2012.02.07. 13:00 – Kovács M. Norbert

M.I.A. állhatja a számlát a Super Bowl-balhé miatt

Előre borítékolható volt, hogy a felháborodni imádó amerikai közvélemény nem fogja pillanatok alatt elfelejteni M.I.A. vasárnap este bemutatott középső ujját, olyannyira nem, hogy másfél nap elteltével sem csitul, inkább fokozódik az ezt övező botrány. Most éppen ott tart az ügy, hogy elképzelhető, hogy megbüntetik a Super Bowlt közvetítő tévécsatornát a nyilván milliók lelkében kitörölhetetlen sérüléseket okozó negyed másodperc miatt (amit a közvetítést nézők java valószínűleg észre sem vett), ezt viszont szépen áthárítják majd a rapper-énekesnőre, amit pedig úgy néz ki, simán megtehetnek. Bennfentes infókra hivatkozva ugyanis a TMZ.com arról ír, hogy M.I.A. (és feltételezhetően a többi fellépő) még show előtt aláírt egy nyilatkozatot, miszerint ha miatta büntetik meg a tévétársaságot, úgy vállalja ennek esetleges anyagi következményeit.

Az egész sztoriban a legviccesebb egyébként az, hogy Madonna még a múlt héten Jay Leno műsorában azon viccelődött, hogy nem lesznek mellbimbók a show-ban, ezzel utalva Janet Jackson és Justin Timberlake 2004-es Super Bowl-botrányára, amikor Timberlake a produkció végén egész egyszerűen letépte Jackson jobb melléről a ruhát, az egész világ előtt felfedve az énekesnő meztelen mellét és annak finoman szólva sem hétköznapi piercingjét. Madonna tehát hiába ígérte meg előre, hogy nem lesz balhé, a M.I.A. mutogatása miatti felháborodás lassan megközelíti az annak idején mémként is szép karriert befutó Jackson-Timberlake-ügyet.

M.I.A. középső ujja egy másik nézőpontból fotózva így fest:

Mindezek után nem is meglepő, hogy Madonna több lap információja szerint is rettentően kiakadt az eset után, állítólag ugyanis fogalma sem volt róla, hogy M.I.A. ilyesmire készül, a próbákon ennek semmi jele nem volt. Ami pedig a legjobban idegesíti a popdívát az egészben, hogy mint azt többször is elmondta, élete egyik legkeményebb munkája volt a Super Bowl-show elkészítése, amivel a célja egy végletekig profi, szuperlátványos, világszínvonalú produkció létrehozása volt, amire így utólag büszke is, csak hát éppen most senki sem a show-ról, hanem M.I.A. mutogatásáról beszél.

A Super Bowlt és koncertet közvetítő NBC tévétársaság tegnap ugyan már hivatalosan is bocsánatot kért az eset miatt, és sajnálatukat fejezték ki, amiért nem tudták időben kitakarni M.I.A. középső ujját, ennek ellenére nagy az esély rá, hogy a csatorna büntetést fog kapni emiatt.

Nyolc évvel ezelőtt, 2004-ben, Janet Jackson és Timberlake botránya után az akkori közvetítést sugárzó CBS-t 550 ezer dollárra, jelenlegi árfolyamon számolva megközelítőleg 123 millió forintra büntették, bár ezt végül fellebbezés után a csatornának mégsem kellett kifizetnie.

Ha most tehát végül ilyesmire kerül sor, nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz M.I.A. életének legdrágább kézmozdulata.

A hátborzongatóan felháborító eset egyébként így festett az élő adásban (8:00-nál látható):


pop bulvár hír show super bowl madonna mia hipop



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GregDzsi 2012.02.07. 13:23:04

Sok álszent ökör hisztizik, mert egy ribi alpári volt. Focimeccsen. Dzsízzzösz.
Amerikai Egyesült Állatok

parajos tank 2012.02.07. 13:58:40

Az egy dolog, hogy ki, mennyire álszent, de majdnem biztos vagyok benne, hogy akadtak szerződésében erre vonatkozó tiltások. Megszegte őket, viselje a következményeit...

Másrészről, mi volt vajon a célja? Ha a botránnyal akarta mégjobban felhívni magára a figyelmet és ezzel mégtöbb pénzhez jutni, akkor sikerült, köszönjük. De egy hirdetés sincs ingyen, szépen fizesse meg az árát és kussoljon! Mások súlyos pénzeket fizetnek egy félperces reklámért a közvetítés alatt, ez a kis szuka meg ahelyett, hogy a seggét verné a földhöz örömében, hogy ott lehet, még mutogat is.

Én spec. örökre letiltanám a képernyőről :D

Söci 2012.02.07. 15:49:00

nagyon helyes, büntessék is meg rendesen !!!
minek kell egy sportközvetítésen produkálnia magát????

most Madonnának éghet az arca miatta , aki
dolgozott és leadott egy profi showt
erre ez a 20adrangú kis műénekesnő
azért hogy felhívja magára figyelmet szándékosan ilyen gagyi botrányt okoz
nagy ívben leszarva a 111 millió nézőt és sport rajongót plusz az előadás többi fellépőjét

vissza kéne toloncolni Sri lankára
ott mutogasson

láplidérc 2012.02.07. 17:27:54

bemutatott amerikának. hát nem érne meg ez bármennyi pénzt, ha megtehetném?

hantaboly 2012.02.07. 17:30:01

Kezdjük ott. Ki az a MIA?

OstOr71 2012.02.07. 17:30:33

Én is Madonnát sajnálom az egész ügyben. Felkérést kapott, hogy csinálja meg a legnézettebb show-t, és ezt becsülettel meg is tette. Erre meg egy huszadrangú akárki aki csak az ő jóságának köszönhetően részt vehet egy ilyen nagy fellépésen (összetehetné a kezét) rá szarik a tortára :(.

nyehehe 2012.02.07. 17:30:47

ebben mi a botrány? A koreográfia részének is lehet tekinteni.

előbőrke 2012.02.07. 17:33:04

lófasz ez nem botrány!

2012.02.07. 17:39:05

Az az érzésem hogy ez szándékosan lett így megrendezve és szó sincs egyéni terror akcióról.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.02.07. 17:43:32

He? Muffmarkoló Madonna ki van akadva egy középső ujjon? A fellépésein anno konkrét gangbang kúrási koreográfiákat nyomott le. Csak akkor még persze ő volt a botrányhős. Savanyú a szőlő?

Mit lehet erre mondani: “I don’t give a shit.”

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.02.07. 17:48:13

Madonna művésznő, fiatalan a szőrös nunáját mutogatva lett népszerű...nemrég élő showban smárolt Sperars kisasszonnyal (egy másik futtatott ribanccal).

"Én csak Madonnát sajnálom"
...én meg téged tudatlan ostoba naiv gyökér:)

Pienaar 2012.02.07. 17:49:58

Apa kezdőőődik !!! Ennek az érdekes országnak a jellemzően legrangosabb közéleti eseményéből egy könnyűzenei előadás egyik fellépőjének ujjmozdulata lesz a legfontosabb téma évekig, ha legalább fütyit villantott volna...
De egyáltalán minek ez a haknizás a félidőben, vagy már ez is olyan kikerülhetetlen marhaság mint a szilveszteri Times Square gömb?

Terlis 2012.02.07. 17:52:37

ROTFL
vér, erőszak, fegyverek OK
csöcs, középsőujj APOCALYPSIS

narancs66 2012.02.07. 17:56:26

Nem tudom, hogy ki ez a nő. Pedig biztos fontos személyiség lehet. :)

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.02.07. 18:01:27

@hantaboly: Nem mainstream énekesnő, inkább politikai odamondogatásairól közismert és eddigi relatíve kurta kis karrierje is többet ér mint amit Madonna évtizedek alatt összehozott (sőt, igazából a 2010-es Maya című lemeze már önmagában is).

Én alapból nem értettem ezt az egészet, hogy Madonna miért hívta vendégszerepelni, mikor tudhatta, hogy a tűzzel játszik. Eddig azt sem értettem, hogy M.I.A miért vállalta el, de ez most már kezd világos lenni. :D

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2012.02.07. 18:06:46

nyilvan a tevetarsasag a hibas,minimum 10 milliard dollarra buntetnem meg oket.micsoda emberek dolgoznak ott,akik egy 2 oras musorbaN keptelenek 1 tizedmasodperc alatt lereagalni egy beintest.
felhaborito!

Dr. jegeket_bérleteket 2012.02.07. 18:08:06

A noname csokicsajt most láttam először, és a mostani sztárok eltarthatósági idejét tekintve bizonyára utoljára.

Az usát meg felszántani, helyét sóval behinteni...

gyagyás 2012.02.07. 18:08:07

Fogalmam sincs hogy a látottakat miként fogom feldolgozni azt hiszem sehogy .
Egy életre törést okozott bennem ez az esemény .
Ezért most megyek és lemészárolok egy politikust azt hiszem az használni fog .

FilcTroll 2012.02.07. 18:17:07

Madonna ismét "nagyot" alkotott: megint a lényegre nem figyel senki. A művésznő a tőle megszokott szinten hozta az istennőkurva szerepet, ezúttal Istárnak öltözve, Baphomet-szarvakkal. A szárnyas napkorong, a Marilyn utánzás, a mindent látó szem, a két oszlop a nyitójelenetben, és persze maga a szárnyas istennő is nagyon talányos és a "szokásos " illuminátus-sátánista összeesküvés -elméleteket fűti.

Mindehhez képest ki nem szarja le mia ujjacskáját?

hakaba 2012.02.07. 18:20:46

számomra ebben az egészben az a leglehangolóbb, hogy az emberek többsége azt hiszi, ez az egész nem volt előre kitalálva. ébresztő már, lükék!

Bedeko 2012.02.07. 18:26:22

I don't give a shit, vagy valami hasonlót mond a beintéskor a nő. Most csak ezért nem fogom visszahallgatni ismét, nem szeretem annyira az ilyen zenét.

Ha ilyet szóban lehet, magyarul kb. leszaromnak vagy szarok rának lehetne fordítani, szöveggkörnyezettől függ, akkor a beintést miért nem?

Beszélni lehet, mutatni nem? Ha a nő szépen, hátratett kézzel, kihúzott vállakkal és késsel-villával azt mondja, hogy mondjuk heil hitler, de nem lendíti hozzá a kezét, azt is lehetett volna?

Hülyék ezek, illetve csak showbiznisz az egész.

lenia1 2012.02.07. 18:27:52

A semmi ágán, semmi ül.
Kétszer meg kellett néznem a videót, hogy egyszer észrevegyem az inkriminált mozdulatot.
Ebből csinálnak nagy ügyet? Nevetséges.
Ha okkal akarnak felháborodni, jöjjenek el hozzánk két hétre, nem lesz szükségük mondva csinált balhékra.

Will McAvoy 2012.02.07. 18:29:59

Most mi olyan hatalmas gond abból, hogy M.I.A. direkt nem mondta ki, hogy SHIT, hanem inkább szolidan bemutatott helyette? Mintha Amerikában az 5 éves gyerekek se tudnák mit jelent, komolyan.

"Sw-sw-swag shh
No one gives you this
Supersonic bionic, uranium hit
So I break ‘em off tricks
Lets pray that it sticks
I’ma say this once, yeah I don’t give a shit"

kenesur 2012.02.07. 18:31:58

Hát én nem látom, amikor beint.

bircaman maxval · http://hurramilliomosleszek.co.nr 2012.02.07. 18:57:04

Fel vagyok háborodva. Mindjárt írok is a külügyminiszternek, hogy hívják vissza a washingtoni magyar követet konzultációra, ezzel jelezve a magyar állam felháborodását az ügy miatt.

sish 2012.02.07. 18:58:45

szerintem az egésznek a legnagyobb vesztese a New England Patriots

algi 2012.02.07. 19:01:23

Ő… izé… ez nem csúsztatott élő adásban megy?

bigthereal 2012.02.07. 19:20:41

a shitnél mutat, pont a koreográfia része.

madonna nagyon profi sót csinált, csak az a baj, hogy brédi 17 után meghülyült, az elkapók meg lebánultak, így a fakin dzsájenc megint a semmiből nyert sb-t.

iláj bekaphatja

tobias2 2012.02.07. 19:26:14

@dr. birca max: Még szerencse, hogy csak az egyik ujját mutatta fel. Mi lett volna, ha az egész kezét...!? 200 év börtönt neki, mert ezt is megcsinálhatta volna!

aPollo 2012.02.07. 19:35:44

Az amcsik álszentsége meg sztem senkit nem lep meg, mint ahogy az sem, hogy a fellépők közül az csinált botrányt, akiről fogalmam sincs kicsoda :) Persze ha meg is büntetik a nagy felhajtás miatt bőven megéri neki, itt is róla cikkeznek.

+10% 2012.02.07. 19:36:38

Azért tényleg vicces, hogy ekkora balhé lett ebből, amikor ugyanez a nagyon erkölcsös amerikai kultúra szétüvöltözi és káromkodja a focimeccs ez után következő részét, egy középső ujj felmutatása valszeg a szolid tevékenységek közé tartozik.

Továbbá azért tette föl az ujját MIA szerintem, mivel épp azt énekli, h I dont give a shit, azaz leszarom, amely szavakhoz passzol egy ilyen testi megnyilvánulás, olyan mintha mosolyognánk ahhoz, hogy örülünk valaminek.

Asakura Hao 2012.02.07. 19:37:40

Szerintem a South Park készítői rendelték meg ezt az egész balhét.

England win The Ashes! 2012.02.07. 19:45:43

@bigthereal: sőt, a piszok Elizeus egyetlen interszepsönt sem dobott, szegény kicsi Tom meg igen, ráadásul egy olyan arcnak, aki decemberben még diákokat zéháztatott matekból. :)

Wackwaryou 2012.02.07. 20:09:18

Egyre randább ez a Madonka... és még mutogat is...:D

Babolcsai Néni 2012.02.07. 20:30:14

igen, Brady az igazi vesztes, mert sokkot kaptak az elkapók a bemutatástól és aztán azért nem nyert a Patriots. fucking receivers.

Maeldron 2012.02.07. 20:34:56

Aki ezen nem látja, hogy a koreográfia része, az szellemi fogyatékos.

Ovecskin 2012.02.07. 20:38:43

"Ha most tehát végül ilyesmire kerül sor, nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz M.I.A. életének legdrágább kézmozdulata"
szerintem meg a legjövedelmezőbb.

D-verse 2012.02.07. 20:50:38

Sokan nem tudják, „ki a *** ez a MIA”. Nos, egyáltalán nem noname énekesnő, csupán a beszűkült magyarországi popzenei kultúrának (pop = ker. rádiókból ömlő gagyi) köszönhetően az emberek többsége nem ismeri. Ahogy valószínűleg azt is kevesen tudják, kicsoda pl. Lykke Li vagy Florence.

Ez a műbalhé ettől függetlenül a gyerekes feltűnésvágy találkozása az álszentséggel. (Simán elhiszem, hogy Madonna előre tudott róla.)

Ez az új Nick 2012.02.07. 20:53:58

@Pángalaktikus-gégepukkasztó: Ugye-ugye. Nálad a pont. Na nem az utolsó ondatod miatt...

agatsu 2012.02.07. 20:56:55

Madonna kiakadt? Muhaha...

gpt32 2012.02.07. 21:02:47

Ezt is a dajcstomi vette észre?

Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2012.02.07. 21:10:40

asszem pont a janet jacksonos izé után lett az hogy a tévék késleltetni fogják az lő adásokat pár másodperccel, hogy adott esetben közbe tudjanak lépni, csöcsöt kitakarni meg effélék, mert az álszentek gyülekezete még infarktust kap. Akkor most nem működött a kitakarógomb?

attila7575 2012.02.07. 21:11:09

Már sokadszor fordul elő, hogy a kommentek jobbak mint a cikk. Köszi emberek :)

Szvsz amikor még annak idején, olyan 15 (?) éve néztem a tv-ben magyar focimeccset, amik OTT behallatszottak néha (közönség részéről mondjuk) amiatt manapság nem pénzbüntetés járna hanem egyszer csak egy nagy gombafelhő jelenne meg a tv-társaság helyén...

mikka 2012.02.07. 21:16:15

@előbőrke:

Az avatarod miatt akar faszolhatsz is borrel vagy bor nelkul, te is fizetni fogsz.

denever747 2012.02.07. 21:24:54

Ja, aki lehuszadrangúzza M.I.A-t, az a műveletlenségével villog. Erre nem kéne büszkének lenni.

Madonna már rég csak a hírnevéből él, ehhez képest MIÁnak van néha egy-egy jó dobása. Egy csomó szövege nem a szokásos oh-baby-i-love-you, hanem politika a gyarmatosítottak szemével. Ebbe simán belefér egy kis amerikai-hergelés.

Maeldron 2012.02.07. 21:33:39

denever: nekem a hangja és a mozgása is jobban tetszik, mint Madonnáé. Az egészben az ő néhány másodperce a legjobb, és nem a középső ujj miatt.

D-verse 2012.02.07. 21:34:20

Igen, van számos, a világ új zenékre tudatosabban odafigyelő részén nagyon népszerű előadó, akiről Mo-n alig hallani. Nem ismerni őket nem bűn, de nem is feltétlenül jófejség.

A nagy felháborodás legalább elvonja a figyelmet arról, hogy Madonna néni időnként milyen nehézkesen tápászkodott fel, meg hogy az új száma bizony elég béna. (53 évesen lányként utal magára a dalszövegben, ez is milyen már.)

badabing 2012.02.07. 21:50:45

A filmet 3x vissza kellett játszanom, hogy észrevegyem.

Madonna néni, aki 15 éve mindenét kitárta (l. Vogue turnéfilm) és alpáribb volt az alpárinál, hamisan énekelt, suttyóbb a suttyónál (Kiszel Tünde szemöldökkultúra) és hírnév érdekében bármit megtett, most fel van háborodva, hogy a világ nem az ô vén szipirtyó testét és darabokra esô arcvonásait ajnározza.

M&Ms (törölt) 2012.02.07. 22:05:33

Leszarom M.I.A-t. A lényeg, hogy a meccs jó volt, egyébként nekem fel sem tűnt a fent említett momentum. Madonna, LMFAO sem volt rossz.

pucratlan 2012.02.07. 22:29:11

Igen, én is hallottam olyantól, aki ott nőtt fel, hogy az amerikai köznépnek az a rettenetes befolyásolható birka ostobasága, amit a South Park ábrázol, az nem egy túlzás egyáltalán.

NoOne 2012.02.07. 22:30:34

- Kérjük a nézőket, hogy a nézőtér egyik oldalára üljenek azok, akik megcsalják a házas/élettársukat, másik oldalára üljenek a hülyék!
- De kérem, én (prűd amerikai vagyok) sohasem csaltam meg a...
- Hm. Ez esetben kérem, üljön át a másik oldalra...

MINDENT a(z üres) látszatért... ezen már nevetni sem lehet.

Pierr Kardán 2012.02.07. 22:35:43

Who the fuck is M.I.A.?

Sosem tudom meg, mert a produkció helyén ez van: ezt a videot a felhasználó eltávolította...

M&Ms (törölt) 2012.02.07. 22:38:39

@pucros: Ez nem jellemző, nyilván vannak hülyék, de hol nincsenek? De az amerikaiakat szidni, az divat. Hozzáteszem igen ostoba divat. Ott legalább egy nemzeti sportért vannak oda. Itt meg: valóvilág, összeesküvők? Na ne röhögtess!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.02.07. 22:46:55

USA-nál nincs álszentebb ország. A pornóipar fellegvára, mindenki tarthat fegyvert otthon, szívnak-basznak, de egy bemutatástól meg a hiszti.

johevi 2012.02.07. 22:49:54

Úgy kell Madonnának, aki már egyedül nem mer bevállalni egy 20 perces műsort, ide is vendégszereplőt hív, hogy szélesítse a rajongótábort. Egyébként ha nem írnak róla észre se veszem.

JonC 2012.02.07. 22:59:02

én csak szegény madonnát sajnálom :'((

EUban 1gyilkosnak több joga van, mint 1ártatlannak 2012.02.07. 23:04:12

@zero: ez még mindig jobb, mint az EU-ban, ahol kinyalják a gyilkosok seggét merthogy szegénynek jogai vannak...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.02.07. 23:36:04

Micsoda balhe.

Nalunk az egesz el lenne intezve egy muveszi szabadsag kifejezo eszkoze szoveggel.

krferi 2012.02.08. 00:18:26

Így is van. Az USA egy szar, az EU egy szar, de mi, magyarok, véreim, mi kérem a világ erkölcsi fáklyalángjaként lobogunk fölöttük!

dtatar 2012.02.08. 00:55:28

Elég nagy műbalhé. Mellesleg megnéztem miket ad elő ez a MIA. A következőre jutottam:
1. Régen mindenféle tehetséges emberek lettek híresek, akik mind nagyon jól nyomták, attól függetlenül, hogy szereted a zenéjüket vagy nem.
2. Aztán jöttek a tehetségtelen, de legalább szép emberek, hangtisztított felvételei playback-koncertekkel.
3. Manapság több olyan híres előadó van, aki ronda, de csak azért, hogy rá lehessen mondani a tehetségtelen emberre, hogy nem a kinézete miatt lett híres, hanem mert nagyon tehetséges. (Pl.: Lady Gagaról láttam múltkor egy képet smink nélkül. Komolyan mondom, hogy azt a nőt direkt elrondítják, hogy ne pusztítsák a birka rajongók önbecsülését.)

Kolombusz 2012.02.08. 02:28:24

De mi hogy miért? És egyáltalán ki a fa.. az a MIA?

Anti Social (törölt) 2012.02.08. 02:50:06

vihar a biliben

vilix · https://vilix.hu 2012.02.08. 04:56:01

Micsoda csapás... micsoda csapás...
És ezt most milyen jó, hogy megtudtuk...

Kurama 2012.02.08. 05:51:45

A mia legjobb...
this video has been removed by the user ;3

_atti 2012.02.08. 07:42:06

Szerintem aki egy középső ujjtól kiakad, annak elgurult a gyógyszere.

Állítsuk meg a ......... 2012.02.08. 07:44:12

Az amerikaiak prüd barmok.
Mégis ők járnak elől a bűnözési statisztikákban.
A show szuper volt.

dicentim 2012.02.08. 07:55:34

Kedves Kolombusz és Pierr Kardán! Mi a fa.. az az internet? Hallottál már a csúf, gonosz Google-ról? Képzeljétek, Madonnán túl is van (zenei) élet! Feltételezem, hogy a Youtube nevű mozigyűjteményről is van némi fogalmatok. Tessék bátran használni. Meg fogtok lepődni először, majd átérzitek azt a felejthetetlen élményt, hogy kitárul a világ előttetek!

Állítsuk meg a ......... 2012.02.08. 07:56:45

Egyébként ahol olyan szuper a közbiztonság, hogy a gyerkőcöt még a 16 éves korában sem engedik el egyedül a középiskolába, ott tényleg ez a legnagyobb gond.

dicentim 2012.02.08. 07:57:09

Kis segítség azon honfitársainknak, akik nem vágják, ki a művésznő, és lusták utánakeresni: www.youtube.com/watch?v=ewRjZoRtu0Y&ob=av2e

Viner Spicli 2012.02.08. 07:59:19

Prűd, műbalhés népség....

Mondjuk az NBC is gyenge volt, mert 2perces késéssel adták a showt, rá is villantottak egy képet a "bemutatásra, de az elcsúszott 0,1mp-t. Ezt természetesen az ott is jó indulatú sajtó szétkapta...

Jó Estét 2012.02.08. 08:38:31

Csak megmondom a fr4ankot es mar itt sem vagyok:
- Akik Madonnat sajnaljak mert de rossz neki, irigylem oket, mer a Biblia is megmondja h boldogok a lelki szegenyek, aki pedig azt hiszi h spontan akciorolm volt szo es Madonna tenyleg nem tudott rola az kisse retardalt :)
- MIA zsebre rakja Madonnat se perc alatt, de nyilvan a mainstream, viva tv-n szocializalodott embertomegek ezt nem tudjak, es meg buszkek is arra h foglamuk sincs rola ki MIA.
- MIA Penteken felkerult videojat 5 nap alatt tobb mint 6 million neztek meg a youtube-on, szerintem ez a lemezeladasokban is tokrozodik majd szal rohogve kifizeti ha megbuntetik 550k-ra
- Ja, es meg azis lehet h Madonna otlete volt, o is igy tort fel anno, csak most mar nem fer bele az imagebe, ezert megcsinaltatta MIA-val, es ezzel MAdonnanak is kurvanagy reklamot csinalt, aki nem mellesleg nemsokara indul turnezni....

Ja es az amerikaiakrol meg annyit h szanalom, h ezen is kiakadnak, pedig csak oralis aktusra invitalta a nepet, ami pedig egy jo dolog...

Darth_Vader 2012.02.08. 08:39:24

Mutatott volna ez is inkább csöcsöt.

Jó Estét 2012.02.08. 08:44:24

@Prof. Dr.pcr PhD MBA fénymásolás tanszékvezető: Nekem jott amcsi cimboram NYC-bol Pestre (a vad keleturopa ugye, lasd Eurotrip) es kerdezte mennyire biztonsagos, merthogy huu mi vagyunk az elmaradott keleteuropa, hat jot rohogtem :) Megneztem a statisztikakat anno, ha jol emlekszem NYC-ben egy heten tobb gyilkossag volt mint egesz Mo.-n egy ev alatt :)

pinky, the brain 2012.02.08. 08:45:27

baj, ha nem láttam a produkciót? Mamadonna néni begurul, mert ő kidolgozta a lelkét és én nem néztem meg?...
baj ha nem érdekel, hogy pontosabban mit intett ez a m.i.a. pöcs??

roritamimi (törölt) 2012.02.08. 09:05:51

@pinky, the brain:
Semmi baj, ahhoz képest ráklikkeltél és még kommentelted is az érdektelen cikket...

Sok okos kommentelő veri a mellét, a kultúra nagykövetének érezve magát, mert nem ismer egy előadót. Szánalmas.

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2012.02.08. 09:15:38

Bolhából elefántot tipikus esete...Madonna meg pont ne szólaljon meg,amikor apácának öltözve mutogatott anno,és nem a középső ujját...Kevés bosszantóbb dolog van az álszentségnél.
MIA legalább nem az. Én meg nem dicsekednék azzal,hogy nem ismerem őt... (ha más nem,legalább a Gettómilliomos soundtrackje ugrana be...)

Kremyyy · http://kremyy.freeblog.hu 2012.02.08. 09:21:26

Egyébként az a fura a videóban,hogy van a bemutatás után egy másodpercnyi homály,amikro Madonna elcseszi a koreográfiát. Akkor ez hogy van? Ezt időben kitakarták,de a középső ujjat nem? Vagy én látom rosszul?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.08. 09:38:48

madonna felhaborodik es botranyt emleget...

bakker!!!

hova jutott ez a vilag..?:-DDD

egy madonna eletmu megtekintese utan ez az egesz meglehetosen oxymoronnak hat:-)

Jó Estét 2012.02.08. 09:44:09

@Kremyyy: kestetve adjak a musort es gondolom a rendezo racsapott a panikgombra, de mar keson...

Alter_EGO 2012.02.08. 09:55:42

Nem ismerem miját, sőt Coelho-t, Osho-t sem olvasok... Akkor én most műveletlen vagyok?
Amúgy playback kaki az egész, bár látványt tekintve van benne munka, ez tény.

rosszkornyifog 2012.02.08. 10:02:12

Baszitok, a számhoz készült videóban pontosan ugyanakkor mutat be a csaj. Az egész előre megrendezett műbalhé.

Monsieur 2012.02.08. 10:23:49

..akármilyen álszenteskedőnek tűnik is a dolog,a jog szempontjából következetességet igényel.Különben bárki visszaélhetne a nyilvánossággal amit szerződésben rögzítve kapott..a meccseken pályára rohangáló önjelölt sómeneket' sem szabad mutogatni..-véleményem szerint nincs joga visszaélni vele.A meccseknek is megvannak az írott szabályai - aki vét lapot kaphat,kiállítható..Pepe rálépett Messi kezére..aztán persze mennek a fellebbezések hogy belefért nem fért bele..okot adott a vitára.. majd eldöntik hogy mi legyen ezzel..

A csótány is ember 2012.02.08. 10:25:12

juj, mi itt a nagy gond? nem is egész értem... még ha élőben szarik egyet megértem...

én sem tudom ki az de szerintem nem is számít, nem egy politikus vagy pápa vagy tudomisén, hogy botrány legyen miatta

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.02.08. 10:37:05

Orbánnak üzent, hála néki!

Reméljük a bóvlis törpe látta és megfogadja!

think different 2012.02.08. 10:39:49

Azért senki nem szólal fel, hogy Nicki Minaj-t nem takarták ki?

Hiller Józsué 2012.02.08. 10:43:11

katasztrófa...mi lesz így ezzel a szép, biztonságos, csodálatos világgal, amiben élünk?

Mr. Maki 2012.02.08. 10:48:17

Ahahah mokas, hogy Madonna konkretan uberszar volt az egesz show-t a vizual vitte el de az nagyon.
Annak Madonnahoz konkretan semmi koze nincsen.
Ugralt meg bohockodott mint egy hulye es probalta eljatszani, hogy meg mindig qurvatrendi.

Szornyen gagyi volt foleg az LMFAO-val kozosen eloadott semmi.

Ha nem lett volna vizual es M.I.A bemutatasa ( amit en konkretan eszre sem vettem, de ha vettem volna is maximum rohogok rajta ) egy kalap szar lett volna azt kell mondjam. Senki nem emlekezne ra. Ennyire egyszeru a tortenet.

Es megvalami. Madonna aki keszult erre mar honapok ota mi a francert enekel playbackrol ha akkora nagy sztar?

Amerikarol meg regota tudjuk, hogy prud alszent egy nepseg.
En alapjaraton a Super Bowl dontoben be se tennek semmi majomkodas. Nem errol szol ez a jatek. Csak a penz szol errol sajnos.

Mokele-Mbembe 2012.02.08. 10:49:03

Nem értem, mire fel ez a hiszti. Beépített reklám volt:
http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=izomtibi_Magilla_bekombinal&id=95601&type=22

Valamiből a művésznőnek is élnie kell

csócspöts 2012.02.08. 11:15:14

megpróbálták kitakarni 8:05, csak addigra már nem volt mit, én azt nem értem, hogy miért vannak négerek a képernyőn, azt nem kéne kitakarni?

Aureliano Buendía ezredes 2012.02.08. 11:20:14

@dicentim: eddig nem tudtam ki a "művésznő", a szám meghallgatása után pedig nem is akarom tudni. Ez ugyanis egy ótvar, szánalmas szarkupac.

Remélem itt Európában sose fognak mondjuk egy BL döntő szünetébe ilyen vérgagyi show műsorokat betuszkolni.

VLADISZLAV 2012.02.08. 11:44:40

Magáról a showról is. Szerintem nagyon klassz volt, nagyon látványos, mondjuk én elfogult vagyok Madonnával, mert csípem. Színes bőrű elóadókkal is, szép az üzenet a végén: World peace!

SZ.A. 2012.02.08. 15:18:17

@gyagyás: :)) na ezen legalább jót röhögtem! :)

dicentim 2012.02.08. 19:56:40

Kedves Aureliano ... ezredes! Mindenkinek tiszteletben tartom a véleményét, még azét is, aki még csak barátkozik a magyar helyesírással. Azét meg főleg, aki kulturáltan ki tudja fejteni, hogy az adott előadó miért nem tetszik neki.

pinky, the brain 2012.02.12. 09:06:36

@roritamimi: pontosabban a LGon megjelenő új klipek szoktak érdekelni engem, de sajnos néha megjelennek hasonló, számomra nulla hírértékkel rendelkező cikkek... rákattintottam, elolvastam, rájöttem kurvára nem érdekel és leírtam a véleményemet... mitől lennék a kultúra bajnoka?? ... ja, értem, ahogy te is az intelligencia bajnoka vagy... a baj számodra az, hogy a kultúrát még össze lehet csipegetni... de a hülye az hülye marad...

Valandil 2012.02.13. 07:58:30

Popzenére gerjedni ősi román szokás. A zene klasszikus, rock vagy metál. Pont.
Azon meg kár rugózni, hogy hány millióan nézték meg a liba friss videóját: Justin Biebernek is töbmilliós rajongótábora van...