2012.04.05. 14:30 – Lángoló Gitárok

Meghalt Jim Marshall, a hangerő atyja

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ma hajnalban, 88 éves korában elhunyt Jim Marshall a legnépszerűbb gitárerősítőket gyártó cég, a Marshall Amplification alapítója és névadója. Munkáságával alapjaiban határozta meg a rockzene, és így közvetetten az elmúlt hatvan év könnyűzenéjének hangzását. Sokan csak "the Father of Loud"-ként, vagyis a hangerő atyjaként emlegették.

Az 1923-ban, Londonban született Marshall a második világháború idején került közeli kapcsolatba zenével, amikor is egy gyermekkori csontbetegsége miatt nem sorozták be katonának, helyette zenélni kezdett, dobolt és énekelt. Eredetileg villamosmérnöknek tanult, első erősítőjét saját magának készítette. Az 1960-as évek elején nyitotta meg saját hangszer- és zeneboltját, ahol hamar feltűnt neki, hogy a zenészek túlnyomó többsége nem rendelkezik megfelelő erősítőkkel, így kezdett ezek gyártásába.
A Marshall Amplificationt 1962-ben alapította társával Dudley Cravennel, a cég rövid idő alatt a legnépszerűbb és legmeghatározóbb gitár- majd egyéb erősítőket gyártó vállalkozása lett, ami a mai napig meghatározó szerepet tölt be a piacon.

Jim Marshallra emlékezve cége közleményt adott ki, amelyben a zenei életet alapjaiban meghatározó munkássága mellett kiemelik barátságos, közvetlen természetét, valamint hogy élete során számos fontos ügyet karolt fel, és komoly összegeket adományozott nemes célok megvalósítására.

"Ő most már egy sokkal jobb helyen van, ami épp most lett sokkal hangosabb" – írja a Marshall Amplification közleménye.


pop rock zeneipar hír lemezipar jim marshall gyáz



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása