2012.08.31. 15:00 – Dankó János

Unalmas élőhalottak – Katatonia-lemezkritika

Katatonia - Dead Ends Kings
(Peaceville)

Az innovatív zenekarok, kevés kivételtől eltekintve, nem a teljes karrierjük alatt innovatívak. Tudni lehet, hogy mi lesz a következő lépésük, még akkor is, ha egyszer már 19-re lapot húztak, és össze is jött nekik a 21. A Katatonia évek óta saját magából építkezik, holott a hörgősmorgós doomzenét évek alatt hígította fel, sőt tette izgalmassá, pl. azzal, hogy dinamikussá tette a fáradt metált a Last Fair Deal Gone Down lemezen, és belenyúlt a rockzene más részeibe is az ezt követő lemezeken is.

A svéd zenekar azonban az utóbbi két lemezén nagyrészt önmagával járja a szomorú táncot. Az ugyanolyan dallamok elveszítik varázsukat, ha ötödszörre is megpróbálkoznak vele. A Katatonia egyébként néhány dallamával olyan atmoszféra megteremtésére képes, ami utánozhatatlan, ez nem is változott, de az ihletettség csak itt-ott jön elő. Az összes mondat igaz a Dead Ends Kingsre is.

Természetesen, akinek a halálszagú, egyébként a doom egyik mesterművének számító Brave Murder Day album jelenti a csúcsalkotást, most sem fog visszatérni hozzájuk, ez régóta elfogadott tény. Persze érthető, hiszen ahogy az szól, ahogy lebeg, és ahogy monoton riffjeivel kétségbeesésbe dönt, az nem reprodukálható. Azonban az is biztos, hogy a mai Katatonia hallhatóan abból nőtt ki. Pl. a Dead Ends Kingset nyitó The Patring záró gitárdallama egészen biztosan elfért volna a második lemezen, csak necro hangzású gitárral pengetve. Hasonló momentumokat találni még, de senkit nem érdemes áltatni, ez a lemez tipikus újkori Katatonia, minden előnyével, és minden hátrányával. Valahogy most már a hátrányból akad több.

Jonas Renske áléneke mondjuk éppen hátrány. Néhány album akadt ugyan, ahol elhitette velünk, hogy elég néhány kiemelkedően jó dallam, és ettől nem vesszük észre, hogy szinte ad-hoc jelleggel dalolászik rá a riffekre. Korábban ez működött, most viszont szinte kínlódik, amikor rá próbálja erőltetni az ütemre a hosszan elhúzott, továbbra is keserű dalszövegeket. Sőt, alkalmanként el is megy egymás mellett a hangszeres rész és az ének.

A zenekarra jellemző ötletesség is a visszájára tud elsülni, pl. amikor a Leech elkezdődik a finom billentyűdallammal, majd azt egy „váratlan" fordulattal szétütik egy lendületes dobütemmel, és persze jön a megszokott mélyrehangolt riffelés is. Egyszerűen nem működik, nem áll össze. És igaz ez a lemez kb. kétharmadára. Előre tudni, hogy mi történik egy perc múlva, és mi két perc után. Nyilván nem fakezű gépekről van szó, és van hangulata, tere a zenének, de mégis unalmas a lemez nagy része.

Vannak persze pozitívumok. Képesek ők még jó dalokat írni, mint mondjuk a The Racing Hearts vagy a Lethean. Meglepetésre éppen a lazább, oldottabb dalaik működnek most. Jó a Buildings pár morcos riffje is, de az lenne az igazán bátor lépés a Katatoniától ha képes lenne lemondani ezekről, vagy mondjuk csak ilyet csinálni, mert a kettő erőltetése unalmassá vált.

Kulcsszóvá vált az unalmas, nem véletlenül. Andaloghatunk a megszokott szomorkás ütemekre, bólogathatunk pár izmosabb gitározásra, de ahogy az ezt megelőző lemezeknél, nem fogunk beleborzongani abba, amit hallunk, pedig egy új utakat kereső, valóban nyitott zenekarnak az a halála, ha nem képes meghatni. A Katatonia nem halott, hanem inkább élőhalott, amelyik csinálja a napi rutint, mintha nem venné észre, hogy már nem csorog forró vér az ereiben.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (3,5/5)

lemezkritika rock metál dark doom katatonia



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kislovag55 2012.08.31. 18:29:30

Sajnos az Last Fair Deal Gone Down után semmi értelmeset nem raktak le az asztalra egyszerűen kiszámitható, ismétlődő és tényleg uncsi számok. Sokszor ugy érzem Renske ötlettelen danolászása teszi tönkre az egészet. Amugy a pattern a szokásos:
- hangos kezdés (refrén dalamára)
- torzito nélküli verze
- torzitos refrén
- goto2
kiábrándito, pedig még elmékszem amikor a Teargas-ra csápoltunk a koncerten, azok voltak a szép napok.

trey 2012.08.31. 19:16:16

2003 tavasz? viva emptiness turne? huu hogy is hivtak azt a helyet? mega pub? mar reg bezart

ElPadre 2012.08.31. 19:33:26

és valamiért én a mulder&scully-s catatoniara gondoltam az ajánló alapján. hát nem, nem bizony. :)

zenevadasz 2012.09.02. 15:34:24

Jaja, kicsit haloványabb lett, mint korábban - én személy szerint a Night Is the New Day-t nagyon szerettem, abban megvolt még az északi varázs rendesen.

zenevadaszat.blog.hu/2012/09/02/katatonia-dead-end-kings

Ozzman 2012.09.05. 09:08:42

Az első néhány hallgatás során mellettem is elment az új album, és kicsit csalódott is voltam. De aztán meghallgattam a megfelelő hangulatban és betalált. Idő kell ennek az albumnak, nem hat olyan könnyen, mint a korábbiak. Tény, hogy nem olyan mértékű már a változás az albumaik között, mint teszem azt a BMD és a LFDGD között, inkább úgy mondanám, hogy most már csak csiszolgatják a stílust.
Az énekes nevét pedig tessék már megjegyezni: Jonas Renkse, nem Renske.

Metálkóc 2012.09.05. 13:30:38

Nem értem én ezt. A kritius kollégának javasolnám, hogy virítson valami maradandót. Kevés, nagyon kevés olyan zenekart ismerek, akik képesek hosszú évek, útkeresések után a hallgatók finnyás ízlésének megfelelő hihetetlen, zenetörténeti esszenciát produkálni. Kevesekről mondható el egy-egy kiemelkedő alkotást követően, hogy na ez még jobb mint az előző. Komolyan, úgy csinálunk, mintha bennünket minden nap az ihlet csókolgatna homlokon. Különben is Katatoniához mindig hangulat kell, lelkiállapot, hogy megérintse a lelket. Meg kell tanulni szeretni, pont mint egy jó bort. Kiérezni a fősodorban megbúvó finomságokat, lélek kell. Ez az, amit nekem a zenéjük ad. Természetesen lehet fanyalogni. De bizony jó ez a lemez, bizony jó. Egyedi, semmi mással össze nem téveszthető. S akinek meg nem tetszik, ne hallgassa.

vkindustrial 2012.09.05. 23:02:56

...nem fogunk beleborzongani abba, amit hallunk...

Nekem bizony megvolt az a bizonyos borzongás, igaz, hogy nem a 11 standard kiadvány nótái alatt, hanem a deluxe-os bonus track "Second" alatt.
Egyébként egyáltalán nem rossz album ez, nekem pl. jobban bejön, mint a "Night Is The New Day".
Ettől sokkal jobban kiüresedett, önmagukat "börtönbe" záró, sőt önmaguk paródiájává vált csapat létezik (lásd pl. Napalm Death, Anathema, My Dying Bride - és ezek mind nagy kedvenceim voltak valaha).

vkindustrial 2012.09.05. 23:05:11

@vkindustrial:
...hogy nem a 11 standard kiadvány nótái alatt...

Természetesen a standard kiadvány 11 nótája akart lenni.

Osi22 2012.09.07. 12:17:31

Az a szerencse hogy mindenkinek más az ízlése.

Szerintem zseniális lett ez az album is, mint az összes többi eddigi Katatonia anyag. Minden egyes albummal fejlődnek, és a mostani is egy jó példa erre. Sodomizer egy jó választás lett gitáros részen, technikásabbak a riffek, és összetettebbek a dalok is.

Megérte erre várni 2009 óta:)

blackiii 2012.09.12. 15:22:48

Nyilván, mint az eddigi lemezeik esetén is - többszöri meghallgatás után találja el az embert a hangulata. Osi22: Mind örülünk Sodo-nak, az tény, hogy jobb zenész, mint elődje! A nótaírás viszont változatlanul Jonas és Anders feladata volt. Ha, a dalok összetettebbek, akkor esetleg azért lehet, mert az előző lemezt egyedül Renkse írta, így hiányzott a ritmusgitáros alapozás. Pl. a The Parting leginkább a Great Cold Distance-es July - In The White vonalon halad, ahol szintén Jonas volt a tettes a szólók és az ének kidolgozásért, Anders pedig az alapokat hozta.

aeidennis 2012.09.24. 16:41:13

Régen volt rám zene ekkora hatással. Irány Bécs, nov 19-én!!!