Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Január 12-én, egyetlen rövid fellépés erejéig ismét Scott Weiland lesz a Velvet Revolver énekese. A rockzenekar a Love You Madly: A Concert For John O'Brien emlékkoncerten lép majd fel a Los Angeles-i House Of Bluesban, ahol többek között jelen lesz pár Maroon 5-tag, Sheryl Crow illetve Tom Morello Rage Against The Machine-gitáros is. (John O'Brien filmzeneszerző idén augusztusban hunyt el 45 éves korában.) A Velvet Revolver amúgy még mindig énekest keres a majdnem négy éve kilépett Weiland helyére, de ezek szerint mégsem akkora a feszültség a tagok között, hogy ezt a fellépést ne vállalták volna be, szóval a régi felállás hívői akár reménykedhetnek is a reunionban.
Az óesztendő utolsó napján, december 31-én a Hungexpo K-IV pavilonjában a Deadcode Production a Burn támogatásával ismét megrendezi hagyományos szilveszteri partiját. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó Deadcode & Friends New Years Eve koncepcióját folytatva idén is egész éjszaka – ezúttal már két színpadon – számos népszerű hazai lemezlovasai fogja szórakoztatni a nagyérdeműt. A Deadcode Production színpadán a Deadcode alapcsapatát alkotó Hot X, Coyote, és Igor Do'urden mellett Nora Naugthy és Collins aka Snilloc forrósítja majd a szilveszteri hangulatot, míg a Hairy és a Made Inn közös színpadán Naga & Beta, Pöli, Junkie & Hawky, Rocha, Polarize, és Blatti jóvoltából fognak felcsendülni húzós techno- és tech-house-számok. Az élvonalbeli fellépőgárda mellett a csúcskategóriás Martin Audio W8L hangrendszer, valamint az eredetileg konferenciateremként funkcionáló K-IV pavilon szőnyegborítású tánctere és komfortos kanapéi is garantálják, hogy a jelenlévők egy hamisítatlan techno-házibuliban érezhessék magukat az év utolsó estéjén és az újév hajnalán. A lapozás után további információk a buliról.
Nincs még túl késő azok számára, akik úgy érzik, az idei évben még feltétlenül hallani szeretnék a Maszkura és a Tücsökraj zenekart. Az együttes az év utolsó estéjét a Dohány utcai
Egyre izgalmasabban alakul, hogy vajon kiket fog nézni és hallgatni a 2012-es londoni olimpia nyitóceremóniájának közönsége, merthogy egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy kik nem fognak fellépni az ünnepségen. Ilyen például a Led Zeppelin, akiknek a neve bár mostanában rendszeresen előkerül az olimpiával kapcsolatban, a napokban is csak egy bizakodásra nem sok okot adó nyilatkozat látott napvilágot, ezúttal az 1980-ban 32 éves korában elhunyt egykori Led Zeppelin-dobos John Bonham fia szólalt meg az üggyel kapcsolatban. Nem sok biztatót mondott.

Tegnap kezdetét vette az évösszegző listázás a Lángoló Gitárokon, a hazai zenészektől kapott összeállításokat bemutató sorozatunk első része
Te tudod, mi az a cider? Ha jól ismered, vagy csak hallottál róla, vagy azt sem tudod, hogy eszik-e vagy isszák, de szeretsz új dolgokat kipróbálni, ez a játék neked szól!