2012.04.25. 16:30 – Lángoló Gitárok

Mégsem kell temetni a Gorillazt és a Blurt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Pár hete írtunk arról, hogy Damon Albarn szerint mindkét zenekarának annyi: a Blurtől és a Gorillaztól se számítsanak túl sokra a jövőben a rajongók. Előbbinek a nyári Hyde Parkbeli koncertjét jelölte meg utolsó fellépésként, utóbbival kapcsolatban pedig elmondta, hogy a projekt végét főleg a Gorillaz másik agyának számító, a vizuális megjelenésért felelős Jamie Hewlett-tel való nézeteltéréseik eredményezik. Aztán most egy újabb interjúból kiderült, hogy nem eszik azért ilyen forrón a kását: bár Albarn korábban egyszer azt nyilatkozta, tőle mindent komolyan kell venni, amit mond, most úgy tűnik ez azért távolról sincs így.

Albarn egy újabb interjúban beszélt a korábbi nyilatkozatáról, amivel kapcsolatban elmondta, az igazság az, hogy nem tudja mi lesz a Blurrel, cselekedeteit főleg a pillanatnyi benyomások és érzések vezérlik, úgyhogy egyelőre arra koncentrál, hogy az olimpia záróeseményeként megrendezett Hyde Parkban adott koncerten egy remek bulit csapjanak, aztán a többit majd meglátják.

A Gorillazról szólva pedig elmondta, valóban vannak gondok Jamie Hewlett és közte, de azért nem gondolja, hogy ez a produkció végét jelentené. Sőt, igazából biztos benne, hogy fognak még együtt lemezt készíteni. A helyzet csupán az, hogy egy kicsit összebalhéztak, de hát ez ahogy jött, úgy meg is oldódik majd, ahogy az haverok között szokás.

Ezek után minden esetre érdemes lehet elgondolkozni rajta, hogy mennyit is vegyünk komolyan a jövőben Damon Albarn nyilatkozataiból.


pop hír damon albarn blur gorillaz



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása