Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Csak egy koncertet tudott adni a Slayer abban a különleges felállásban, ami Jeff Hanneman gitáros baktériumos fertőzése miatt kellett összehozni minimum a zenekar ausztrál turnéjára. A zenekar szombaton Brisbane-ben játszott a helyettesítő Gary Holt Exodus-gitárossal (rossz minőségű videó alább), a fellépés után viszont Tom Araya énekest kórházba kellett szállítani, ahol bent is tartották egész éjszakára, majd le is mondták a vasárnapi sydneyi Soundwave fesztivált. Egyelőre nem tudni mi történt a metálzenekar frontemberével. Tavaly tavasszal azért halasztottak egy komplett turnét, mert Arayának komoly hátproblémái voltak, de nem biztos, hogy ez most összefüggésben van azzal az esettel. A Slayer a tervek szerint április nyolcadikán lép fel Budapesten.
Az 1980-ban a Depeche Mode alapításában részt vett Vince Clarke, és Martin Gore közös lemezt terveznek kiadni, állítólag techno/dance stílusban, és az idén 50 éves Clarke Twitterje szerint már csaknem teljesen elkészültek az anyaggal. A billentyűs Clarke az első, Speak and Spell lemez után lépett ki a Mode-ból, hogy aztán később a Yazooval, és az épp szintén új lemezt tervező Erasure-rel érjen el sikereket, Gore pedig ugyebár a Depeche Mode-ban maradt, hogy aztán legendává váljon. Clarke amúgy sem távolodott el eredeti zenekarától, az áprilisban megjelenő Depeche Mode-remixlemezen például az ő egyik munkája is szerepelni fog.
Lady Gagát eddig is összekötötték a melegekkel, most viszont már tényleg szószólója lett a homoszexuálisok ügyének. A Born This Way című friss kislemezét egyenesen meleghimnusznak titulálta, most pedig ugyanezt a dalt kizárólag a Target üzletláncon keresztül árulják majd limitált kislemezen, a befolyt pénzt pedig a melegek jogaiért való küzdelemért ajánlják fel. Gaga már ostorozta a Targetet, hogy melegellenes politikusokat támogatott, de az üzletlánc most ezzel a közös akcióval korrigál.
Februárban jelenik meg a
A mi Balaton Soundunkal egy időben rendezett újvidéki Exitre újabb veretes nevet sikerült leszervezni, mivel a szólóban is sikeres Jarvis Cocker vezette Pulp is csatlakozik a fellépőkhöz. A britpop alapzenekar még novemberben jelentette be, hogy a legklasszikusabb felállásban zavar le pár koncertet, de eddig csak a barcelonai Primavera Sound, és a londoni Wirelesses fellépésük volt biztos. A pétervári erődben tartott fesztivál így tényleg minden tekintetben veretes listát tud felmutatni, hiszen korábban már előkerült az Arcade Fire, a Grinderman, és a nálunk is fellépő Portishead, és Underworld neve, kiegészítve olyan csemegékkel, mint például a Beirut.
Február 17-én holtan találták Phil Vane-t, az Extreme Noise Terror egyik énekesét. Egy ideig csak pletykáltak Vane haláláról, ma viszont már a zenekar is megerősítette a hírt. Az okokról egyelőre nincs több információ, valószínűleg álmában érte a halál a 46 éves frontembert. "A pletykák igazak. Sajnálattal jelentjük be, hogy Phil nemrég eltávozott közülünk. A zenekar hamarosan kiad egy hosszabb közleményt, de most szükségünk van egy kis időre, hogy feldolgozzuk a szörnyű veszteséget." - írja az Extreme Noise Terror saját