2012.07.25. 13:11 – Lángoló Gitárok

Rocksztárok a Google ellen

plant020512w.jpgNeves zenészek nyílt levelet írtak David Cameron brit miniszterelnöknek, amiben állami fellépést követelnek az online keresőszolgáltatások ellen, amelyek szerintük segítik az internetes kalózkodást. A zenészek egy csoportja olyan tagokból áll, mint Brian May, Robert Plant (képünkön), Pete Townshend, Elton John, de még Simon Cowell is. Szerintük a Google hozzásegíti a felhasználókat ahhoz, hogy illegális úton jussanak hozzá mások szerzeményeihez. A keresőóriás tagadja a vádakat és havonta több millió linket töröl a kiadók kérésére. A zenészek eközben azzal sürgetik a brit parlamentet, hogy minél előbb vezessék be a két éve elfogadott törvényt, amely szerint az illegális letöltések miatt figyelmeztető levelet küldenek a felhasználóknak, majd a többszöri felszólítás után az internet kapcsolatukat is megszüntetik. A törvényhozók viszont 2014-ig nem szeretnék bevezetni az új rendszert.


google hír brian may robert plant pete townshend



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dani77 2012.07.25. 13:33:29

Azért megnézném, hogy melyikük hányszor használja naponta Google-t!

Fikusz70 2012.07.25. 13:34:42

Szerintem is elősegíti, de ez ellen már úgysem lehet semmit tenni. Nem fogom fel, miért nem értik meg a zenészek, hogy így vagy úgy, mindenképp megszerzik a rajongók a zenét. Hiába sírt Lars Ulrich, vagy legutóbb Gene Simmons. Persze én is dühös lennék a helyükben, de pont Plant mondhatja még magát szerencsésnek, hogy 30 évig tudott normális mennyiségben lemezeket eladni. Ilyen alapon az MP3-at, és a CD másolót is be lehetne tiltani. Egy ma induló zenekarnak ezerszer nehezebb dolga van. Felesleges felhajtás az egész....

BOTii 2012.07.25. 13:44:41

Hát igen ezen inkább a mai zenekaroknak nagyobb probléma. Akik most itt parádéznak azok inkább örülnének hogy eljut a zenéjük a fiatalokhoz is, akiknek lehet hogy nem lenne pénzük megvenni a cd-ket. Az éhenhalás meg egyiküket sem fogja fenyegetni... :D
Meg amúgyis aki zenét akar letölteni megoldja google nélkül is!

flipiflopi 2012.07.25. 14:38:00

Aki meg akarta venni a kiadványokat, az eddig is megvette. Aki nem akarta, az pedig ezután sem fogja. Ez pedig így volt akkor is amikor még nem volt google, de még internet se nagyon.

clegane 2012.07.25. 14:44:01

jaj már, nincs ezeknek elég pénzük?
mélységesen csalódtam!
a fiatalok akik meg tényleg a zene öröméért zenélnek, direkt ingyen osztogatják a zenéjüket.

Johnny Web 2012.07.25. 14:46:20

Tipikus esete annak, amikor vénemberek, semmit nem értve az internet működéséből, komolyan gondolják, hogy megállítható vagy csökkenthető a letöltögetés.

]{udarauszkasz 2012.07.25. 14:47:25

Ezert haldoklik a Rockzene. Penzrol szol mar ez is. Emlekszik valaki meg a Story nevu gyori zenekarra? Nem hallottam feloluk 15 eve.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2012.07.25. 15:00:24

Egy picit jobban jött volna ki (persze ugyanarról lenne szó a háttérben), ha úgy mondták volna, hogy az általuk felkarolt/felfedezett/pénzelt zenekarok nem tudnak koncerteken kívül zenei hordozókkal érvényesülni, mert letöltés van. Nem úgy, hogy "eddig megszedtem magam, és folytatni szeretném, de csak úgy, ahogy eddig."

Tőlem nem kell félniük a zenészeknek az illegális letöltések miatt. Nem töltök le zenét, főleg ilyen stílusban.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 15:11:25

Bizonyám, az internet az Ördög műve. Megmondta a Bródy Jancsi bácsi is, hogy azért nem csinál új lemezt, mert úgyis csak letöltenék a fiatalok.

Még szerencse, hogy a holomatricájukkal fehérítettek egy nagyot a pirézeken, ez azért a javára írandó.

busoka 2012.07.25. 15:14:57

aztán majd elérik, h betiltsák a keresőket? h utána már semmit se lehessen megtalálni a neten... :)

M11an 2012.07.25. 15:24:42

A kib*szott(jó) piratebay mióta üzemel? Mennyi rendőrségi akció, letartoztatás blablabla volt már vele kapcsolatban? És? Semmi... :)

rH 2012.07.25. 15:26:30

csoro zeneszek ezek egytol-egyig.. lehetne egy kis sziveetek, a megelhetesukrol van szo oO

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2012.07.25. 15:47:17

visszasírjuk a múltat, mikor még dőlt a lé
vicces, vagy tragikomikus

spontan · http://erdekessegek.info 2012.07.25. 15:51:20

Ezeknek az embereknek mennyi pénz kell még? Nem kerestek eleget, hogy még harácsolni akarnak? Még ha csóró zenészek panaszkodnának, azt érteném, de ezek kőgazdagok már így is.

MrZombieEater 2012.07.25. 15:55:30

Érdekes összefüggés, hogy ezek a zenészek mind nyugdíjas korúak. Annyi az egész, hogy nem tudnak haladni a korral, és ez fáj nekik.

spinat 2012.07.25. 15:56:46

én már letöltöttem az összes Queen meg LZ-t amit akartam, szóval nem mindegy?

Altaïr 2012.07.25. 16:00:21

Lehet inkább egy onlájn-kompatibilis üzleti modellt kéne kidolgozni a vén f@szoknak.

Ott van pl. Louis CK: ÖT dollárért árulja a saját weblapján a stand-upos műsorát, és szépen keres vele.

Cifu78 2012.07.25. 16:06:12

Technikai szempontból engem az érdekelne, hogy miért pont a Google a kiszemelt? A Bing, a Yahoo search és társaik talán nem ugyanolyan jók erre a célra?

Cifu78 2012.07.25. 16:10:02

@Altaïr: Vagy ott a HDA ( store.destroyangels.com/ ), alapból ingyenesen elérhető a lemezük, két dollár (!) a FLAC verzió ára.

Valami Trent Reznor nevű nyeretlen lúzer áll mögötte... :P

különvélemény2 2012.07.25. 16:15:35

Simon Cowell hogy került a listába?

nemecsek ernő áruló 2012.07.25. 16:23:40

Nyilván zenészek, nem informatikusok, ezért nem tudhatják, hogy ha az ember kivágja a 'harr-harr' fonémát, akkor nem a gúgl, hanem a torrentz kerül beütésre.

Szeretem, amikor informatikai analfabéták pofáznak olyanról, amihez közük nincs. Én például nem tudom, mi az a D-moll. Nem is szerzek zenét!

Csak a rend kedvéért: vajon az említett művész urak zenéi elérhetőek DRM-free online boltban? Ha nem, az azt jelenti, nem ismerik az X-generáció zene-hallgatási szokásait. Akkor viszont felmerül a kérdés: tudják egyáltalán, miről beszélnek?

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 16:25:45

@nemecsek ernő áruló: hát kezdetnek annyit, hogy helyesen d-moll :)

v2peti 2012.07.25. 16:31:00

Ha a google korlátoz, majd lesznek más keresők...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.07.25. 16:34:24

Azt azért tegyük hozzá, hogyha nem lenne internetes keresés, azok a fiatalok, akiktől annyira félnek mert letöltik lemezüket, nem is ismernék ezeket a zenekarokat.

Persze ez így demagógia, de azért lássák már be a bácsik, hogy a pokolfajzat Internetnek borzasztó nagy jelentősége van abban, hogy az olyan nevek, mint a "Queen", "Led Zeppelin" vagy a "The Who" közszájon maradnak egyáltalán.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 16:48:36

@Gee Halen: azt a Who-t én is tudom, mert kigúgliztam, ők zsinnyegtetnek, mikor az elején a Horatio Caine leveszi a napszemcsit.

jürgen baromartz 2012.07.25. 16:51:38

én úgy veszem észre, hogy - szigorúan ami a zenét illeti - a torrent kezd visszaszorulni mondjuk a youtube-bal szemben. sokszor már én sem szerencsétlenkedem torrentekkel, hanem bepötyögöm a youtube keresőjébe az adott mű címét, oszt' jónapot. már szinte alig van olyan zeneszám (pláne az itt felsorolt előadóktól), ami nincs feltöltve, ami meg nincs fent, az már tényleg annyira underground hogy soha nem ismerte a kutya sem. na inkább ezeket kellene valahogy rendszerbe szedni, ebből lehetne egy halom pénzt akasztani (mint ahogy pl. a VEVO csinálja is már jó ideje).

jürgen baromartz 2012.07.25. 17:07:57

@jürgen baromartz: lehet hogy nem egészen tisztán fogalmaztam meg a lényeget, de ezzel arra próbáltam rámutatni, hogy az interneten nem csak torrent van, hanem lehet pénzt is keresni.

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2012.07.25. 18:15:41

A Led Zep. pont súlyos pénzeket fizetett ki lopásért (Dazed and confused) és még a Stairway to Heaven is sántít, szóval hagyjuk már ezt a "ki ölt meg kit".

@Rosszindulatú Vászka: Már látom magam előtt ahogy Bródy új lemezét torrentezik a fiatalok. :F

Julian Plenti 2012.07.25. 18:35:04

Nem tudják megemészteni ezek a múmiák, hogy vége a '80-as, '90-es éveknek, amikor a lemezkiadókkal karöltve betegre keresték magukat a túlárazott termékeken. Így jártak, hiába vergődnek!

]{udarauszkasz 2012.07.25. 18:43:47

80-90es evekben is azert mentek am a masolt video- es zene kazik, kesobb az irott cedek, floppyk... Megse akart tole csodbe menni senki.

Kopi3.14 2012.07.25. 18:53:40

@jürgen baromartz: németeknél a youtube lassan zeneileg használhatatlan hála a gema(német artisjuss) ügyködésének.

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 18:54:44

@Bruti: és ez nem vicc, télleg ezt nyilatkozta :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.07.25. 19:47:15

soha nem kerestem még guglival letölthető zenét. Van itt ako guglival keresett vcalaha is letölthető zenét? ha van, miért ott tette?

krferi 2012.07.25. 19:53:08

Nadebazmeg, a Youtube nem FLAC, klipeket, filmeket meg lehet nézni rajta, de kifejezetten zenét hallgatni ott nem túl nagy igényű tevékenység.

krferi 2012.07.25. 19:54:09

@eßemfaßom meg áll: Én mindig ott keresem és meg is találtom. Mi a baj vele?

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.07.25. 20:07:30

@krferi: nem értem az okot. hazudtam, próbáltam keresni zenét guglival, de kiad csillióegy találatot mig tetszőleges torrentkereső nem tolja tele a találati listát blogokkal, adatlapokal, faszomtudjamikkel

krferi 2012.07.25. 20:09:03

@eßemfaßom meg áll: Jó, én nem torrentezek. Aztán meg vannak plusz kifejezések, amik segítenek a keresésnél.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2012.07.25. 20:12:27

jó, hát a szakócára is lehet nyelet kötni, igy kőbaltaként már jobban használható, de azért nem lesz multifunkciós kertészeti gép.

Na mindegy.

jürgen baromartz 2012.07.25. 20:14:36

@krferi: a felhasználók 98 százaléka szarik magasról a minőségre, az a fontos, hogy az adott dolog azonnal elérhető legyen, és ne kelljen a letöltők/feltöltők aránya függvényében 5/30/150 percet várni, mire lecsorog a content torrenten keresztül.

krferi 2012.07.25. 20:31:00

@eßemfaßom meg áll: Az a lényeg, hogy igen, van, aki Google-t használ erre. Ez volt az eredeti kérdés.

krferi 2012.07.25. 20:33:08

@jürgen baromartz: Oké, nekik tökéletes a Youtube. Meg a telefonnal felvett 3D-s mozifilm.

pályafelelős 2012.07.25. 20:36:55

A dolog egyszereü miért nem csinálnak jobb honlapokat hogy csak az ő oldalaik legyenek a letöltés torrent szóra kint. Pl beirja valaki Led Zeppelin letöltés vagy torrent és akkor nem a letöltös oldalak jönnek be hanem az ővéké igy hátraszoritva a többi letöltő oldalt. Senki se szeret 10-20 oldalon keresztül megatalálni egy letöltés linket :)

De hát jól mondjátok vén faszok pénzt akarnak ami nincs is mivel minden virtuális. :)

nemecsek ernő áruló 2012.07.25. 20:48:46

@Altaïr: Trent Reznor (NIN) ingyen letölthetővé tette minden albumát még lossless flac formátumban is, mondván úgyis a koncerteken kell pénzt keresni, és akkor a rajongók már ne ótvar 128 bites fostalicska rippeken rezegtessék a NIN számokat, hanem rendesen, ahogy az meg lett tervezve.

@Rosszindulatú Vászka: Danke schön! :)

@Johnny Web: Szerinted hallották, hogy Hollandiában a piratebay blokkolása megsokszorozta a (so called) illegális letöltéseket proxyk, és alternatív források útján? Ezt valahogy a jogvédők nem teszik ki az ablakba, de nem is tanulnak belőle. Érdekes... :D

Rosszindulatú Vászka 2012.07.25. 21:24:14

@nemecsek ernő áruló: ugyanmár, az úttörő ahol tud segít, bár tartok tőle, hogy ettől még nem, változott meg az életed, valójában csak érdekes adat :)

Rántott máj (törölt) 2012.07.25. 23:51:07

@Rosszindulatú Vászka: Na persze, Jancsi bacsi veletlen sem azert nem csinal uj lemezt, mert mar egy epkezlab otlete sincs, csakis a gonosz letoltok miatt...

KeleMan 2012.07.27. 10:39:02

Az ipari forradalom idején is a gépeket hibáztatták, és azokat törték össze, de a technikai fejlődés ettől még nem állt meg. Ma már megtanultak együtt élni az emberek a gépekkel. Az internet is még elég fiatal, meg kell tanulnunk más módon megközelíteni a dolgokat és másféleképpen kell a zenélésből megélni, kihasználni az internet lehetőségeit.
A zenészek legnagyobb baja, hogy nem tudják így befolyásolni, hogy milyen számokat hallgassunk orrvérzésig, ezért sokkal nehezebb a szärt eladni. Ami jó, az így is eladható. Jó példa mondjuk az iGo népszerűsége, amit letöltőoldalakon terjedt el, és azóta a legnépszerűbb navigáció. Azt sem a végfelhasználók vásárolják jellemzően, hanem közvetve, a készülékkel kaphatjuk meg kis felárért. A sok warez mellett még így is jól keres vele a cég.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2012.07.27. 12:35:03

Azért bassza a csőrüket a google, mert olyan kulcsszavakkal is lehet keresni vele, hogy "house of rock stars", "cars of rock stars" stb.
;)

csipkefa 2012.07.27. 16:08:48

Simon Cowellt az zavarja, hogy elfogy botoxra a pénze? Így is hipergazdag. Többet keres szerintem egy óra alatt, mint én egy egész hónapban.