Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Led Zeppelin - Celebration Day
(Omniverse Vision/Pannonia Szórakoztató Kft.)
2007-ben regisztráltam a londoni O2 listájára, hogy megyek a Led Zeppelin elképzelhetetlen koncertjére. Húszmilliomod magammal vártam, hogy hátha. Tizennyolcezer ember jutott be az arénába.
Elképzelhetetlennek tűnt, hogy 27 év után mégis színpadon az utánozhatatlan csoda. John Bonham halála után a zenekar úgy döntött, hogy együtt már nem zenélnek tovább. Most azonban egy másik haláleset hozta őket össze egy celebration day-re, ahol egykori barátjuk, az Atlantic Records alapítója, Ahmet Ertegun tiszteletére és emlékére, John Bonham fiával, Jasonnel (akivel azért néhányszor egyéni zenéléseik során színpadra is léptek már) kiegészülve egy bő kétórás koncertet adjanak.
Eltelt öt év az O2 elképzelhetetlen estéje óta, és most lát csak napvilágot a film. Lehet tűnődni rajta, hogy vajon miért is, de azt gondolom, ne a múltba révedjünk, hanem éljük meg a mozi minden pillanatát. Sajnos limitáltan vetítik, nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban.
A zenekar méltatása helyett lássuk egyből a mozit. Egyszerű, de ütős kezdés, semmi cizellálás, semmi nyafogás, hogy most visszatérés vagy bármi van. Mert mindig az a jó idő, amiben éppen vagyunk, nem vissza és nem előre kell figyelni, hanem megélni az „itt és most"-ot. Ennek eleget téve csapnak a hangszerek közé a Good Times Bad Times őrületes intrójával. Eleinte szinte furcsa volt, hogy amit hallok, nem egészen követi a látvány. Bácsik játszanak Zepet. Meghökkentően szolid ruhában, minden sallang nélkül, ám ugyanazokkal a gesztusokkal, fintorokkal, mozdulatokkal. Jason apja dobcuccán, nyakában apja dögcédulájával, Robert Plant ujján a híres gyűrűk, karján kis kígyós ezüst karperec, John Paul Joneson apró fényes flitterek csillogtak szolidan, Jimmy Page egyszerű fehér ingben, és persze rágózva. Ennyit hoztak a múlt külleméből. Lendületük töretlen. Hihetetlen feszességgel, pontossággal játszották végig a koncertet. Egy hang felesleges beszéd nem volt, csak annyit mondott Plant, amennyit éppen kellett. A közönséget közelről csak ritkán mutatták, de elég eklektikus látványt nyújtott. Bő hetvenéves bácsi mellett, tizenéves lány, mindkettő kívülről énekli, ordítja a szövegeket, szemük párás (na jó, könnyes). Nem, nem volt érzelgős a dolog egyetlen pillanatra sem. Summázva maga a koncert – mit tagadjam – jó volt. Na jó, nagyon jó. Vájt fülű koncertfikázó ítészek bizonyára találtak volna benne gubancokat, de ez itt és most mit sem számít.
A hangszerek is olyan méltóságosak voltak, mint maga a zene, a helyzet, az esemény. A dob eleve, a híres kétnyakúak közül a feketefejű Gibson, Jonesy bund nélküli Fenderje. Egyedül a billentyűk voltak egészen mások. Nem volt orgona, de volt monitoros sokfunkciós zongora (zenészek jobban tudják, hogy milyen hangszer is volt ez), de tény, hogy minden hangzást tudott, sőt, orgonapedáljai is voltak.
Ami a legmegkapóbb volt az egész moziban, az a zenészek egymásra hangoltsága. Ugyanazok a pillantások, azok a fél gesztusokból is megértjük egymást jelzések, ugyanazok mozdulatok egymáshoz képest. Mintha nem is telt volna el egy emberöltő az utolsó színrelépés óta. Anni azért hozzátartozik, hogy hiába vérprofik, hiába a legnagyobbak egyikei, mégis lehetett érezni a koncert elején, hogy össze kell fésülődniük. De ez a nüánsz kb. egy szám alatt lezajlott. Mire a For your life jött, már minden a régi mederben folyt tovább. Valahogy elszállt a huszonhét év, mi, nézők is megszoktuk közben, hogy kicsit ráncosabbak, kevesebbet mozognak, de töretlenül zenélnek. Sőt, ami nagyon nagy szó, Jonesy sokszor mosolygott is. Az ő arcára rátette az idő a komoly jazzt játszó muzsikus aggodalmas arckifejezését, de ez az este leolvasztotta róla.
A film. Nos, hát, nem tudom. Filmesként és fotósként nem vagyok vele elégedett teljesen. Persze, lehet mondani, hogy csináljak jobbat, de mégis azt gondolom, hogy ez alatt az öt év alatt, ezzel a fantasztikusan jó operatőri képi látásmóddal, amivel a mozi készült, fergeteges filmet lehetett volna alkotni. Hihetetlen jó szemű operatőrökkel készült az anyag, briliáns minőségben. A színpadi vizuál lehetővé tette, hogy kiváló vágóképekként használhassanak egynémely háttérlátványt. Viszont itt jön a bibi. Indokolatlanul sok dv cam bevágást láthatunk, eleinte azt hittem, valami lemezborító imitáció a vizuálfalról, de sajnos egyre többször és egyre rendszertelenebbül villant fel. Valószínűleg a rendező ezt roppant jópofának találhatta, ugyanis a közönséget látva tengernyi kis fotómasina és telefon látszott a fejek felett, vették ezerrel a műsort. Gondolom, ez adhatta az ötletet. Néha jópofa lett volna, de ilyen mennyiségben kár volt. Öncélúvá tette az ötletet. A kamerások elképesztően jól dolgoztak, ám (és ezt koncertfotósként fájlalom) amikor a ledfényeket bekapcsolták, a legprofibb készülék sem tudta szépen feldolgozni a pink és pirosas színeket. Kedves gesztus volt a rendezőtől, hogy néha egy-egy képben felvillantották a The Song Remains the Same némely (akkor még nem digitálisan előállított) trükkjét, a sokszorozást, a tükrözést. A film értékéhez sem nem tett hozzá, sem nem vett el belőle. A hang nagyjából egészen korrekt. Néha, mikor Plant a színpad bal széle felé megy, akkor kissé eltűnik a hangja, ezt nem tudom megállapítani, hogy a koncerten volt-e valami hiba, vagy a filmben van a hang rosszabbul keverve. Nem feltételezem egyiket sem, ám annyira nem zavaró, hogy extra módon parázni kelljen miatta.
Summázva, ha össze akarjuk hasonlítani A dal ugyanaz marad c. opusszal, akkor nem tudunk igazán mit kezdeni a két film totális kétféleségével. Ne tegyük. Nem éri meg. Túl sok fejtörést, túl sok magyarázkodást igényelne. Fogadjuk el olyannak, amilyen, egy visszahozhatatlan ajándéknak.
Igazából még órákig tudnék írni róla, elemezgetni, talán majd néhány megnézés után meg is teszem még. Addig is azt ajánlom, hogy aki teheti nézze meg, élje át – ha filmen is – a Zep csodáját. Emberöltő ide, technikai robbanás oda, ezt a mozit a maga valóságában lehet szeretni.
S.Varga Ilona – ALion
A filmet október 19-én péntek este hétkor valamint negyed tízkor, illetve október 21-én vasárnap este fél tízkor vetítik az Uránia Filmszínházban
