2011.02.16. 16:30 – lánggitár

AZ Exodus gitárosa ugrik be a Slayerbe

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár napja megírtuk, hogy Jeff Hanneman gitáros kénytelen kihagyni minimum az ausztrál Slayer-turnét, ugyanis súlyos bakteriális fertőzése van a jobb karján. Akkor a zenekar már közölte, hogy helyettesítő gitárost keresnek, most pedig már konkrétan be is jelentették, hogy a régi haver Gary Holt, Exodus-gitáros ugrik be a Slayer-alapító helyére. Több információ egyelőre nincs a helyettesítésről, minden további Hanneman gyógyulásától függ. A zenekar április 8-án játszik Budapesten a Megadeth társaságában.


metál hír slayer exodus



2011.02.16. 14:30 – lánggitár

A briteknél is tarolt az Arcade Fire

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Grammy után a britek is kiosztották idei díjaikat a BRIT Awards keretében. Ahogy az ezúttal talán nem lep meg annyi embert, ezen is a kanadai Arcade Fire lett a nagy győztes. Itt az év nemzetközi zenekara és az év nemzetközi albuma címmel gazdagodhattak a londoni O2 arénában megtartott eseményen. Rajtuk kívül az angol Tinie Tempah hozott el két díjat, aki az év brit felfedezettje lett, és az év single-jét hozta össze (Pass Out). Annyira az sem meglepő, hogy Laura Marling kapta az év énekesnője díjat, a legjobb zenekar címet pedig a Robbie Williamset ismét a soraiban tudó Take That (képünkön) kapta, akik így első alkalommal győztek történetük során itt. Az év brit albuma a Mumford & Sonsé lett, Plan B lett a legjobb férfi előadó, Rihanna a legjobb nemzetközi énekesnő, és a rajongók megnyugodhatnak, ugyanis Justin Bieber kapta a legjobb nemzetközi felfedezettnek járó elismerést.


hír rihanna take that arcade fire brit awards plan b mumford and sons justin bieber tinie tempah



2011.02.16. 12:45 – A Lángolók

Karakter, markáns karakter nélkül - Ömlesztett anyag

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Adele első lemezét még el tudta adni Amy Winehouse farvizén evezve, másodszorra már többet kellene mutatnia. A Mogwai pont annyira unalmas, mint amennyire megszoktuk ezt tőle. A Twilight Singers új lemeze az a tipikus amerikai alternatív rockzene, aminek egy tisztességes világban sokkal nagyobb piaci sikere lenne. Az Say Hi a jellegtelenségből csinál stílust, viszont ezt tulajdonképpen sikeresen teszi. A Mongo Ninja az Emperort is megjárt Faust hiperaktív zenekara, thrash-sel, punkkal, és persze black metallal. Erről az öt lemezről beszélünk a héten.


lemez say hi adele mogwai ezt hallgasd the twilight singers mongo ninja



2011.02.16. 09:45 – lánggitár

A Radiohead gitárosa filmzenét is ír

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sorjáznak a hírek a Radiohead háza tájáról. Most éppen az, hogy az ezen a héten szombaton nyolcadik lemezét kiadó együttes gitárosa elvállalta a We Need To Talk About Kevin című film zenei aláfestését. A 2003-ban megjelent Lionel Shriver-könyvből készített adaptációt Lynne Ramsey rendezi, és várhatóan idén szeptemberben kerül a mozikba. Greenwoodnak egyáltalán nem ismeretlen terep a filmzene, hiszen nemrég ő írta a Norwegian Wood című Haruki Murakami-adaptáció soundtrackjét is, de olyan nagyobb szabású produkciókhoz is készített már zenét, mint a 2003-as Bodysong, vagy a több Oscart is nyerő Vérző olaj.


film filmzene pop rock hír radiohead johnny greenwood



2011.02.15. 23:42 – KirschAndrás

Varacskosdisznó felvarróval

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Sodom @ Diesel Club 2011.02.13.

Egyes akadémikus professzorok vért izzadnak, hogy alátámasszák az időutazással kapcsolatos elméleteiket, miközben a Sodom maga a nagybetűs Marty McFly-paradoxon. A kifejezés legpozitívabb értelmében. Ez a koncert ugyanis egy olyan nosztalgikus időcsapdába taszította a jelenlévőket, amikor még a thrash metal egyet jelentett a farmermellényre fércelt Kreator-felvarróval. Az ének-zene tankönyvre firkált Possessed-logóval. És ha igazán elragadtatjuk magunkat: a depeses, broszos gecik vérében gázoló magasszárú cipőkkel.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (5/5)

metál koncertbeszámoló thrash sodom



2011.02.15. 14:50 – lánggitár

Normál módon is megjelenik az új Radiohead

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tegnapi, teljesen váratlan Radiohead-hírünkhöz ma jött egy kis kiegészítés: a zenekar szóvivője bejelentette, hogy a The King Of Limbs-album március 28-án megjelenik normál bolti terjesztésben CD-n illetve bakeliten is, tehát nem kell feltétlen megvenni a különleges csomagot a rajongóknak, ráadásul így több mint egy hónappal előbb kézbe is foghatják a rajongók a fizikai példányokat. Emlékeztetőül azoknak, aki lemaradtak volna: az új Radiohead-lemez most szombattól lesz elérhető digitálisan, míg a speciális kiadásra május közepéig várni kell.


pop rock hír radiohead



2011.02.15. 13:20 – lánggitár

Forrong a közösségi média a Grammy után

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Twitteren és Facebookon tegnap valóságos kontentszökőár indult a kiosztott Grammy-díjakkal kapcsolatban. Ennek oka, mint arról tegnap hírt is adtunk, hogy Eminem például csak két jelölést tudott győzelemre is váltani, ráadásul a legfontosabb kategóriát, a legjobb albumot előle, és Lady Gaga elől is elvitte az Arcade Fire, amit, mint kiderült, sokan még csak nem is ismernek. Bár Kanye West Twitterén örömének adott hangot a kanadaiak győzelme miatt, az utca emberei közül sokan értetlenek maradtak. A reakciók komoly része annyira vicces, hogy még külön ennek szentelt Tumblr is indult a legjobbak összegyűjtésére. Sokan egész konkrétan Suburbsnek hívják a zenekart, holott ugye ez a lemezük címe. Emellett Justin Bieber rajongótábora is sérelmezte, hogy mégsem a kedvenc tinisztárjuk, hanem Esperansa Spalding lett az év felfedezettje, ők gyűlölködő bejegyzésekkel árasztották el az énekesnő Wikipedia-oldalát.


hír lady gaga eminem grammy díj arcade fire justin bieber



2011.02.15. 11:50 – lánggitár

Közel az új Pains Of Being Pure At Heart

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A brooklyni twee pop zenekar a hírek szerint lassan teljesen elkészül nagysikerű, cím nélküli bemutatkozásának folytatásával. Kardigánosék a Belong címet adták visszatérésüknek, és március 28-án válik hivatalosan is megvásárolhatóvá. A lemez producerelését és keverését a Nine Inch Nails és U2 mellől is ismert Flood és Alan Moulder végezte. Az együttes megjelenés előtt tesz még egy európai koncertkört, hozzánk legközelebb Németországban játszanak, aztán egészen május elejéig az USA-ban mutatják be új szerzeményeiket. A Belongról már két dal is hozzáférhető, a címadó, és a Heart In Your Heartbreak meghallgatásához katt a továbbra.


indie pop hír the pains of being pure at heart



2011.02.15. 10:35 – lánggitár

Börtön vár az Iron Maiden volt énekesére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Minden valószínűség szerint börtönbe kell vonulnia Paul Di'Annónak, polgári nevén Paul Andrewsnak amiatt a több mint 45 ezer font (több mint 9 millió forint) miatt, amihez a bíróság szerint csalással jutott hozzá az elmúlt években. Az Iron Maiden első két klasszikus lemezét feléneklő Di'Anno idegi alapú hátfájdalmaira hivatkozva nem dolgozik, és szintén emiatt vett igénybe számos állami támogatást. Mindez még nem is lett volna probléma, csak nyugodtan kellett volna éldegélnie otthon, viszont az énekes a mai napig aktívan koncertezett, és az erről készült videofelvételekkel bizonyítani lehetett, hogy semmi baja, illetve, hogy nem szorul rá az állam gondoskodására. A nyomozók tulajdonképpen a Di'Anno saját honlapján lévő YouTube-videókon nézték, ahogy az énekes nem éppen egy hátfájós ember módjára ugrál fel alá világszerte a közönség előtt. Az ügy annyira komolynak néz ki, hogy a bíró konkrétan azt mondta Andrewsnak, hogy készüljön a börtönbüntetésre. Di'Anno 1978-tól 1981-ig volt az Iron Maiden énekese, de drogügyei miatt kikerült a zenekarból, a posztjára pedig Bruce Dickinson érkezett, akivel a Madien a heavy metal csúcsára jutott.


metál hír iron maiden paul di anno



süti beállítások módosítása