2012.07.19. 14:14 – Dankó János

Corgan nyávog és zseni – The Smashing Pumpkins-lemezkritika

The Smashing Pumpkins – Oceania
(EMI)

Billy Corgan, aki tulajdonképpen egy személyben a Smashing Pumpkins, nem könnyíti meg a biográfiaírók helyzetét. Annyi kavarás, változás volt a Smashing Pumpkins név alatt, hogy az új lemez megjelenése előtt nem is lehetett tudni, hogy ez most új szólóalbum, vagy valami más lesz. Az Oceania soralbum lett, és mintegy meglepetésre, egészen jó soralbum.

Egy Smashing Pumpkins-album arra jó, hogy mindenki szembesüljön vele, hogy a Muse, vagy mondjuk a Queens Of The Stone Age honnan táplálkozott/táplálkozik. Ugyan mindkét zenekarban dalszerzőzsenik dolgoznak, a zenei gesztusaik, a dalaik hangulata, sőt még a hangzásuk is visszavezet az SP korai időszakára, vagy akár a Mellon Collie and the Infinite Sadness maratoni duplaalbumáig. Az pedig nem vitás, hogy Billy Corgan is dalszerzőzseni, pedig művészieskedő hozzáállása, és nyeglesége miatt néha megérdemelne egy nagy pofont.

Szerencsére az Oceania egy kiegyensúlyozott, változatos album, ráadásul nem kevés nagy pillanata is van. Mondjuk a The Celestials, ami úgy kezd, mintha Corgan egy tengerparti tábortűznél dalolászna a nyárról, majd szépen kibontja a dalt, és a jellegzetes torzított gitáros szakaszban már más képet kap a negédes dallam. Szerencsére dinamika is bőven van a lemezen, mert már a kezdő Quasar is nagy lendületet vesz, bár a fojtott gitárhangzás nem zúz, hanem feszültséget teremt. A One Diamond, One Heart vagy még korábban a Violet Rays az említett párhuzamok közül a Muse-t citálja elő, de ugye Matt Bellamy volt az, aki ezt az álmos, merengő hozzáállást eltanulta, és nem fordítva. És persze a szokásos elhúzott, nyújtott dalt is megkapjuk a címadó képében.

Corgan egyből felismerhető, nyávogós hangja persze nem lesz vonzóbb azoknak, akik eddig ki nem állhatták. A frontember nem énekes tehetség, viszont nagyon ért ahhoz, hogy megragadó dallamokat írjon, és a maga módján elnyekeregje. A Smashing Pumpkins a hangja és a gitárhangzása miatt ma is markáns egyéniséggel rendelkezik. Corgan jelenlegi társai: Jeff Schroeder gitáros, Mike Byrne dobos és persze megint összeszedett egy basszusgitáros lányt, akit Nicole Fiorentinonak hívnak. A hölgy amúgy elvileg a Smashing Pumpkins Siamese Dream lemezének borítóján még kislányként mosolygott, most pedig nem csak az élő produkció része, hanem az új lemezen (és az előzőn) is játszik. Imponáló karrier, ha igaz a sztori.

A 2009-es Teargarden by Kaleidyscope EP-k fáradt dalai után az Oceania felüdülés. Nem sziporkázik, nem is kápráztat el, és egy kicsit mintha el is lenne nyújtva, viszont olyan barátságos hangulat és olyan jó dalok vannak rajta, hogy teljes lényegtelen, hogy itt van-e a frontember mellett szintén alapító Jimmy Chamberlin és James Iha vagy nincs. Ez a zenekar már jó ideje teljes egészében Corganről szól. Aki ezt el tudja fogadni, nem tud tévedni a lemezzel.

A teljes album:

Szerintünk: (4/5)
Szerintetek: (3,9/5)

lemezkritika rock ezt hallgasd smashing pupkins



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taxman 2012.07.19. 20:32:10

Én az Adore lemez után (azt még szerettem) kapcsolódtam le. Most kizárólag a kritika hatására adtam újra egy esélyt Billynek. Nem bántam meg, kellemes muzsika, valóban jó dalokkal. Az a grunge-os, később goth-os karcosság, ami a régi klasszikus lemezeket jellemezte, a múlté. Ez egy puhábbra hangszerelt és kevert album. Nekem egyébként első hallgatás után leginkább a U2 és a 2000-es évek britpop zenekarai (Coldplay, Elbow) ugranak be róla.

Laeviathan 2012.07.21. 12:54:19

igazából néha nagyon tudnám bírni a Corgan dolgait, csak valahogy ő nem kéne bele, sokkal jobb lenne.

Tiger Woods 2012.07.23. 19:00:00

@Laeviathan: igen, a csávó hangját nagyon nehéz megkedvelni. nekem még mindig nem sikerült, de azért van pár lemezük, ami még így is tetszik.

Fül~orr~régész 2012.07.28. 23:35:36

Szerintem kiváló album.

Viszont nem Nicole Fiorentino van a Siamese Dream borítóján, ezt csak valaki kitalálta...

rez 2012.09.06. 20:44:16

nagyon ott van, rég nem hallottam ilyen elejétől-végéig jó albumot!

wovbagger 2012.09.14. 15:04:23

vannak rajta jó pillanatok, de egészében uncsi. corgan utolsó nagy dobása az első zwan-lemez volt, azóta csak önismétlés és pöcslengetés, amit művel.

kommentfelület 2012.09.15. 13:39:18

Billy Corgan olyan, mint Trent Reznor. Tehetség.
Mindketten a 21.század Beethovenjei.

Ez a lemez jó.

=Daniken= 2012.10.19. 14:33:20

Mert ez egy fúziós album: ez egy Zwan album, nem Pumpkins. Billy a saját gyerekébe szerelmes, ettől még a Zwan mehetett volna tovább, nekem nagyon szép emlékeim kapcsolódnak ahhoz az albumhoz. ez végre nem egy zúzós katyvasz széttorzítva. Billynek bejött az új bőgős csaj, lassított rajta.:-)

=Daniken= 2012.10.19. 14:34:17

na jó, az utolsó szám, az SP.