Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Corrosion Of Conformity - Corrosion Of Conformity
(Candlelight)
A Corrosion Of Conformityt legtöbben a kilencvenes évek közepéről ismerik, nagyban köszönhetően az akkori multikiadós szerződésnek. Az 1994-es Delivarence lemezükön hallható Clean My Wounds és Albatross dalaik viszonylag sűrűn szerepeltek a rádiók, zenetévék rockzenei rotációjában, az 1996-os Wiseblood albumukon pedig még egyik nagy rajongójuk, James Hetfield Metallica-énekes is vendégeskedett, ezzel is rájuk irányítva a reflektorfényt. Ezek miatt nagyon sokan a mai napig azt hiszik, hogy a COC mindig is ezt a Black Sabbath alapú, doomos, southernes, groove-os rockot nyomta, pedig nem. Többen esküsznek a zenekar 1991-ig tartó, első kilencéves korszakára is, amikor az együttes inkább crossover thrash-t játszott, mint doomos hard rockot.
Elég könnyen bizonyítható, hogy a Corrosion Of Conformity sikerkorszaka Pepper Keenan gitáros-énekeshez köthető, aki mostanában inkább a valószínűleg jóval több pénzt hozó, eredetileg csak projektként funkcionáló Downt tekinti főzenekarának a COC helyett. Keenan 1988-ban szállt be a csapatba, az 1991-es Blind lemezen már erőteljesen hallhatóak voltak a rockos hatásai, igaz ekkor még csak, mint gitáros szerepelt a lemez borítóján, bár két dalt énekelt is rajta (köztük az album agyonsztárolt klipesét, a Vote with a Bulletot is). 1994-re viszont olyannyira átvette az irányítást, hogy a Delivarence lemez mondhatni szinte teljes egészében az ő gyermeke, az ő témái uralják az egészet. A több mint tíz évig tartó dominanciája viszont 2006-ban véget ért, ő kvázi a Downt választotta, a többiek meg pihentek. Egészen 2010-ig.
Két évvel ezelőtt ugyanis a Corrosion Of Conformity korai magját alkotó trió, azaz Woody Weatherman gitáros, Mike Dean basszusgitáros-énekes és Reed Mullin dobos úgy gondolta, ha már Keenan a Downnal játssza azt a zenét, ami a COC utolsó tíz évét is jellemezte, akkor ők felélesztik a crossovert. Előszedték az 1985-ös Animosity lemez dalait, köré raktak még pár régi szerzeményt, és turnéra indultak. (2011-ben Budapesten is hallhattuk élőben ezeket a ritmusváltásokkal teli, slágeresnek nem igazán nevezhető, de a műfajban klasszikus számokat.) Ezután pedig nekiálltak az új daloknak, aminek az eredménye ez a cím nélküli, felemás érzéseket keltő, háromnegyed órás lemez lett.
A zenekar nem tudta levetkőzni a Black Sabbath-hatásokat, így a crossover most nem azt jelenti, hogy hol metált, hol thrash-t, hol hardcore-t játszanak, hanem, hogy hol hardcore-t, hol doomos rockot. Egyik pillanatban kapkodva reszelnek, a másikban pedig terpeszállásban, lassan bólogatnak. Erre jön rá Dean vokálja, de ő sem csak punkosan kiabál, hanem sokszor mintha Keenant próbálná utánozni dallamos(abb) énekével, ami a legtöbbször erőltetettnek hat. (Zárójelben azért kiemelném a koncepcióból kissé kilógó Come Not Here című dalt, ami olyan, mintha a rockos COC egyszerre jammelne a Soundgardennel és az Alice In Chainsszel, a lemez legjobbja.) Az egész igazából csak arra jó, hogy eszünkbe jusson, mennyire jó zenekar is tud lenni a COC, ha valaki rendesen megírja a dalokat, és nem csak témákat pakolgat indokolatlanul egymás mögé. Mintha a zenekar fogta volna azokat az ötleteit, amik Pepper hűtlensége miatt a fiókban maradtak, hozzácsapták a hardcore-os részeket, elhitették mindenkivel, hogy nem, ez nem egy hiányos COC, hanem az animositys felállás, aztán hajrá, van végre új lemez, lehet menni turnézni.
Az az igazság, hogy hiába ez a hibái ellenére is hallgatható új lemez, joggal sír továbbra is mindenki azért, hogy Keenan végre jöjjön vissza a csapatba, aztán hallhassák végre megint az Albatrosst élőben. Nem is zárja ki a jelenlegi trió, hogy ez megtörténik, a gitárost még mindig a COC tagjaként kezelik, csak ő most épp mással van elfoglalva. Úgyhogy amíg erre várnak a rajongók, elégedjenek meg a koncerteken két kapkodás közötti átvezetésnek bepakolt Delivarence lemezes riffekkel. A zenekar meg gondolkozzon el azon, hogy miért ezeknek a félperces részeknek örül a közönség a legjobban.
