2012.08.27. 08:53 – Lángoló Gitárok

Egy ideig nem koncertezik a Foo Fighters

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2012FooFightersReadingSat21RJ260812.jpgA Foo Fighters az angliai Reading fesztivál zárónapján lépett fel és adott egy két és fél óra hosszú koncertet, aminek a végén Dave Grohl azt is megemlítette, hogy hosszú ideig ez volt az utolsó fellépése a zenekarnak. A frontember a These Days című számukat Kurt Cobainnek és Krist Novoselicnek dedikálta, ahogy két kislányát is a színpadra hívta, egyiküknek Walkot, másikuknak a Monkey Wrench-et ajánlva, amire később Taylor Hawkins dobos mindössze annyival reflektált, hogy Grohlt a generációjának legnagyobb zenészeként aposztrofálta. A maratoni koncert egyik különlegessége, hogy egy szám még arról a Pocketwatch című albumról is elhangzott, amit még Grohl készített 1992-ben, mielőtt megalapította volna a Foo Fighterst. A számnak külön története is van, mivel ezzel a szerzeménnyel nyitottak annak idején első angliai fellépésükön, ahol visszautasították, hogy rögtön headlinerekként zenéljenek, ezért egy kis sátorban tartották a koncertet. A hajtás után mutatunk felvételeket is a koncertről.


rock hír reading dave grohl foo fighters



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása