Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Terry Richardson (balra) sztárfotóst most nem szeretnénk külön bemutatni, a Velvet már sokszor foglalkozott a híres/hírhedt művésszel itt, itt vagy itt, de aki elmúlt 18, annak megmutatjuk ezt és ezt is. Na most ő készített fotókat a két nap múlva lemezt megjelentető Red Hot Chili Peppersről (egyébként a Rolling Stone magazinnak), amiből párat a blogján is közzétett, úgyhogy, aki kíváncsi az ismét nagyon aktív kaliforniai zenekarra Richardson tálalásában, az klikkeljen erre a képre itt felül.
Szerdán, 63 éves korában elhunyt Frank Dileo, Michael Jackson egykori menedzsere. Dileo a '80-as években, legsikeresebb időszakában, valamint a visszatérőnek szánt This Is It koncertsorozat nagy része során dolgozott a popsztárral. Dileonak több híres ügyfele is volt, ő intézte Sheryl Crow, Prince, és a Bon Jovi gitárosa, Richie Sambora ügyeit is, de a legnagyobb sikereket Jackoval érte el, hiszen ekkoriban jelent meg a jelenleg 29 millió eladott példányszámnál tartó Thriller is. Dileo, aki a korábbi ügyfelek egybehangzó állítása szerint nem csak kolléga, hanem barát is volt, a filmezés világába is belekóstolt, szerepelt többek közt a Wayne világa két részében, és a Nagymenőkben is. Felesége, és két gyermeke gyászolja.
A híres apja árnyékából sikeresen kilépett Charlotte Gainsbourg nagyban színészkedik, de szerencsére a zenei karrierjét is tovább viszi, és hamarosan dupla lemezen adja ki eddig meg nem jelent dalait, és élő felvételeit. Az albumot egy EP vezeti fel, aminek Terrible Angels lesz a címe, és szeptember 6-án vehetjük kézbe. Két eddig nem hallott dal kap helyet rajta, és két koncertfelvétel - köztük Bob Dylan Just Like A Womanjének feldolgozása - illetve két videó is. Az EP után nem kell sokat várni a teljes lemezre, aminek Stage Whisper lesz a címe, és tizenegy koncertfelvétel lesz rajta, illetve hét az eddigi lemezekről lemaradt stúdiófelvétel.
A '60-as évek egyik legnagyobb modellje, Twiggy hamarosan megjelenteti harmadik lemezét, amelyen csak romantikus dalok fognak szerepelni. A modellkarrier után többek közt műsorvezetéssel, divattervezéssel, és színészkedéssel is próbálkozó Twiggy feldolgozza többek közt Neil Young Only Love Can Break Your Heartját, és a Kinks Waterloo Sunsetjét is. A 61 éves szexszimbólum lemeze a Romantically Yours címet kapta, és duettek is szerepelnek rajta, többek közt a kanadai Brian Adamsszel.
Ahogy arról