Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Fucked Up – David Comes To Life
(Matador)
A Fucked Up 2011-ben szinte mindent megszentségtelenít, ami punk. Rendes hosszúságú dalokat írnak, még az ordibálás ellenére sem tűnik kicsit sem rebellisnek az egész, ráadásul olyanra vetemedtek, aminek hallatán Sid Vicious a haját tépné ki dühében: konceptalbumot adtak ki, ráadásul abból is a nagyobb szabásút! A Fucked Up esetében ez azért különösen merész vállalkozás, mert bármilyen jellegzetes megszólalásuk van, Damian Abraham frontember egész életműve az egyetlen hangon való ordításból áll, amiről a Discharge óta tudjuk, hogy elmegy egy lemezen keresztül, ha az 30, és nem 78 perces. Még akkor is, ha írtak hozzá részletesen kidolgozott háttértörténetet, elsősorban itt mégiscsak zenéről van szó. Épp ezért tettem be rettegve a lemezt, nem tudtam elképzelni, hogy a Ramoneson szocializálódott gyomromnak nem lesz sok a David Comes To Life.


.jpg)
Az oxfordi zenekar az általa kiválasztott független lemezboltokban, és a saját honlapján keresztül kezdi el 12 inches bakeliteken kiadni limitált példányszámban az idén megjelent King of Limbs lemezükhöz készíttetett remixeket. Az első kör július 4-én jelenik meg, és a Little By Little, illetve a Lotus Flower újraértelmezései szerepelnek rajta, előbbi Cariboutól, utóbbi Jacques Greene-től. A zenekar szokás szerint most is titkolózik, ezért nem árulják el, hány ilyen kiadványt terveznek, és pontosan mit is jelent a limitált mennyiség. Annyi azért kiderült, hogy a Thom Yorke-kal már korábban is együtt dolgozó Flying Lotust is felkérték a munkára, de ő elmondása szerint még csak próbálkozik, mert a kapott sávokból nehéz újat összehozni. Radioheaddel kapcsolatos hír még, hogy július 1-én debütálnak élőben a King of Limbs dalai, amiket a 
Morbid Angel – Illud Divinum Insanus
