2012.06.08. 16:18 – Németh Marcell

Százötvennél már nem fog a fék – Sexepil-koncertbeszámoló

Sexepil @ A38 Hajó, 2012.06.07.

sexepil_hajo_78fe0c76b0f911e1ab011231381052c0_7.jpgEleinte szorongó, majd felszabadult Hegyi Zoli, a legkorábbi repertoár mellett az Egyesült álmok nagylemez anyaga és ETA-feldolgozások a teltházas A38 színpadán. Könnyen meglehet, hogy az év legjobb koncertjét adta tegnap az egyszeri alkalomból összeálló ős-Sexepil felállás. (Fotó: Hegyi Zsolt)

„Korábban tarka ruhában jöttek Sexepil-koncertre az emberek, Mick Ness hozta be ezt a ficsúrságot” – morgolódik ismerősöm az együttes második korszakáról, két élesen elhatárolható táborra osztva ezzel az emberiséget, miközben az A38 állóhajóra vezető híd korlátját támasztva nézzük a nagyrészt tényleg fekete ruhában érkező embereket. A Sexepil érdekes és fontos jelenség volt a magyar rockzene történetében, hiszen az 1984-ben alakult együttes sikeresen elkerülte a korabeli földalatti zenekarokra leselkedő bomlasztó veszélyt, az akkoriban még szektaként tevékenykedő Hit Gyülekezete térítését, illetve Hegyi Zoltán énekes-dalszerző intelligens és karcos szövegei is nyugodtan átvészelhették volna a rendszerváltást is, ami szintén elég sok zenekar lába alól húzta ki a talajt. A Sexepil első inkarnációja azonban ezt nem érhette meg. Az együttes 1988-ban megjelentette a hazai underground rock fontos mérföldkövének számító Egyesült álmok című nagylemezét, majd a rákövetkező év elején – állítólagos politikai és zenei ellentétek miatt – megvált Hegyi Zoltántól. A zenekar aztán Mick Ness holland énekessel a fent említett ficsúr korszakába lépett, és angol nyelvű dalaival valamint az MTV Europe-on is játszott videoklipjeivel nemzetközi sikereket ért el, és négy angol nyelvű lemezt is rögzített 2007-es búcsúkoncertjéig.

A színpadra tehát egy nemrég még rutinnal koncertező zenekar, és az azóta újságírói karriert befutott énekes lép, aki viszont huszonhárom éve nem állt színpadon, így a kezdeti lámpalázát és szorongását örömmel elnézzük neki, mialatt a Sexepil belecsap az Egyesült álmok slágerébe, a Gyerünk című dalba, hogy aztán a koncert feléig (!) kizárólag a nagylemezen nem hallható dalait játssza. Így sorakozik fel szépen az együttes legkorábbi repertoárja, a Vámpírok bálja, a Semmi az egész, és Zoli egyre lelazultabb arcvonásokkal szemez a közönségével, miközben a mikrofonba kapaszkodva strófánként lihegi a „Sex, Sex, Sexepil” sorait: „A fiúk látják / A különös jeleket / Biztosan vágják / A vastagabb ereket”.

Ekkora már bennem is letisztul a kép, és a két névadó zenekar mellett – Sex Pistols és Public Image Ltd., azaz Sex-e-PiL – világosan érzem a dalaikban a Gang of Four anarcho-diszkóját és a Siouxsie and the Banshees misztikus világát is. Ha lenne ilyen titulus, és neki is adhatnám, Kocsis Tamás gitáros lenne a nyolcvanas évek angolszász zenéjének magyar helytartója, Johnny Marr és John McGeoch hazai nagykövete.

A koncertre Ábrahám Zsolt gitáros-szintetizátorossal (Heaven Street Seven) kiegészült együttes ritmusszekciója egyébként óramű pontossággal lüktet, nyoma sincs az Egyesült álmokon hallható erőtlen hangzásnak, és amikor néhány pillanatra kihagy az egyik számban a gitár, László Viktor basszusgitáros és Vangel Tibor dobos továbbra is bivalyerős dízelmotorként üzemelnek tovább. Harapós, fenyegető és kellően repetitív punkzene ez a legjavából, és azon gondolkodom, mi lehetett volna az Egyesült álmokból, ha az újhullámos maszatolás helyett a most hallható együttessel sikerül felvenni a lemezt?

Közben tovább sorjáznak a számok, A tükrön túl, a Zéta bolygó, a Vörös Hadsereg Frakcióról szóló Andreas és Ulrike, majd a első ráadásblokkban elhangzó What Do You Say és Igazi zöld, igazi kék alatt remegni kezd a hajó, és egy hatalmas örvénnyé alakul a nézőtér, de mielőtt még az Om feliratú pólót viselő Hegyi Zoli leengedné a közönségét a Dunába, „megpróbálják totális anarchiába fullasztani az estét”, és a koncert zárásaként eljátszanak két feldolgozást, a Munkát, kenyeret és az ETA című dalokat a Sexepil egyik előzményének tekinthető legendás 80-as évekbeli magyar punkegyüttestől, az ETA-tól.

A Sexepil erre az estére Magyarország legjobb együttese lett.

(Az eredetileg egyszeri alkalomnak tervezett koncert után az együttes fellép június 28-án a soproni VOLT Fesztiválon, majd július 6-án a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is, őszre pedig a tegnapi koncert felvételéből és archív anyagokból összeállított DVD és egy vadonatúj lemez is várható. Erről a legújabb Sexepilről jelenleg annyit tudni, hogy Vangel Tibor dobos énekel benne, de amint bővebbet tudunk, hírt adunk róla a Lángoló Gitárokon.)


punk rock koncertbeszámoló sexepil



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.