Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Talán nem túlzás állítani, hogy a hónap legizgalmasabb megjelenése az alább meghallgatható és letölthető felvétel: Damon Albarn Blur- és Gorillaz-főnök az Outkastből ismert André 3000 valamint James Murphy, a tavaly feloszlott LCD Soundsystem frontemberének a közreműködésével készítette el a Gorillaz legújabb dalát DoYaThing címmel. A szám tegnap délután már elhangzott a BBC Radio 1 egyik műsorában, ma pedig hivatalosan is megjelent a Converse weboldalán, merthogy a dal amúgy a cég 3 Artists, 1 Song című sorozatának a részeként látott napvilágot. Az új szám a hajtás után rögtön meghallgatható.
A dal a Converse oldaláról bárki számára ingyenesen letölthető ide kattintva, jövőhétre pedig hivatalos videoklipet is ígérnek hozzá (szokás szerint) a Gorillaz vizuális megjelenéséért felelős Jamie Hewlett rendezésében.
Damon Albarn számára egyébként meglehetősen eseménydús hét ez a mostani, az új Gorillaz-megjelenés mellett ugyanis egy koncert keretében a napokban tért vissza a BRIT Awardson másik zenekarával, a kilencvenes években nagyon fontos brit együttesnek számító Blurrel, akikkel egyébként életműdíjat is kaptak ott.
A fent látható képet innen loptuk: iguessimfloating.net