2012.06.19. 13:00 – Sajó Dávid

A hardcore psyfanatikusok máig trollkodnak a fórumunkon - Infected Mushroom-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

infectedmushroom(1).jpgBő egy hét múlva ismét Magyarországra látogat a psytrance első számú képviselője, az Infected Mushroom, akiknek a kissé belterjes goa közegből sikerült mára egy nemzetközileg is elismert produkcióvá válniuk. Most már nagyzenekarral járják a világot, és legutóbbi lemezüket annál a Dim Mak kiadónál jelentették meg, aminek Steve Aoki a feje, és nagyban közrejátszott az elektronikus zene jelenlegi felfutásában az Egyesült Államokban. Június 28-án a Park nagyszínpadán lépnek majd fel. Ebből az alkalomból tettünk fel pár kérdést Amit Duvdevaninak.

Legutóbbi lemezeteket Steve Aoki Dim Mak kiadójánál jelentettétek meg az Egyesült Államokban. Készen álltok arra, hogy meghódítsátok az országot?
Teljesen! Már hét éve itt élünk és úgy érezzük eljött a mi időnk.

Izraelből származtok, ami a psytrance-színtér egyik központja. Mitől lehet az, hogy egy ilyen kicsi ország olyan népszerű goa-előadókat adott a világnak, mint Skazi, Astrix vagy Ace Ventura?
Ez egy nagyon jó kérdés! Minden zenei piac kicsit másmilyen, de valamiért a psy műfaj virágzik Izraelben. Szerintem ez azért lehet, mert a legtöbb izraeli olyan országokba utazik sokat, mint Thaiföld vagy India, ahol nagyon sok inspirációt lehet gyűjteni.

Sok negatív visszajelzést kaptok az úgynevezett ős-goásoktól azzal kapcsolatban, hogy ti már hivatalosan is elkurvultatok?
Akiknek bejött a régi Infected, minden bizonnyal csalódottak azzal a kapcsolatban, amilyen fejlődésen a zenénk átment. Viszont akik a kezdetektől velünk voltak és figyelték merre halad a hangzásunk, azok még mindig velünk vannak és támogatnak minket. Egyébként nagyon vicces, hogy a hardcore psyfanatikusok máig trollkodnak a fórumunkon és a Facebook-oldalunkon, ezzel próbálva valahogy kiközösíteni a zenekart. Talán csak imádnak gyűlölni, de ezzel semmi gáz nincs. Rengeteg új rajongót szereztünk az évek során.

Készítettetek rengeteg Doors-remixet, de még egy Foo Fighters drum and bass átdolgozást is, sőt, az új lemezeteken még dubstepet is hallani. Ez egy természetes fejlődési folyamat része vagy sokkal inkább egy tudatos irányváltás.
Mind a kettő. Folyamatosan próbáljuk fejleszteni a hangzásunkat, tudatosan nyitni új dolgok felé. Nagyon szeretjük a dubstepet és ezt a mostani keményebb elektronikus tánczenét. A Foo Fighters The Pretenderje egyébként tempójában abszolút lehetne egy drum and bass szám, szóval a változtatás egyáltalán nem volt annyira drasztikus és kifejezetten élveztük.

Az Infected Mushroom eredetileg kettőtök projektje volt, aztán szép lassan zenekarrá váltatok. Hasonló utat jártatok be, mint annak idején a Pendulum a drum and bassben, akik úgy néz ki, végleg feloszlottak. Lehetséges, hogy nemsokára ti is visszatértek inkább a keverőpultok mögé?
Nemrég megmutattuk a közönségnek a legújabb háromdimenziós színpadi show-nkat, ami nagyon kemény lesz. Ezzel csak Erez Eisen és én fogunk majd fellépni az Egyesült Államokban, kissé eltér majd a zenekaros felállásnál megszokottól. Ettől függetlenül természetesen továbbra is zenekarként fogunk turnézni később.

Infected_Mushroom.jpg

A Dim Mak egy elég meghatározó kiadó Amerikában, ami számtalan, Európában az undegroundból indult producernek változtatta meg a karrierjét. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a hozzájuk hasonló előadóknak sporteseményeken vagy tévés reklámokban legyen hallható a zenéjük. Ti mondjuk a Becoming Insane-t el tudjátok képzelni egy autós reklámban?
Naná!  Akár még egy videojátékban is. Mindig érdekelt minket média különböző irányvonalai.

Szerepel a terveitek között, hogy valamilyen zenésszel, előadóval vagy akár popénekessel készítsetek közös dalt?
Lehetséges. Nagyon király dolgok vannak készülőben, de majd meglátjátok.

Ha akárkit választhatnátok, kivel dolgoznátok legszívesebben.
Les Claypoollal a Primusból.


interjú dubstep goa psytrance infected mushroom klipmegosztás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása