2012.07.09. 12:42 – maUgly

Flört a közönséggel - A Warpaint Budapesten

Warpaint & Contrails @ A38 Hajó, 2012.07.08.

Vasárnap a nyár talán legelviselhetetlenebb hetének utolsó estéjét a Soundkitchen szervezőcsapat tette kellemesebbé: este hattól a tetőteraszon fél tucat szimpatikus hazai csapat koncertezett, majd utánuk a hajó gyomrában az osztrák Contrails és a lányok ezreinek példaképévé vált Warpaint lépett színpadra. (A képek a Pohoda fesztiválon készültek.)

A bécsi előzenekar a kamara- és a twee pop határán egyensúlyozva a teasütemények és a frissen mosott kardigánok keveredő illatát idézte meg a színpadon. Játékuk egyszerre kedves, ártalmatlan és illedelmes, fantáziadúsnak viszont még csak jóindulattal sem nevezhető. Bár a Contrails szertelen, vonósokkal tarkított zsibongása nem markol túlságosan sokat, azt mégis korrektül, ugyanakkor az indie pop manírjaitól sem mentesen, hozza. Legjobb pillanataiban olyan könnyed és kellemes, mint egy koraesti nyári szellő, amint épp hetykén – ám még szemérmes huncutsággal – fellebbenti a lányok virágmintás ruháját. Az osztrák csapat idővel könnyedén válhatna még mondjuk a régió The Pains of Being Pure at Heart-jává, budapesti koncertjük alatt mégsem sikerült tartós figyelmet kicsikarniuk maguknak. Még a katartikusnak szánt momentumok is bágyasztóak, és olykor bizony kifejezetten érdektelenek, a hibátlanra sikeredett finálé ellenben valószínűleg sokakat kárpótolt a szűk egyórás unatkozásért. „We have two more songs. Do you want more?" – kérdezte a lelkes énekes-frontember a koncert végéhez közeledve. „NO!" – érkezett azonnal a közönség egyöntetű és határozott válasza. (2,5/5)

Amint a Warpaint belekezdett műsorába, nem egyszerűen négy lány jelent meg a színpadon, hanem maga a művészet csuklyája mögé bújtatott leheletfinom csábítás. Nem holmi közönséges, zavaróan fülledt erotika ez, hanem alig tapintható, mégis jelen lévő bujaság. Jelenlétük és zenéjük egyszerre hűvös és távolságtartó, legbelül, a gyújtópontokon mégis tűzforró; a robbanás tehát egyenesen elkerülhetetlennek tűnik. Olyannyira magabiztosan uralják a színpadot, hogy majd' minden hanggal és taktussal tökéletesen együtt rezdülve szinte tudomást sem vesznek a közönség jelenlétéről. Kísértetiesen gyönyörű, sámán-szerű mozdulatokkal és átszellemülten lobogó, szembe lógó hajkoronákkal kísérik a hipnotikus erejű, beszippantó dalaikat. A férfi zenerajongó hirtelen nem is tudja, hogy a négy lány közül melyikbe legyen szerelmes, és talán még a nézősereg nőnemű tagjait is zavarba hozná ugyanez a kérdés. A Warpaint persze jól tudja ezt, így tudatosan, már-már számítóan játszanak a közönség reakcióival.

Ám rövidesen felszámolja magát a józan értékítéletet meghiúsítani kívánó hályog, és megmutatkozik, hogy a Warpaint sokkal inkább a hangulatteremtés mestere, mintsem az emlékezetes daloké. A közönséget mindenesetre ezzel is sikerült elvarázsolni, és ez már önmagában is erény. A lányzenekar profizmusa leginkább talán a diszkrét távolságtartásban mutatkozik meg. Úgy vannak jelen, hogy közben egészen más magasságokban szárnyalnak, és még a legfülsértőbb technikai bakitól is olyan akadálymentesen, félelmetes profizmussal mentik meg a koncertet, hogy azt a közönség nem győzi tapssal és ovációval honorálni.

Ha a Warpaint egyetlen nőben testesülne meg, az kétségkívül a világ talán legérzékibb, legszenvedélyesebb szajhája lenne. Dominál, vezet, és maximálisan kielégít, mégsem leszünk szerelmesek, de bármikor örömmel emlékszünk rá vissza, és csaljuk meg gondolatban akár a saját nejünket is. A ráadás egy szál gitáron előadott „Baby"-je a lehető legkellemesebb utójáték, amelyben csak koncertlátogató részesülhet, az azt követően bemutatott új dal viszont már csak egy útravalóul hagyott búcsúcsók, a koncertélmény szempontjából szinte teljesen érdektelen, mégis mindenki elégedetten távozik. (3,5/5)

Szerintünk: (3/5)
Szerintetek: (4,8/5)

indie pop koncertbeszámoló warpaint



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Ez is csak egy nick 2012.07.10. 15:03:49

És egyébként milyen volt a koncert?

Mert arról egy kibaszott szó nem esik az egész cikknek gondolt förmedvényben.

Mert az, hogy 4 nő volt a színpadon, meg valamennyire kemény zenét játszanak, nem akkora újdonság, volt már a 70-es években is a Girlschool, aztán a 90-esekben az L7, és mindben jó csajok voltak.

Csak ezt leírni nem koncertkritika.

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2012.07.10. 15:51:00

...volt már a 70-es években is a Girlschool,

Hol?
Az első albumuk (Demolition) 1980-ban jelent meg.

L7 nevű zenekarból meg kettő is van/volt.
Az egyik punk-rock, a másik pedig Alternatív metalt nyom.

Melyikre gondoltál?

dr. Ez is csak egy nick 2012.07.12. 21:56:52

@Torzonborz Torkosborz:
Angliában. 1975-ben alakultak, és 1978-ban vették fel a Girlschool nevet.

L7-ből meg arra gondolok, amelyik Los Angeles-i, és grunge-ot nyom. Ez nálad nem tudom, hogy a punk-rock vagy az alternatív metál-e - gondolom, az utóbbi.
Én másikat nem ismerek.

@proligarcha:
Hát ha nem haragszol meg: igen, az.

dr. Ez is csak egy nick 2012.07.12. 22:07:58

@Torzonborz Torkosborz:
Ja, nézd meg ma a Tank Girl c. filmet a Film Mania adón (szerepel benne egy epizódszerepben pl. Iggy Pop, egy nagyobb szerepben Ice-T stb.), abban betétdal a Shove c. daluk.

Az egyik kedvenc filmem (főleg angolul - a magyar szinkront nagyon elbaszták, pocsék szinkronhangokat találtak, feliratosan többé-kevésbé rendben van), bár nem vagyok nagy filmrajongó.