2012.09.26. 13:00 – Lángoló Gitárok

Holnaphoz Holddal - Kispál és a Borz-feldolgozáslemez magyar szobazenészektől

kispal_650_1.jpgTöbb mint 20 éve jelent meg a Kispál és a Borz bemutatkozó nagylemeze, a Naphoz Holddal, amelynek tiszteletére hazai zenészek készítették el egy-egy dalhoz a saját verziójukat. A Holnaphoz Holddal feldolgozáslemez nagyrészben olyan magyar szobazenészek feldolgozásait tartalmazza, mint Hó Márton, a Mayberian Sanskülotts, a Pluto (akik egyedüliként két dalt is átdolgoztak) vagy éppen Kovácsovics Fruzsina, de Occam & Manoya néven a Zagar dobosa és a Neo énekesnője, Hódosi Enikő is szerepel az albumon. A hajtás után nem csak a teljes album hallgatható meg, hanem a lemezen közreműködő zenészek közül is mesélnek páran a saját Kispál-feldolgozásaikról.

Dányi Krisztina (Morningdeer): Nekem elsősorban az eredeti hangulata tetszett, abból a törékenységből próbáltam valamit visszaadni zajos dub verzióban. Aztán valahogy elszabadult a dolog...kicsit dubstepes lett, némi Hungária kocsiszínnel.

Gressai Ferdinánd (Verőköltő): A dalt úgy csináltuk meg, mint egy saját számot, összeraktuk az ötleteinket, megbeszéltük a kiállásokat. A szövegen csak egy szót változtattam (könnyed utalás a zenekarunk nevére). A dobot és a gitárt Kecskeméten vettük fel az Origo stúdióban, ahol éppen a második albumunkon dolgoztunk. Az éneket és a basszusgitárt pedig a zuglói próbateremben, ahol olyan neves punkzenekarok próbálnak, mint a Románia, vagy a (halál;orgazmus). Sajnos nem volt nálunk pop filter, ezért két és fél dobverőt háromszög alakban egymáshoz rögzítettünk egy rossz kábellel, és erre helyeztünk egy koszos és büdös pólót, amit a földön találtunk. Ezen keresztül énekeltem fel a dalt.

Lázár Tibor (Manoya, Occam): Az volt az alapkoncepció, hogy a szöveget és a basszushangokat meghagyva a saját hangzásunkra, a saját képünkre formáljuk a dalt. Mivel az eredeti hangulat elég távol esik ettől a hangzástól (biztosan a dúr akkordok miatt), ezért az volt az alapgondolat, hogy átharmonizálom a dalt, és majd erre improvizál Enikő egy új énekdallamot, mert Lovi eredeti énekstílusa nem állt volna jól neki. A harmonizálás nagyon hamar összejött annak ellenére, hogy egyáltalán nem szokványos akkordok követik egymást. Az énekfelvétel pedig az improvizáció miatt volt nagyon izgalmas. Aztán még molyoltam egy keveset az effektekkel, és felvettem még gitárt és zongorát a végére, mert instrumentális befejezést szerettem volna. Ennyi. Ez az eddigi legspontánabb felvétel, amit készítettünk...

Sallai László (The Somersault Boy): A Vadnyugat riffje talán a leghúzósabb a lemezről, ez egyszerre volt áldás és átok az átdolgozás során. Néhány meddő kísérlet után viszont meglepően simán átkonvertálódott a dal Bukfencfiúsra, amibe belefért egy kis népzenei ihletettségű átkötő és vokál is. A Somersault Boy-feldolgozásoknál szinte már hagyomány, hogy a középrész zajosan gitározós, ez most is így sikerült, az alatta levő riff pedig valami közepesen tökös hardcore-zenekarba is elférne.

Nemes András (Pluto): A Kicsi Csillag elején az effektezett kósza gitárhangok a sok kis hullócsillagot jelentik. Ezekről azt szeretnék hinni a magányos alternatív énekesek, hogy ide földre, pont a kertbe hullanak. Emlékszem a dalra, amikor megjelent - megvan a lemez bakeliten! A hangvétele jellemző az irodalmat és rockzenét habzsoló elvont - ezt így hívták akkoriban - kamaszok gondolkodására, amilyen én is voltam. A Szőkített nő pedig egy mai magyar népmese. Csodás elem kevés van benne, helyette önsajnálat, befelé fordulás, a mindennapok kompromisszumai. Nem akartuk rockosabbra venni a nagyszerű eredeti slágernél - ezért a folkbetét, az akusztikus megközelítés, a laza Rolling Stonesos szólaméneklés. A dobok viszont hiphoposak, mert az állítólag most nagyon megy Magyarországon!

Szabó Benedek (Zombie Girlfriend): Ahogy a Naphoz Holddal a kedvenc Kispál-lemezem, úgy az album vége felé eldugott Holdutazás a legkedvesebb Kispál-számom. Ez sosem volt koncertkedvenc, egyáltalán nem tartozik az életmű gyakran idézett darabjai közé, nekem viszont egyszer azt mondta valaki, hogy a Kispál legnagyobb erénye az, hogy helyzetek helyett hangulatokat fest le, a Holdutazás pedig egy varázslatosan hangulatos dal. Az úsztatott shoegaze-alap és a többszólamú vokál egyből adta magát, gyakorlatilag csak az eredeti verzió éteri lebegésére erősít rá. 


hír lo-fi kispál és a borz kovácsovics fruzsina pluto hó márton szobazene mayberian sanskülotts hálószobapop



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

guMe_._e · http://www.last.fm/user/gumee 2012.09.26. 14:14:24

Egyénként fel kéne pofozni mindenkit akinek ehhez köze volt. Ehhez képest még a dalriada is nívós produkció...

Kov 2012.09.26. 14:18:08

Hasonló volt az én gondolatom is, de Nemes Andrásra szűkítve a dolgot. A számokat még nem hallgattam mert a munkahelyemen vagyok, Kispált szeretem, de ez a szöveg iszonyat tenyérbemászó.

Kov 2012.09.26. 14:18:54

Ellenben kíváncsi leszek, ha hazaértem.

Lumniczer nővér 2012.09.26. 14:55:12

erre miért volt szükség ?
meghallgatam nem mondom érdekes némelyik ,de az végeredmény nálam a mi ez a szar és ezt ki a f__sz kérte?

JonC 2012.09.26. 15:36:39

a Manoya & Occam féle feldolgozás nekem kifejezetten tetszik, a többit még át kell rágnom párszor.

symy_gery 2012.09.26. 16:09:11

valami gány az egész ... :|

Terror Dzsoni 2012.09.26. 16:28:28

"Dányi Krisztina (Morningdeer): Nekem elsősorban az eredeti hangulata tetszett..."

Akkó mé' gányoltá bele?!

Az egyetlen hallgatható a Verőköltő - Húsrágója, a többi az ipari zaj, nem értékelhető. Remélem egy büdös forintot nem kapott senki ezért a merényletért!

manókomment · http://kakofon.blog.hu/ 2012.09.26. 16:40:32

semmi baja ennek. ti vagytok túl öregek :P meg aztán voltak ezeknél "igénytelenebb" Kispál számok sztem. azokat meg szeretjük, nem?

Vallai a kapus 2012.09.26. 18:19:16

Szerintem nem azzal van baj, hogy újraértelmezés, meg hogy valaki tök más felfogásban ragad meg egy dalt, hanem hogy a Kispál féle energiának és friss erőnek, ami az eredeti lemezből árad, nyoma sincs ezekben a feldolgozásokban. OK, szobazene, és persze nincs egy énekhang se, aki még csak haloványan, nyomokban is megközelítené Lovasit, de akkor meg minek ezt az egészet ennyire hájpolni? És ezekről a kvázi zenekarokról nem először olvasok szépívű írásokat. Csak sajnos utána amit hallok, az inkább megmosolyogtató. Hogy valami pozitív is kivillanjon: a Pluto még vállalható - mondjuk ők már talán túl vannak a szobazenén - meg a Naphoz Holddal, ami még tetszett (Manoya, Occam), annak a dalnak mondjuk, hogy aránylag jól áll az, ami történt vele itt a nagy művészkedés közepette. :)

Fan.Fanics 2012.09.26. 18:34:34

Tragikusan szar ez az egész.

Fan.Fanics 2012.09.26. 18:43:33

Valaki magyarázza már el nekem, hogy mit eszik Hó Mártonon az a maréknyi ember, aki a lemezkritikákat írja. Van egyáltalán bárki, akinek nem csak érdekből tetszik ez a túleffektezett, lusta dünnyögés, amit előad?

nehogymárne 2012.09.26. 19:42:18

volna itt egy két előadó, akit fel lehetne pofozni ezért. ha zenélni se tudnak, meg ötletük sincsen, de pénzt se kapnak ezért, akkor mér' nem hallgatnak?

Johann Bernhard Fischer von Erlach 2012.09.26. 20:11:10

@guMe_._e: miért is olyan szar a Dalriada?

Kisamotors 2012.09.26. 20:19:13

Hát, ha az eredeti lemez így hatott az azt feldolgozó zenészekre akkor valakivel baj van :)
Az első (és a többi Kispál) lemezre se jellemző ez a "művészieskedés" egy őszinte, rikácsolós, bulizene a maga minden jóságával és bajával.
Így szerettük.A Szöveg azonos, de nekem így nem jelent semmit.

10 000 2012.09.26. 20:20:04

Naphoz Holddal?
Napozz Holddal. Csak elrontották a kiadóban ( Nagy Feró)

Pángalaktikus-gégepukkasztó 2012.09.26. 21:09:11

Ez egy kalap fos! Óvodáshangú, bájolgás, giccses hangzás...párom, aki aztán nem épp egy Kispál fan, kiszólt fél perc után a másik szobából: "Mi ez a nyálas szar amit hallgatsz?"

No comment....:)

Királyvíz 2012.09.26. 22:01:47

Ez egyszerűen rossz. Mind.

puffogónyúl 2012.09.26. 22:11:27

Ha eltekintek attól,hogy miket dolgoztak fel és csak az egyéni alkotásként hallgatom meg a szerzeményeket:
-Borzasztóan erőltetett,talmi divathullámnak megfelelni akaró, élvezhetetlen és értékelhetetlen garázs tákolmányok.

Ha úgy hallgatom,mint Kispál feldolgozás lemez:
- Valóban szégyen!

Csináltak már magyer előadók hasonlót pl. a Depeche Mode-dal is,pár kivétellel nagyon klassz,igényes alkotás lett.

Nehéz ez a szakma,sok a szakember.
Kevés az olyan mű, ami valóban mások szórakoztatására képes.

Juff 2012.09.27. 00:28:26

Miközben hallgattam kirázott a hideg..Ez egy szar.
Kovácsovics Fruzsina? Ugyan már...A többiről nem is beszélve...Pluto meg Manoya esetleg, bár egyik sem maradandó.

szobakutty 2012.09.27. 00:37:14

Hát ez mind szar...
Úgy értem a hozzászarások.
A feldolgozások közt is van persze kakukktojás, de messze nem olyan vészes amennyire tele van hányva ez a felület. Pár meg egyenesen zseniális.

Kisamotors 2012.09.27. 01:31:52

Hülye vagy szobakutty, egy Kispál szám sem volt zseniális, de sok kurva jó, legtöbb olyan jó, hogy mi szerettük, szeretjük.
Feldolgozni ezeket kutyaütőknek nem ér...
Sok lehetőség van még, mondjuk klasszikusok pop ritmusban...

Kov 2012.09.27. 02:05:49

No meghallgattam. A Verőköltő, meg a Sommersault Boy egészen tök jók. Utóbbi hoz valamit a lelkendezős feelingből, és még kifejezetten ötletes is azzal a vokállal. A manoya meg valami egészen közel van a zseniálishoz, teljesen kifacsarta az eredeti számot de egyszerűen imádom.

A többi teljesen felejthető, vagy ötlettelen (kovácsovics fruzsi), vagy feleslegesen művészkedni akarós de csúnyán belebukós. Aztán van, ami egyik sem, a hó márton. Az egyszerűen szar. Az a minőségű felvétel, ahogy még a saját zenekaromnak sincs pofám számvázatot adni.egyszerűen lusta és igénytelen munka. Vagy ettől lófáj szobazenész? Mert akkor jelentem alásan, hetente egy nagylemezzel berobbanok a lófáj szcénába. :-D

Kov 2012.09.27. 02:14:45

No mindegy, ha hó márton célja a megbotránkoztatás, akkor igazi punk zichereisztű nélkül is, mert mint szinténzenészt, egyszerűen felháborít. :-) amikor ugyanezen a blogon itt volt az albuma, már azt sem értettem (ja, irigy is vagyok, nem csak érzéketlen a művészetekre) , de akkor legyintettem, mert nem tetszhet mindenkinek minden. Most viszont az egyik kedvenc számomat erőszakolta meg, és ez vért kíván, de legalábbis egy közepesen morgolóó kommen

Kov 2012.09.27. 02:17:07

* "morgolódó kommentet :-) " csak kicsi a taccsszkrín, nekem meg aránytalanul bumszli ujjaim vannak.

Gabaládé 2012.09.27. 05:39:19

Lehet, hogy azért, mert soha nem voltam Kispálos (ezzel együtt ezeknek a daloknak jó részét ismerem), de szerintem egész élvezhető.
Mondjuk Hó Márton hozta azt a szintet, amit vártam, és ami miatt számomra felfoghatatlan, hogy lehet sikeres, de a többivel nem volt komolyabb problémám. Ezzel szemben a Pluto kellemes meglepetést okozott azzal, hogy nem volt rossz.
Viszont Occaméktől többet vártam volna, kicsit unalmas volt így.

Szelíd hangorkán 2012.09.27. 08:52:57

A Kispál bevallottan nem egy nagy művészi értéket képviselő zene, csak jó volt hallgatni, ennyi. :) Annyira nem nagy szentségtörés, hogy pár mai zenekar feldolgozta az albumot, szerintem nem is rosszul.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2012.09.27. 12:52:49

Na, tök lelkesen meghallgattam, aztán azt hittem, hogy biztos öreg vagyok már és azért nem tetszik... de látom, más is öreg XD. Mindenesetre, hogy finoman fogalmazzak, nem okozott örömet.

szobakutty 2012.09.27. 15:27:56

@Kisamotors: Hülye vagyok ja, de ez irreleváns... 15 voltam mikor megjelent a Naphozholddal és 100 forintért másolta kazettára a Magnóslaci a lemezboltos. Meghatározó zenei élményem a lemez, és ja én is szeretem. De valahogy mégse tudom ezeket a feldolgozásokat tragédiaként felfogni. Van benne 1-2 nagyonócska az tény, de van annyi fórom hogy még az életbe nem hallottam a legtöbb átdolgózónak még a nevét se..
Hó mártonról se tudom hogy kicsoda, nem is érdekel, de az ő produkcióját is felhozza hogy a szám végébe gyúrt Cure trekk ami -noha korábbi darab jóval - pont abban az időben volt 'altersláger' mint amikor az inkriminált lemez, és hopp máris hozzátett ezzel a gesztusssal annyit amennyit elvett a semmilyen átdolgozással. Ettől föggetlenül nem fogom mégegyszer meghallgatni szemben az occan/40 days/morningdeer darabokkal amik szerintem jók lettek...

Kisamotors 2012.09.27. 18:22:29

@szobakutty: Bocs a hülyézésért.Én is 18 lehetettem akkoriban.Volt már sok Kispál feldolgozás, ami tetszett, ezek közül egyik sem.
Néhány embernek tetszik, így nem volt kár a lemezért...

Babolcsai Néni 2012.09.28. 10:47:46

azt írják, letölthető, de hol, mert itt nem. oké meghallgatni lehet.

szobakutty 2012.09.29. 09:13:18

@Babolcsai Néni: Már sehol. a cikk irásakor még letölthető volt a soundcloudról, de 100 ban limitáltál a letöltések számát..

Sákif za morro? 2012.10.04. 16:10:13

Ezt miért kellett?! Az első dolog ami az eszembe jutott: kvarchomok a fityma alatt. A Húsrágó hídverőt meg tudtam hallgatni. Ettől még a Kispálramix is jobb lett, pedig azt se tudtam még egyszer se végighallgatni.

DeToXXX 2013.06.20. 16:41:02

öreg a fületek az van :) a számok többsége vállalható és érdekes. kivétel ez a tejjel kifli agymenés amiből klippet is "sikerült" csinálni. na az borzalom :P

kutyabacsi (törölt) 2013.06.23. 01:45:42

kvácsicsovics fruzsinának ezért vagyonelkobzás (vagy aki csinálta neki).

kutyabacsi (törölt) 2013.06.23. 03:12:06

alábbiak értették a kapott alapanyagot, és hoztak ki relevánsat:
- occam
- zombie girlfriend

- glow
- pluto

a többi nagyrésze ez az idióta kúllistás hipszterkedés, paint, szakáll meg bennfenteskedés.