2011.03.03. 14:10 – maUgly

A szextől a házasságig

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lykke Li – Wounded Rhymes
(LL)

A női előadók számára a legnagyobb nehézség általában az szokott lenni, hogy a vonzó külső mellé velős, művészi értelemben is erős dalokat párosítsanak. Ez, sajnos, csak a legritkább esetben szokott egyszerre teljesülni, Lykke Li esetében mégis úgy tűnik, hogy sikeresen egymásra talált mindkét tényező.

A svéd énekesnő Li Lykke Timotej Zachrisson néven született egy szenvedélyesen alkotó család gyermekeként, ahol az apa zenészként, az anya pedig fotósként tengette mindennapjait. A család a hazáján túl olyan helyeken is élt, mint Portugália, Lisszabon és Marokkó, a teleket pedig olykor Nepálban vagy Indiában vészelték át. A fiatal Lykke később az Államokba költözött, majd 2008-ban megjelentette első albumát, Youth Novels néven. Ezután feltűnt a Röyksopp 2009-es lemezén, a Junior-on, később Promises címmel zenét szerzett a tinédzserek körében igen népszerű, Twilight romantikus vámpírfilmsorozat második részéhez. Szerepelt Moses Berkson művészi rövidfilmjében (Solarium). A Gifted című számban pedig Kanye West, Santigold és a N.A.S.A. társaságában hallhattuk közreműködni. Röviden összefoglalva tehát jó úton haladt – és halad mind a mai napig – a mainstream sikerek felé. A fiatal énekesnő az ígéretes debütálást követően, most adta ki várva-várt második lemezét.

Szerintünk: (4,5/5)
Szerintetek: (2,5/5)

lemezkritika lykke li ezt hallgasd



2011.03.03. 13:25 – lánggitár

Liam Gallagher: a Radiohead bassza meg!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A héten jelenik meg Liam Gallagher első Oasis utáni lemeze. A zenész, úgy tűnik, a Beady Eye-nak hasonló promóciót választott, mint annak idején anyazenekarának, ezért egy interjúban kifejtette gondolatait a Radiohead szokás szerint nagy port kavart új lemezéről, a King Of Limbsről. "Hallottam azt a kibaszott Radiohead-lemezt, és annyit kérdeztem: mi van? Szeretem azt hinni, hogy amit mi csinálunk, azt kurva jól csináljuk. Ők meg lemezt írnak egy kurva fáról? Álljunk meg egy percre! Egy ezer éves fáról? Menjenek és basszák meg magukat!" - nyilatkozott a frontember, akinek úgy látszik, nem tetszett az ötlet, hogy a King Of Limbset egy nagyon öreg fáról írták.


pop rock hír radiohead liam gallagher beady eye



2011.03.03. 10:00 – Kovács M. Norbert

Erre így nincs semmi szükség! - a Fonogram-díjról

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ha valaki időnként megfeledkezne arról, hogy a magyar popipar javarészt szánalmas borzalmakat termel, annak a MAHASZ és az EJI által szervezett Fonogram - Magyar Zenei Díj minden évben garantáltan az eszébe juttatja. Megszokhatnánk már, mégis, amikor év elején nyilvánosságra hozzák a jelölteket, újra és újra elképedünk a listán. A nevetséges kategóriákon és a hozzájuk sorolt kiábrándító, az összeállítók totális inkompetenciáját bizonyító jelölteken. Ezt általában a díjak átadása már nem is tudja fokozni, így hát az, hogy végül kik lettek a győztesek, lényegében szinte mindegy is, a nomináltak listája beszédesebb.


vélemény zeneipar fonogram lemezipar



2011.03.03. 08:00 – lánggitár

Átadták az idei Fonogram-díjakat

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Miután néhány héttel ezelőtt kihirdették a jelöltek listáját, tegnap este a Millenáris Teátrumban tartott gálaesten átadták az idei Fonogram-díjakat. A szakmai zsűri tizenhét hazai, valamint öt külföldi kategóriában ítélte oda az elismeréseket. Díjat kapott többek között Ákos, a Kowalsky meg a Vega, a Bin-Jip, a Compact Disco, a Mobilmánia, a Wendigo és Mága Zoltán is. Az év hazai felfedezettje a Holdviola lett, míg az év dalának, internetes szavazás alapján, Tabáni István Gyönyörű szép című számát választották. Az életműdíjat idén ketten, Szörényi Levente és Bródy János vehették át, míg a kiemelkedő zenészi pályafutásért járó elismerést Tátrai Tibor kapta. A külföldi kategóriák jelöltjei közül Sade, Adam Lambert, a Hurts, a Pendulum és Ozzy Osbourne nyerték el a magyar zenei szakma legnagyobb elismerésének számító Fonogram-díjat.


hír szörényi levente bródy jános ákos díj fonogram pendulum ozzy osbourne kowalsky meg a vega wendigo sade hurts tátrai tibor mobilmánia adam lambert tabáni istván compact disco holdviola bin jip



2011.03.02. 14:15 – lánggitár

Ingyen Slayer- és Megadeth-koncert - két fő részére

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Először is örüljön minden thrash-rajongó, mert Tom Araya, a Slayer énekes-basszusgitárosa már lényegesen jobban van. A zenészt még szombaton kellett kórházba szállítani valamilyen rejtélyes betegség miatt, ami miatt az aznapi sydneyi koncertet le is kellett mondania, a héten pénteken viszont már fellép a zenekar Melbourne-ben, és nem is terveznek további bulikat lemondani. Állítólag a fáradság és a kiszáradás miatt dőlt ki Araya, és nem az az állítólagos fülfertőzés volt az ok, ami mindenhol elterjedt.


játék metál slayer thrash megadeth



2011.03.02. 11:20 – lánggitár

Bejelentették a Sziget első fellépőit

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Végre nem csak a terület bérlésével kapcsolatos hírek kapcsán van szó a 2011-es Szigetről, ugyanis bejelentették a fesztivál első fellépőit. A legnagyobb név az idén újjáalakult, amúgy 2002 óta nem koncertező britpop alapvetés, a Pulp, és a negyedik lemezével végre Magyarországra is eljutó, a 2000-es évek gitárzenéjét alapjaiban meghatározó Interpol. Ide látogat még a Bonkersel nem is olyan régen az egész világot megtáncoltató Dizzee Rascal is, és a mostanra egyértelműen a mainstream részévé vált Pitchfork-kedvenc The National. A súlyosabb vonalról ott a Smash Mouth, és a nem először erre járó Rise Against, de a Nagyszínpadra visszatérők névsorát erősíti a mindig jó bulit adó Flogging Molly, a Gogol Bordello és a Chemical Brothers is.


fesztivál hír sziget 2011



2011.03.02. 09:56 – _fá_

Csúcspontokat várva, hiába

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

We Plants Are Happy Plants – Time Is A Landscape
(Szerzői kiadás)

A We Plants Are Happy Plants első hivatalos lemezéhez nagyon komoly reményeket fűztem, mivel az Up In The Clouds, de már az azt megelőző 548 EP is rendszeresen megfordult nálam. Gyakran nehezemre is esett elhinnem, hogy itt egy magyar srácról van szó, hiszen felismerhetően szól, fiatalos, de mégsem ül rá gátlástalanul a már akkoriban is baromi trendinek számító electro-house hangzásra, hanem saját utakon jár. A kicsit múltidézőnek tűnő space-sound mellé ráadásul igazi dalokat társított, amikhez még a szinte mindenhol máshol idegesítő vocoder is jól működött. Bergmann Péter (ő a WPAHP) a világszerte, elsősorban a blogszférában elért sikerek után meghúzott egy határt, ahonnan a dalokat már egységesítette, és lemezre szánta. Eredetileg zenekarosabb, természetesebb megszólalást akart, de végül meggondolta magát, és mégiscsak igazi elektronikus zenét hozott össze bemutatkozásként.

Szerintünk: (2,5/5)
Szerintetek: (2,5/5)

lemezkritika house electro we plants are happy plants



2011.03.02. 08:04 – lánggitár

Nyilvános részegeskedésért tartóztatták le Christina Aguilerát

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Christina Aguilera tavaly ősszel vált el férjétől és gyermeke apjától, Jordan Bratmantől, azóta viszont már új barátja van a 25 éves Matthew Rutler személyében. A pár autóját kedd hajnalban állították félre a rendőrök, ahol kiderült, hogy a sofőr, Rutler erős alkoholos befolyásoltság alatt áll, Aguilera pedig szintén annyira részeg, hogy saját érdekében be kell szállítani a rendőrségre. Az énekesnőt és barátját is kiengedték már azóta, viszont Rutler csak 30 ezer dollár óvadék ellenében szabadult. És hogy igazán bulvárosak legyünk: Aguileára állítólag már nagyon haragszanak a barátai, mert állandóan csak bulizik. Szerintük hónapokon belül elvonón köt majd ki, ha így folytatja.


pop bulvár hír christina aguilera



2011.03.01. 17:12 – Hirdetés

Ötnapos lesz idén a Pannónia Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén ünnepli ötödik születésnapján a Pannónia Fesztivál, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy nem négy, hanem ötnapos lesz a rendezvény. Ami nem változott, hogy a Várpalota melletti Cseri-parkerdő ad helyett a könnyűzenei fesztiválnak, és idén is Pünkösd hétvégére esik. A korábban bejelentett zenekarok mellett biztosan fellép a Belga, a Csík zenekar, a Depresszió, a Road, Sub Bass Monster, Hobo, az Auróra, az Edda, a Beatrice, Copy Con, a Vad Fruttik, a Watch My Dying, a Cadaveres, az Ossian, az Isten Háta Mögött és az Anna & the Barbies is.


fesztivál hír várpalota pannónia



süti beállítások módosítása