Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Kowalsky mellől kiszállt trió (Cha Cha, Jimmy és Sóder) kiegészülve Tóth Levente gitárossal felvette első hivatalos szerzeményét, aminek egyelőre még címe sem nagyon van, így Hetes lett jobb híján. A dal a debreceni Friss rádióban volt hallható először tegnap délután, majd estére felkerült a zenekar weblapjára, a facebookra és a YouTube-ra is - ahogy azt manapság csinálja mindenki.
Akik attól féltek, hogy az új zenekar a Kowa meg a Vega legsikeresebb korszakának motívumait viszi majd tovább, azok most megnyugodhatnak, mert ez jó kis hagyományos rockzene, jó riffel és fogós refrénnel. Az énekest végül hosszú keresgélés után házon belül találták meg Cha Cha (Csanádi Krisztián gitáros) személyében, nem mondom, hogy rosszul jártak vele. A fenti werkfilm a Hetes rögzítése során készült, de lesz majd hivatalos videoklip is hozzá, és augusztusban megkezdődik az első album felvétele is.






Nemrég 16 hónap börtönbüntetésre ítélték David Gilmour fiát, Charlie-t, aki kukákat hajigált egy Károly herceget szállító Rolls Royce-ra. Kingston bírósága nem találta enyhítő körülménynek azt sem, hogy a 21 éves srác vérében jelentős mennyiségű LSD-t, és váliumot találtak, amik miatt valószínűleg semmire nem emlékszik az egészből. A Pink Floyd egykori gitárosának örökbefogadott fia már bocsánatot kért, és a "hülyeség pillanatainak" nevezte az esetet, ami még a tavalyi diáktüntetések idején történt, aminek során a több tízezres hallgatóság többször is összecsapott a rendőrséggel. A tüntetések a tandíjhatárok emelése ellen szóltak, a parlament előtt kezdődtek, majd a tömeg több bevásárlónegyedet is feldúlt.