2012.07.11. 10:00 – Lángoló Gitárok

Hét év szünet után visszatér az Emil RuleZ! - Exkluzív premier új dalokkal

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

hajos1.jpgHét év után új lemezzel jelentkezik az Emil RuleZ!, amelyről először a Lángoló Gitárokon lehet meghallgatni három dalt is. A Gyere Át! című album a 2005-ös zanga!zanga után az ötödik stúdiólemeze lesz a magát továbbra is csak hobbizenekarként definiáló együttesnek. Az Emil Rulez! legutoljára négy és fél éve lépett színpadra. Ez az ősszel megjelenő Gyere Át!-ig így is marad, utána viszont minden bizonnyal ismét lehet majd őket látni. A lemezt egyébként digitális és fizikai formátumban is kiadják természetesen. A hét év szünetben közrejátszott, hogy a zenekar saját bevallása szerint koncertszinten mindent elért, amit itthon el lehetett, és a lemezpiaci állapotok sem sarkallták őket új stúdiós megjelenésre. Eközben persze az új dalokat szerző Hegyi György és Hajós András páros folyamatosan összejárt zenélgetni, amiből végül egy egész albumra való szerzemény született. A felvételeket a zenekar saját stúdiójában és a Twelvetones Records stúdiójában készítette Faltay Csaba hangmérnök-producer segítségével. Az őszi lemezmegjelenésig amúgy a zenekar folyamatosan újabb dalokkal jelentkezik majd. A hajtás után ott a három vadonatúj dal az Emil RuleZ!-től.


hír emil rulez hajós andrás alternatív



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása