Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Április 16-án jelenik meg a Supernem új nagylemeze Tudományos-Fantasztikus Pop címmel. Az album játékideje nincs fél óra, és csak kilenc dal van rajta, ebből egy 20 másodperces, tehát mondhatjuk, hogy nem csak a popos punkos rock műfaj miatt lesz könnyű megemészteni. A lemezt az elejétől a végéig meg lehet hallgatni most itt a Lángoló Gitárokon, aki pedig dedikált példányt szeretne, az menjen el április 17-én az Almássy téren lévő Musicland lemezboltba, ahol a zenekar nem csak aláírni fog, hanem valami mást is csinál majd. Élőben a lemezmegjelenés napján lép fel a Supernem a Gödörben a Kolin és a The (hated) Tomorrow társaságában.



A párakkordos punk kedvelői itt most be is fejezhetik az olvasást, hiszem Tommy Emmanuel az az ember, aki ellen ők évtizedek óta küzdenek sikertelenül, a gitárhős egyik szobra. Már gyermekkorától legendák szólnak a hangszerével való nagyon közeli viszonyáról, mára pedig ha akusztikus gitárról van szó, az elsők közt kell megemlíteni a nevét. Emmanuel már négyéves korában gitározni kezdett autodidakta módon, hatévesen turnézott, többek közt Stevie Wonder, vagy Eric Clapton társaságában, most pedig már nem először mutatja meg, milyen is az, ha valaki tényleg egyé válik a hangszerével. Játékának különlegességét az adja, hogy a Chat Atkins által kifejlesztett fingestyle-nak nevezett gitárstílust olyannyira tökéletesen átvette, hogy manapság egyértelműen őt emlegetik a tíz ujjas játék mestereként. Emiatt a saját arc miatt fér meg egymás mellett ilyen természetesnek hatóan a jazz, a blues, és a country, és ezért érdemes ellátogatni a Petőfi Csarnokba április 18-án, annak ellenére is, hogy szólólemezt már nem jelentetett meg egy ideje.

