2012.03.30. 08:30 – Lángoló Gitárok

Meg kellett operálni Robin Gibbet

Habár február elején azt írtuk, hogy Robin Gibb teljesen felépültnek érzi magát súlyos betegségéből, a híres zenészt nemrég ismét meg kellett operálni. Gibbről már tavaly megírtuk, hogy májrákkal küzd, majd egy vastagbéldaganatot távolítottak el a szervezetéből, mindezzel kapcsolatban pedig szenzációs gyorsasággal nyilatkozott arról, hogy teljesen gyógyultnak érzi magát. Most azonban mégis le kellett mondania minden közeljövőbe esedékes fellépését és nyilvános megjelenését. Gibbet még vasárnap operálták, de csak most hozták nyilvánosságra: egy vérrögöt kellett eltávolítani a szervezetéből, ami több lap információja szerint még a 2010-ben diagnosztizált bélcsavarodásával van összefüggésben. A zenész szóvivője szerint a műtét remekül sikerült, az énekes már magához tért, és már beszélgetni is tud. Robin Gibb előreláthatólag legközelebb április 10-én mutatkozik majd nyilvánosan, ekkor tartják ugyanis Londonban a fiával közösen szerzett, The Titanic Requiem című szimfonikus darab premierjét.


pop hír bee gees robin gibb



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.