkezni.) A lemezfelvételt amúgy videóra vették, az eredményt pedig a most zajló SXSW-n le is vetítik.


rock hír foo fighters



2011.03.18. 13:54 – _fá_

Minden elemében szexi

The Strokes - Angles
(RCA/Rough Trade)

A világ gyorsul, és erről nagyon sokat elmond, hogy amikor a Strokes 2006 legelején megjelentette harmadik lemezét, a First Impressions Of Earth-öt, még egész más világ volt. Az egy dolog, hogy még nem volt Lángoló Gitárok, de ráadásul minden The-vel kezdődő, és s-re végződő zenekarnak bérelt helye volt az NME-ben pár hétre. Ezzel nem is volt gond, mert akkoriban, és az azt megelőző időszakban tényleg példás lemezek kerültek elő a nagyrészt brit indie színtérről, és nem is csak a fősodor látott el jó zenékkel, hanem még a túl sok emléket maga után nem hagyó Rakeshez hasonló másod- és harmadvonal is szórakoztató dolgokkal állt elő. A First Impressions Of Earth ebben a közegben valahogy el is tűnt, annak ellenére, hogy a Strokes magához képest kifejezetten innovatív lett, de mégsem sikerült végül megfelelni a debütáló Is This It miatt irreálisan magas várakozásoknak.

Szerintünk: (3,5/5)
Szerintetek: (2,9/5)

lemezkritika indie rock the strokes



2011.03.18. 09:00 – mista

Leszek a trófeád - új dal és klip a Hangmástól

Idén ősszel érkezik a Hangmás legújabb nagylemeze, amiről a zenekar a napokban, megújult weboldalán tett közzé egy számot. A bárki által ingyen letölthető, Darabokban című dalt az együttes az Isten Háta Mögöttel is dolgozó Sándor Dániel produceri közreműködésével rögzítette. A szám hallható lesz az együttes szombaton induló tavaszi turnéjának állomásain is, mostanra pedig a hozzá készített videoklip is elkészült. A kisfilmhez Veszéjes Áron rendező és Marinka Zsuzsanna Alexandrovna operatőr a Corvintetőn rögzítettek koncertfelvételeket, azzal a szándékkal, hogy mindazok a hangulatok, amik a Hangmás élő fellépéseit jellemzik, ezúttal egy videoklipben is megjelenhessenek. A kattintás után megnézhető az új klip és bővebben olvasható a forgatásról is.


pop rock hír klip hangmás



2011.03.17. 16:25 – lánggitár

Chew Lips a Corvintetőn

Bár az elégségestől még messze állunk, azért egyre többször történik olyan, hogy a karrierjének épp felfelé ívelő szakaszában látogat hozzánk zenekar, ráadásul nem fesztiválra. A Chew Lips neve egyelőre nem első kategóriás sztár, de egyre többet foglalkoznak vele innen-onnan. Különösen a nagyon bájos énekesnővel, Tigszel, akinek megjelenését egy ideje a legkomolyabb divatbloggerek elemezgetik, de az amúgy zenében is közel álló Róisín Murphyt öltöztető cég is felfigyelt rá. A Chew Lips annak az elsősorban '80-as évekből táplálkozó elektropopnak a képviselője, aminek a harsányabb változatával a La Roux is letarolta a slágerlistákat két éve. Bemutatkozó lemezük, az Unicorn épp egy éve jelent meg a francia Kitsuné kiadónál, amivel szinte garantált az elektronikus hangzású popzenék iránt vonzódó tömeg elérése. Március 18-án a Corvintetőn a Chew Lips tehát ad egy laza bemutatót abból, milyen pezsgő is a klubélet a világ szerencsésebbik felén. A pénteki bulin két magyar zenekar vezeti fel a briteket, az indie rockot játszó Marshmallow, és a szintén elektropopban érdekelt Fat Phoenix lép fel, hogy aztán a Tesco Disco táncoltassa ki a maradék erőt is a jelenlévőkből.


ajánló pop program chew lips



2011.03.17. 15:16 – lánggitár

Slayer és Guano Apes a Hegyalján

Tovább fellépőket jelentettek be az idei Hegyalja Fesztiválra, ami szerint Tokajba érkezik július 13 és 17 között a thrash metal alapvetés Slayer, az új lemezzel visszatérő német Guano Apes, az ausztrál metalcore Parkway Drive, a dán modernmetál Raunchy, illetve a trance-hc-t játszó Helia. Magyarok közül olyanokat neveztek meg az eddigiek mellett a szervezők, mint a frisslemezes Hősök, a 30Y, a Kiscsillag, illetve a Magyarországon általában csak itt fellépő Ektomorf. A fesztivál főszervezőjével készült interjúnk itt olvasható. (A Slayer egyébként most április 8-án is fellép Magyarországon a Megadeth társaságában, a Papp László Budapest Sportarénában.)


metál hír hegyalja slayer gunao apes



2011.03.17. 12:31 – lánggitár

Bryan Ferry Budapesten


Már egy ideje terjedt a hír, miszerint a Roxy Music énekese, Bryan Ferry Budapestre látogat egy koncert erejéig, de most hivatalossá vált. Az MTI közleménye szerint Bryan Ferry április 29-én lép fel a Papp László Sportarénában. Bryan Ferry ezzel belépett azon zenészek nem túl népes táborába, akik nem csak a levegőbe beszéltek, mikor az interjúkban hangoztatták, hogy szeretnének eljönni Budapestre is. Ferry 2010 őszén adta ki legutóbbi szólólemezét Olympia címmel, illetve a Roxy Music is összeállt pár koncert erejéig.


pop roxy music hír bryan ferry