2012.06.14. 13:04 – Németh Marcell

Rögös az út a Valhallába – interjú Juha Uusitalo finn szólistával

_POZ9031.JPGFelkészítettek rá, hogy nehogy késsek egy percet is, mert hangulatember, és bármikor faképnél hagyhat. Az interjú elején elmondja, hogy tavaly óta nehezebben használja jobb oldalát, ezért nézzem el ezt neki a színpadon, később sajnálatát fejezi ki, hogy nem sikerült tökéletes autogramot adnia. Lenyűgözi, ha finn szót hall Budapesten, és rögtön a nyelvrokonság felől érdeklődik. Ismeri a kedves olvasó a régi zenészviccet, hogy mi történik, ha két fuvolista egyszerre próbálja meg ugyanazt a hangot játszani? És ha egyikük a színpadon terem, és énekelni kezd? Interjú a Budapesti Wagner-napok finn szólistájával, Juha Uusitalo basszbaritonnal. (Fotók: Pető Zsuzsa, MÜPA)

Négy évvel ezelőtt lépett fel először a Budapesti Wagner-napokon, ugyanabban a szerepben, amiben ismét láthatjuk szerdán. Hogy érzi magát nálunk újból?
Nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek, ráadásul nem csak A walkürben fogok fellépni, hanem A Rajna kincsében és a Siegfriedben is, ezért kicsit sűrűbb a beosztásom, mint legutóbb, bár akkor meg ingáznom kellett Budapest és Valencia között, mert ott is játszottam a Siegfriedben.

Megéri ismét visszatérnie Budapestre? Hiszen ezeket a szerepeket a budapestinél fajsúlyosabb helyszíneken is elő tudná adni.
Ilyesmire egyáltalán nem gondolok, nézze csak meg a szereposztásokat, mindegyikben világhírű énekeseket fog találni, és mindnyájan jól ismerjük Fischer Ádám karmestert, ő az eseményt egyben tartó „mágneses erő”. A Müpa hangversenytermében nincsenek kiszögellések, minden lekerekített, de ezzel együtt mégis olyan, mint egy cipősdoboz. Nagyon könnyen megy benne számomra az éneklés, csodálatos az akusztikája, ezért minden egyes hangot meghallok a színpadon.

A mostani Budapesti Wagner-napokon A Nibelung gyűrűje ciklus három operájában is fellép. A beosztása annyira szoros, hogy egy nap több különböző opera felvonásainak a próbája is zajlik. Ez nem zavarja önt össze?
Természetesen némiképp összekuszál, ezért nagyon komolyan kell vennem a pihenőidőmet. De Christian Franz német kollégám még érdekesebb helyzetben van, mert ő énekel minden főbb tenor szerepet Mime kivételével a Siegfriedből. Nagyon csodálom őt ezért a teljesítményéért.

_POZ9020.JPGHallott róla, hogy Gunthert, a gibichungok királyát – akit szintén alakított már A Nibelung gyűrűjéből – a legenda szerint Attila hun fejedelem ölte meg, aki arról a vidékről irányította a birodalmát, ahol most épp beszélgetünk egymással?
Tényleg igaz? Ugyanarról a Guntherről, Hagen féltestvéréről beszélünk? El sem hiszem! (nevet) Ez a rész tényleg kimaradt Az istenek alkonyából.

Az első dolog, amit önnel kapcsolatban olvasni lehet, hogy a karrierjét nem a színpadon, hanem a zenekari árokban kezdte, ugyanis fuvolistaként végzett a Sibelius Akadémián. Azt a hangszert választotta, ami az egyik legproblémásabb a zenekarban. Hasonlóképp rossz gyerek volt otthon is?
Nem, dehogy voltam. (nevet) A fuvola egyébként a lányok körében a legnépszerűbb hangszer. De az oboa még ennél is több kihívást ad egy zenésznek, mert ott van a hangszer nádfúvókája, amivel állandóan bajlódnia kell.

Hogy kezdődött ez az egész az énekléssel?
Volt egy szokásom, zuhanyzás közben énekeltem. A korábbi feleségem jegyezte meg először, hogy milyen szép a hangom, és ezt az adottságomat inkább egy tanárnál kellene továbbképeznem, így talán neki sem kellene engem hallgatnia otthon. (nevet) Emellett mindig is vonzott a színészi pálya, legalábbis szerettem volna a zenélést és a színjátszást valahogy együtt művelni, az erőteljes énekhangom pedig természetes adottságom volt. De nem volt könnyű belekezdeni.

Még a hangszeres tanulmányai alatt alkotott meg Ilmari Varila oboista barátjával egy új tanulási metódust, ami viszont épp az ellenkezőjét mondja annak, hogy az ember izomból préselje ki magából a hangokat.
Így van. Az Orfeo-módszer abban segített nekem különösen – nem is zenészként, hanem emberként –, hogy megtanuljam, hogyan kell dolgoznom és koncentrálnom, ha egy hosszú órákon át tartó tevékenységről van szó. Volt benne persze némi ideológia is, de a gyakorlati része az volt, hogy Ilmarival mindig azon tanakodtunk, hogyan tudnánk könnyedebbé tenni a zenekari játékunkat. Amikor a karmester arra kéri a fuvolistát és az oboistát, hogy változtasson egy picit a hangszínen vagy hangmagasságon, akkor ehhez a hangszert máshogy kell a számhoz illesztenem, tehát a folyamatot én pusztán az izmaimmal befolyásolom, így az egész könnyedén a zeneiség rovására mehet.

Ilmari barátjával nemcsak az elvek terén voltak egy hullámhosszon, de mindketten rajongtak David Ojsztrah hegedűművész játékáért és Pavarottiért is. 1988-ban gondoltak egyet, felpakolták a böröndjeiket, és leköltöztek Jugoszláviába, hogy minden idejüket az Orfeo-módszernek szenteljék.
Ezt a módszert mi találtuk ki, így arra sem volt akkor még elképzelésünk, hogyan kell valakinek ezt elsajátítania. Így kötöttünk ki Jugoszláviában, majd három hónap után Franciaországba költöztünk, egy hatalmas kastélyba, meglehetősen kellemes környezetbe.

A módszer egyik eleme, hogy órákon át játssza az ember ugyanazt a hangot, miközben figyeli saját magát és a megszólaltatott zenét. Azonban amikor bejelentették a tervüket, a Sibelius Akadémián nem voltak elragadtatva az ötlettől. Ezek szerint ők is ismerték a régi fuvolás viccet, ami úgy kezdődik, „hogyan határoznád meg a kis szekundot?”
Ezt mindenki ismeri! (nevet) (A vicc befejezése: „Amikor két fuvolista ugyanazt a hangot játssza” – a szerk.) Általában azt szokták tőlem kérdezni, hogy megérte-e ez az egész. Bőségesen megérte. Én ezalatt az időszak alatt jöttem rá, hogyan kell dolgoznom, hogyan kell gyakorolnom, és hogyan tudom összpontosítani a figyelmemet, hogyan tudom megtalálni a zenét már egyetlen hangban is. Sajnos nekem a mostani elfoglaltságaim miatt nincs időm a módszerre, így azt teljes mértékben Ilmari viszi tovább. Úgy tudom, mostanra már számos neves finn fúvószenész dolgozik ezzel a módszerrel.
(Ilmari Varila az 1969-ben alakult finn progresszívrock-együttes, a Wigwam több felvételén is hallható vendégzenészként – a szerk.)

_POZ9048.JPGAz énekeskarrierjében az első fontos ugródeszka a Tiroli Ünnepi Játékok volt. Hogyan került oda?
Egy ügynök hívott fel, hogy beugornék-e egy próbára a vándor szerepében Wagner Siegfried című operájában. Voltam annyira őrült, hogy igent mondtam, aztán végül egy szerencsés véletlen folytán úgy alakult, hogy én játszottam a megbetegedett Albert Dohmen helyett az előadás főpróbáján, majd a két estén is.

Tehát eldöntötte, hogy karriert vált, de végül nem vették föl a Sibelius Akadémia szólóének tanszékére. Mi történt?
A bizottságban különböző emberek ültek, nem tetszhettem mindenkinek. Tudni kell azt is, hogy akkoriban már csupán egy hajszálnyira voltam a fuvolista diplomám megszerzésétől, ezért többen azon a véleményen voltak, hogy nem lenne jó belevágnom egy másik szakba.

Ez elég kellemetlen hír lehetett Tom Nymannak, akitől az első énekes óráit vette. Megvan még az a kalap, amire azt mondta Nyman, hogy meg fogja enni, ha nem veszik fel önt?
Bizonyára betartotta az ígéretét, mert erre az alkalomra kapott tőlem egy hatalmas, új kalapot. (nevet) Természetesen nem, és azóta is jóbarátok vagyunk.

Úgy hallottam, vegyes véleménnyel van a Sibelius Akadémiát és a Finn Nemzeti Operát illetően.
Ez így van, viszont jelenleg egyikhez sem köt szerződés, szabad vagyok. Végre a magam útját járhatom, ami egy jó dolog, mert történt már egy pár kellemetlen dolog az életemben. Szerénynek kell lennem.

Mit szóltak a korábbi kollégái, amikor először látták énekelni a színpadon?
Az első szerepem Angelotti volt a Toscában, aki az első felvonás után rögtön el is hagyja a színpadot. Amikor ez megtörtént, hatalmas bravózás indult meg a zenekari árokból, Tosca, Cavaradossi, Scarpia és a többi szereplő pedig a maga szokásos kis tapsát kapta az előadás végén.

Van valami közös abban, amikor egy fuvolán játszik az ember, és amikor énekel?
Valójában nagyon sok. Viszont amikor a fuvolával képzem a hangokat – de beszélhetnénk itt a legtöbb hangszerről is –, nagyon kis erőt kell kifejtenem hozzá, ezért sok énekes úgy gondolja, hogy ha valaki már megtanult játszani ezen a hangszeren, akkor az elbukta az énekesi karriert.

Bevallom, számomra néha elég nehéz befogadni Wagner szólóénekhangra írt dallamait, részben az általa alkalmazott a Sprechgesang (deklamáló énekbeszéd), részben a zenét a szövegnek és színpadi cselekménynek is alárendelő Gesamtkunstwerk (összművészet) miatt. Bach vagy Beethoven, akiket bármikor szívesen meghallgatok, az emberi hangot is egy gyönyörű hangszerként fogták fel, így kapós dallamokat írtak rá. Hasonlóan érzett Wagnerrel kapcsolatban, amikor már énekesként ismerkedett az operáival?
Egyáltalán nem. Wagner zenéje végtelen, hatalmas mélységeket tár fel, és valóban eltér a másik két zeneszerzőtől. Ő ugyanis képes volt úgy megírni a szólóénekesek szólamait, hogy azokat még egy hatalmas méretű szimfonikus zenekar sem tudja háttérbe szorítani. Ennek ellenére nagyon sok gyengédség van benne, és sokszor finoman is kell énekelni. Úgy érzem, hogy a régebbi Wagner-felfogás – amely szerint a zenekarnak hangosan kell játszania, az énekeseknek pedig jobb híján szintén kiabálniuk kell – nem igazán tisztelte ezt a gyönyörű zenét, és nem tudta megmutatni az érzékenyebb oldalát sem.

Mi történik Juha Uusitalóval, amikor a színpadra lép?
Megpróbálok minél jobban elfeledkezni Juha Uusitalóról, hogy a legjobb tudásom szerint állhassak a néző rendelkezésére Wotanként – ha a szerda esti Walkürnél maradunk.

Azt olvastam, nagyon szereti a finn tangózenét, amiről érdemes tudni, hogy az argentin tangó Finnországban meghonosodott változata. Árulja el nekem, hogyan lehet egy ennyire szenvedélyes zene ilyen népszerű abban az országban, amelyiknek a lakossága épp arról híres, hogy nem szereti kimutatni az érzelmeit?
Talán épp ez az oka. Amikor tangót táncol az ember, akkor meglehetősen komoly arcot illik vágnia hozzá, abban pedig mi finnek mindig is erősek voltunk. Ráadásul a finn tangó gyorsabb, mint az argentin, és a német indulók hatását is érezni rajta, ezért pontos és feszes ütemű, míg az argentin tangó tele van agogikai (ritmikai) hangsúlyozással.
(Az egyik leghíresebb finn tangószám, a Satumaa itt hallgatható meg Reijo Taipale klasszikus előadásában – a szerk.)

_POZ9018.JPGAz utóbbi időben erős finn terjeszkedés figyelhető meg világszerte a komolyzenében, különösen a vezető szimfonikus zenekaroknál – Esa-Pekka Salonen a londoni Philharmonia Zenekarnál, Osmo Vänskä a Minnesota Orchestra élén, Sakari Oramo a BBC Szimfonikus Zenekarnál –, de említhetnénk az énekesek közül Jorma Hynninent, Matti Salminent és önt is. Mit gondol, mi lehet az oka ennek a nemzeti sikersorozatnak?
Pedig valójában félénk és visszahúzódó emberek vagyunk. Finnországban kiváló az oktatási rendszer, és az én koromban – bár ez sajnos manapság már nincs így – már kis korunkban találkoztunk a zenével, hiszen az iskolában mindannyian énekeltünk zsoltárokat és egyéb más kis énekeket. Lehet, hogy a hangunkban is van valami különleges, mert a düsseldorfi operaházat Finnische Oper am Rheinnek is szokták mostanában becézni, annyi finn szólista dolgozik ott.

Az utóbbi időben volt egy komoly műtétje. Az Orfeo-módszer segített önnek ebben a helyzetben is? Másképp szemléli magát azóta?
Ez teljesen így van. Régebben nagyon markáns véleményem volt mindenről, sőt, néha meg is sértettem embereket, különösen miután egy-egy vérmesebb kritikát olvastam az újságban. Az agresszivitásom persze egyben a gyenge pontom is volt, mert ugyan határozott véleményem volt mindenről, de miután annyira dühös voltam, egy igazi angry bird, folyton rossz válaszokat adtam. Ez az új helyzet megtanított nyugodtabbnak lenni, kizárólag a munkámra koncentrálni, és barátságos stílusban elmondani a véleményemet. Ez most már sokkal könnyebben megy, különösen amikor mindenféle kritikákat olvasok, amikben a szólistákat énekelni nem tudó félkegyelműeknek állítják be az újságírók. (szemrehányóan mosolyog az interjú készítőjére) Természetesen mindenkinek legyen meg a véleménye és a hangja, amivel elmondja azt, mert a zenének nincs csupán egyetlen követendő előadásmódja.

Egyszer azt mondta, hogy amikor külföldön van, mindig megpróbálja figyelmesen hallgatni az anyanyelvet beszélőket, mert ez segít a helyes kiejtés elsajátításában. A magyarokról mi jut eszébe először?
A magyar emberek barátságosak, rendkívül kedvesen bánnak velem, ezért nagyon jól érzem magam itt. Most, hogy nem teljesen magabiztos a mozgásom, a többi szólista, Fischer Ádám karmester, valamint a Müpa munkatársai is mindenben támogatnak engem. Szóval minden klappol a budapesti visszatérésemhez.

Gondolt már arra valaha, hogy elénekelje a címszerepet Bartók A kékszakállú herceg vára című operájában?
Jukka-Pekka Saraste finn karmester már felkért rá, de sajnos a megbetegedésem miatt le kellett mondanom. Ez a szerep nagyon sok felkészülést igényel, de Finnországban fantasztikus magyar zenészek dolgoznak, például jóbarátom, Bogányi Tibor karmester Lappeenrantában, vagy a testvére, Bogányi Bernadett fuvolista. Szóval könnyen tudnék találni olyan embert, aki segítséget nyújthatna a helyes kiejtés elsajátításában.

Beszélne a jelenlegi terveiről?
Ring, Ring és Ring. (nevet) Aztán nagyon gyorsan meg kellene tanulnom Hans Sachs szerepét is A nürnbergi mesterdalnokokból. De általában ilyen egy basszbariton élete, a szerepek adják magukat, emellett kell más típusú műveket is keresni és megtanulni, ha szükséges. Nemsokára fellépek Madridban Mahlertől A fiú csodakürtjében Monica Groop finn mezzoszopránnal, majd július 5-én a századik évfordulóját ünneplő Savonlinnai Operafesztiválon, aztán pedig Matti Salminennel lesz négy előadásunk A bolygó hollandiból.

Így elég könnyen eléri a századik előadását A bolygó hollandi címszerepében. Nem érzi úgy, hogy ez már túl sok Wagnerből?
A Toscában is játszom, illetve Schubert-dalokat is előadok, aztán ott van a már említett fellépés Madridban Mahlerrel, szóval megpróbálok más zeneszerzőket is felfedezni magamnak. Schuberttől a Winterreise dalciklus például minden egyes részében egy-egy kis drámát rejt magában. Tudni kell rólam, hogy elég közel voltam… (sóhajt) nyugodtan mondjuk úgy, a halálhoz, hogy sírhatnékom van, amikor meghallok egy-egy dalt Winterreiséből.

_POZ9017.JPGWotantól, az istenek urától azt várná az ember, hogy egy rideg, tiszteletet parancsoló figuraként jelenik meg a színpadon, bár Fischer Ádám nemrég azt mondta, hogy Wagner művészetének intim és emberi oldalát is szeretné nekünk bemutatni. Wotan mitológiai alakjához számos jelentés fűződik, a düh és extázis megtestesülését is láthatjuk benne, de a jövőbe látással és költői ihlettel kapcsolatos értelmezései is vannak. Milyen az ön által megformált Wotan?
Megpróbálom megtalálni a mindenek felett ragyogó csillagot, amit Szeretetnek hívnak, ez a mottó vezérel engem végig a mű során. Emellett megbocsátónak is kell lennem mindkét jelenetben, amikor Wotan felesége, Fricka úgy kiabál velem, mint egy bulldog, az istenek ura pedig egy kicsit felül akar kerekedni neje közönséges stílusán. Találóan mutatja be Wagner, hogyan zajlik a vita férfi és nő között a mindennapi életben is. (nevet) Viszont ha úgy nézzük, a Ring-ciklus felfogható egyfajta isteni komédiaként is.

Minden halandó életében vannak olyan pillanatok, amikor istennek képzeli magát, és úgy érzi, már mindent megtanult, és bármit meg tudna tenni. Önnel előfordult már ez?
Nem hiszem, hogy volt ilyen. (nevet) Főleg nem a betegségem után, ami egy nagyon jó jel volt arra, hogy le kell állnom, és ki kell engednem a gőzt.

Mi történik akkor, ha az elképzelései homlokegyenest ellenkeznek a karmesterével? Tehát ha például azt mondja önnek egy dirigens, hogy énekesként nem igazán érti, miről szól a zene – holott fuvolistaként elég nagy tapasztalatot szerzett a zenekari játékban is. Mit tesz ezekben a helyzetekben?
Az embernek előbb-utóbb meg kell tanulnia diplomatikusan viselkednie. A legjobb mindig igent mondani, majd hozzáfűzni, hogy minden tőle telhetőt megtesz az ügy érdekében. Ilyenkor az a kérdés, hogy tudok-e elég rugalmas lenni, elfogadom-e a karmester akaratát, mert szembeszállni vele nem egy bölcs dolog. De ha már itt tartunk, mindenképpen meg szeretném említeni, hogy Fischer Ádám egy nagyon rugalmas karmester, és életem egyik legnagyszerűbb élménye volt, amikor 2006-ban Münchenben léphettem fel vele A bolygó hollandiban.

Ha létezne az időutazás, melyik elhunyt művésszel beszélgetne szívesen?
Először is Martti Talvela finn basszussal, Pavarottival, David Ojsztrah orosz hegedűművésszel, Edith Piaffal, Solti György karmesterrel. És természetesen Hans Hotter német basszbaritonnal is szívesen váltanék egy pár szót. Nagyon sok tehetséges művész és énekes van már a mennyországban. Élők közül is választhatok valakit? Akkor Wynton Marsalis amerikai trombitás lenne az.

Ha egy lakatlan szigetre kellene költöznie, mit pakolna a böröndjébe?
Mindenféle zenét, aminek lelke van, tehát a soulzenét is. Sőt lehet, hogy ezt az art deco stílusú lámpát is elvinném, ami itt van előttünk. Az ember csak kapkodja a fejét, mennyi tehetséges zenész tevékenykedik körülötte, így nem is kísérelnék meg neveket mondani.

Tegyük fel, hogy az előadás után is megmarad az isteni hatalma egy napra. Mit tenne vele?
Ó, istenem, micsoda kérdés, már a megválaszolására is fel kellene készülnöm! (nevet) Azt hiszem, sokkal többet segítene nekem ez az isteni hatalom, ha a fellépésem előtt kaphatnám meg egy időre, mert előadás után az egyetlen dolog, amire gondolni tudok, az az ennivaló, mert rettenetesen meg szoktam éhezni a végére. Tehát ha isteni hatalmam lenne, akkor már a fellépés előtt sokat ennék és innék, és arra koncentrálnék, hogy még azelőtt megtaláljam a zenét a műben, hogy felcsendült volna az első hang. Ha lenne rá hatalmam, semmiben nem kötnék kompromisszumot, és az előadáson végig teljes lángon működnék. Ha ez belülről fakad, és természetesen jön az emberből, akkor nincs is vele gond, de ha valaki megpróbál közben leállni, az veszélyes lehet! (nevet)


interjú klasszikus wagner juha uusitalo



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.