Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Új lemezzel ajándékozza meg rajongóit illetve az arra fogékonyakat karácsonyra a Jazzékiel. A Téli mesék című, nyolc zenés verset tartalmazó minialbum december 25-től ingyenesen letölthető a zenekar oldaláról, illetve meghallgatható itt a Lángoló Gitárokon. A dalokat rövid idő, mindössze két hét alatt írták és rögzítették otthoni körülmények között, hogy karácsonyra elkészüljenek vele. „Elegendő ötletünk halmozódott fel télre ahhoz, hogy azokat most újakkal kiegészítve egy télies, kellemesen zord köntösbe bújtassuk. Karácsonyi csengőszó, a Jazzékielre jellemző fekete humorral vegyítve.” – írja a harmadik nagylemezére készülő zenekar. A nyolc dalt a hajtás után lehet meghallgatni, élőben pedig legközelebb december 29-én, a Gozsdu Manó Klubban lehet őket elkapni a Napokon és a Haunebu után.
Egy valamirevaló punk évek óta annak reményében pásztázza a karácsonyi tévéműsort, hogy a két balfasz betörő ezúttal elkapja a kis Kevint, és felboncolja egy tapétavágó késsel. Sajnos minden jel arra utal, hogy ez idén is megmarad a vágyálom kategóriában. Mint ahogy az is, hogy valaki propán-bután gázpalackkal veri agyon azon zenei szerkesztőket, akik jóvoltából bőrlégzéses r&b-ribancok hajlítgatják három órán át azt, hogy "christmas". Pedig a közhiedelemmel ellentétben léteznek tisztességes karácsonyi dalok is, amelyek a punk műfaj és az ünnep szellemiségével egyaránt kompatibilisek.
2012 egyértelműen a még élő eredeti tagokkal újra összeálló, koncertező, lemezt készítő Beach Boysról fog szólni olyannyira, hogy már Magyarországon is 
.jpg)
Létrehozói szerint O.M.E.N. azzal a céllal született meg, hogy egy helyre terelje a keményebb elektronikus zenék kedvelőit, legyen szó drum & bass-, hardcore-, breakcore- vagy hard techno-rajongókról, hiszen mára a stílusok közötti átjárhatóság több mint megoldott, és ahelyett, hogy mindegyik tábor külön-külön próbálna meg a magyar undergroundban boldogulni, az elgondolásuk az, hogy lehetne ezt akár együtt, közös erővel is csinálni. Ennek eredményeként ma este, december 23-án a Dürer kertben rendezik meg az első O.M.E.N. partyt, ahol fellép a brit The DJ Producer és az orosz Gancher & Ruin is, hazai részről Mercenary, Migu, Okami és Savage játszanak. Bővebb információkért