Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Húszéves a Pro-Pain. Az 1992-es, akár a metalcore elődjének is tekinthető Foul Taste of Freedom után kiadtak még 11 lemezt, amik mind-mind dühösek, agresszívak, és a lényeg, hogy koncerten ütnek. A Pro-Pain igazi területe a színpad, úgyhogy gyárthatják itt a lemezeiket, az élő teljesítményüket úgysem múlják felül. Október 16-án már sokadszor járnak Magyarországon, most éppen a Dürer Kertbe jutnak el, ahol előttük még fellép az Undivided, a Soulline, a Don Gatto és a Room Of The Mad Robots, szóval amolyan minifesztivál lesz ez. Itt pedig megmutatjuk milyen a Pro-Pain a stúdióban:


Egy a Rolling Stone-nak adott interjúban Thom Yorke Radiohead-énekes kifejtette, hogy valószínűleg decemberben és januárba stúdióba vonulnak, hogy felvegyenek pár dalt. Yorke elmondta, hogy már komplett ötletek is vannak, az egyiknek például Come To Your Senses címet adták a próbákon, lényegében már csak rögzíteni kell az egészet. Hogy mi lesz a kiadás módja, még nem tudják, nem is akarnak ezen görcsölni, a lényeg, hogy legyen valami friss anyaguk, mire jövőre elindulnak turnézni. Yorke egyébként mostanában felcsapott DJ-nek. Kedden például egy komplett settet nyomott le a Radiohead TKOL 1234567 remixlemez megjelenésének alkalmából Londonban, amiről videó is készült, ahogy a Radiohead énekese áll, tekerget, bólogat és telefont nyomkod. Ezt meg lehet nézni alább, elé pedig beraktunk egy rádiószpotot, amin szintén Yorke ajánlja saját magát, mivel vasárnap este, magyar idő szerint este kilenckor ismét dj-skedni fog a BBC 6 Music műsorában.
Október 15-én, tehát ezen a héten szombaton lesz a Telekom Bónusz Fesztivál, ami mára az ősz egyik legfontosabb zenei programjának számít, az elektronikus zenei színtéren pedig talán az összes körül a legfontosabbnak. A többek közt Plastikmant, Carl Coxot, Sashát és Ferry Corstent is felvonultató bulira a T-Mobile most öt darab páros VIP belépőt sorsol, amiért kivételesen tenni is kell: a
Ahogy azt már többször említettük, idén november 6-án Belfastban kerül sor az MTV European Music Awards díjátadó gálájára. Eddig annyit lehetett tudni, hogy a rendezvényen fellép a nemrég gitároscserén átesett Red Hot Chili Peppers is, de most újabb fellépőket jelentettek be: eljátszik pár dalt a hamarosan új lemezt kiadó Coldplay, Jessie J, és a LMFAO is. Akit érdekel a gála, az Magyarországon is láthat élő közvetítést, természetesen az MTV magyar verzióján, este 9-től.
Az angol NME-ről eddig is tudtok, hogy imád listázni, ezért azon sem lepődünk meg, hogy a magazin születésnapja alkalmából a szerkesztőség elmondja, mi szerintük az elmúlt 15 év legjobb száma. A végeredmény meglepően sok helyen eltér attól, amit legjobb albumokról szoktak összeszavazni, de azért szokás szerint a Radiohead húzta be az arany érmet, mégpedig a Paranoid Androiddal, megelőzve az Arcade Fire Rebellion (Lies)-át, és az Outkast Hey Ya!-ját. A további helyezések alább találhatók.