Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Egészen furcsa információval állt elő a Smashing Pumpkins vezére a Twitterén, mikor közölte a nagyvilággal, hogy a zenekar új basszusgitárosa, Nicole Fiorentino, aki tavaly csatlakozott hozzájuk, most mondta el neki, hogy ő szerepel az együttes 1993-as Siamese Dream című lemezének borítóján (a képen jobbra). Corgan azt is kitwitelte, hogy Fiorentino azért hallgatta el ezt eddig, mert félt, hogy ha megtudják, nem veszik be a csapatba. Az egész sztorit némileg árnyalja, hogy a most 31 éves nő a fotózáskor 13 évesnek kellett, hogy legyen, miközben a borítón látható két kislány kb. hétnek néz ki. A képet egyébként állítólag, legalábbis a fotós asszisztense szerint, direkt a lemezhez készítették 1993-ban, tehát az kizárható, hogy korábbi a felvétel. A Rolling Stone, akik szerint elképzelhető, hogy az egész csak Corgan vicce, össze is rakta a borítófotót, illetve egy mostani képet, hogy megmutassa a hasonlóságot:
Lila köd borítja el a saját szobrát összetörő öreg motorost a Yeasayer új klipjében, olimpiai versenyszámokban küzdenek egymással a Rotten Sound sajtburgerei, Lemmy a nyolcvanas évekre utalgató Foo Fighterst fuvarozza egy limuzinban, bábfigurák verekednek PJ Harvey új videójában. A hazai fronton Oroszlán Szonja bántja a Road zenekar megkötözött énekesét, utcán, háztetőn és egy hajón zenél a Compact Disco, SP-t meg felpofozza a hiányos öltözetű csaja, pedig a szoba nem is tőle meleg. És ha mindez nem lenne már így is elég izgalmas: eheti klipmegosztásunkban itt a sokadjára visszatérő Britney Spears vadonatúj videója, buta dubsteppel, a legendás Jonas Åkerlund rendezésében.
Lezajlott a 

A szerbek úgy látszik, nem szeretik nagy pakkokban bejelenteni a fellépőket, és hagyják, hogy kiörvendezzék magukat az emberek a kisebb adagokban megnevezett zenekarokon és előadókon. Az eddig is komoly vonzóerőnek tekinthető Arcade Fire, Portishead, és Grinderman nevekhez most például hozzácsapták a már nálunk is többször járt Underworldöt. A brit elektronikus zenei szcéna egykor talán legfontosabb formációjának számító zenekar a tavalyi Barking című lemezét népszerűsítve érkezik Újvidékre. A popzenei ínyenceknek náluk 2011-ben valamivel érdekesebb lehet a Beirut. A név nem libanoni zenekart takar, hanem az újmexikói Zachary Francis Condon időközben zenekarrá bővült projektjét, aki a kulturális sokszínűség jegyében mostanában éppen balkáni hangulatú folkot játszik. Eddigi két lemeze szép dicséreteket kapott, az egyelőre cím nélküli harmadik a tervek szerint idén jelenik meg.