Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Napra pontosan negyven évvel ezelőtt, egy párizsi lakosztályban holtan találták Jim Morrisont, a Doors 27 éves énekesét. A hivatalos jelentések szerint szívinfarktus végzett vele. Bő háromnegyed órás válogatással emlékezünk rá:

Aaron Carter hét elején megjelent interjúja szerint 15 évesen kokainnal, és borral kínálta őt Michael Jackson. Az angol OK! magazinban lehozott
A Coldplay mögött színes ábrák jelennek meg egy lepukkant üres épületben, Rye Rye pedig háztetőkön és az utcán rappeli el érzéseit, közben meg Robyn énekel. A SBTRKT új klipjében furcsa dolgokat művel az énekesnővel egy ventillátor, Kevin Barnes testét pedig összefestett arcú nők fogdossák az of Montreal legújabb videójában. Mindezek mellett itt van még Busa Pista is, aki Spanyolországban mondja el, mi nem mindegy.
Ritka helyzett állt elő: úgy tűnik, Budapestre érkezik egy abszolút első vonalasnak számító zenekar. A leginkább gótpunkot játszó brit The Horrors november 20-án a Dürer-kertben lép fel. A zenekar eddig két lemezt adott ki, legutóbb 2009-ben, ennek producere a Portisheadből ismerős Geoff Barlow volt. Július 11-én jelenik meg a harmadik Horrors-album, Skying címmel, ezt fogja nálunk bemutatni a külsőségekre is jól láthatóan adó együttes, jegyek már kaphatók, elővételben 3500 forintért.
A leginkább a Backstreet Boysból ismert Nick Carter öccseként ismert, de egy ideig saját dalokkal is próbálkozó Aaron Carter elárulta, hogy 15 éves korában alkoholt, és drogokat is kapott Michael Jacksontól. "Hiányzik Michael, csodás időket töltöttünk el együtt. Csináltam vele olyan dolgokat, amiket senki más, de ebből voltak gondjaim is. Adott nekem bort. Persze visszautasíthattam volna, de 15 éves voltam. Drogok? Adott kokaint is. Furcsán éreztem magam ezek miatt. Később órákig beszéltünk telefonon. Tiszteltem Michaelt, de a viselkedése nagyon zavart. Aztán anyám hívta a rendőrséget..." - mondta Carter. Michael Jackson halálának a múlt héten volt a második évfordulója.
Az amerikai Wilco hivatalosan is bejelentette, hogy hamarosan megjelenik kilencedik stúdiólemezük. A The Whole Love címet kapó albumon tizenkét dal kap helyet, és ez lesz az első Wilco-kiadvány, ami a nemrég indított saját kiadójuknál, a dBpm-nél jelenik meg. A szeptember 27-re datált megjelenéssel együtt természetesen turnézni is elkezdenek, egyelőre még csak az USA-ban, és Kanadában lesznek láthatóak. A lemezt még megelőzi egy single is, amit az I Might című dalhoz adnak ki, ezt egyébként már a múlt hét óta bárki meghallgathatja, például itt a továbbra kattintva is.