2012.11.23. 13:38 – Sajó Dávid

Mi voltunk a sörözés Robin Hoodjai - The Cribs-interjú

cribs2.jpgA hét elején a budapesti Akváriumban koncertezett a brit The Cribs, akik idén jelentették meg az In the Belly of the Brazen Bull című, ötödik nagylemezüket. A fellépés előtt mind a három Jarman-testvérrel sikerült váltani pár szót arról, milyen volt fellépni az Iron Maiden előtt a Szigeten, miért hasonlítgatja az új albumot mindenki a régiekhez és milyen az élet Johnny Marr nélkül.

Ez az első klubkoncertetek Magyarországon, viszont korábban kétszer is felléptetek a Szigeten. Milyen emlékeitek vannak a fesztiválról?
Ryan: Ha jól tudom – a brit fesztiválokkal ellentétben – a Sziget egy hétig tart, ami jóval több, mint amihez mi szoktunk és látszott az egészen, hogy egy hatalmas rendezvényen zenélünk.
Gary: Kétszer voltunk a Szigeten, az egyiken az Iron Maiden előtt zenéltünk, ami elképesztően bizarr érzés volt.
Ross: Biztos vagy benne, hogy az a Szigeten volt?
Gary: Tutira, az a Sziget volt. Ahogy vége lett a fellépésünknek, elmentünk pihenni kicsit a backstage-be, majd megszólalt az Iron Maiden. Mondanom sem kell, hogy mennyire furcsán hatott az egész.
Ryan: Azt hiszem pont a Szigeten volt, amikor elmászkáltunk a kemping részhez is, mert akarunk valami nyugis helyet, ahol együtt lóghatunk a többi emberrel. Bepakoltuk az összes sört, amit kaptunk az öltözőben, beültünk a furgonba és elhajtottunk a sátrak felé.
Gary: Sajnos viszonylag korán le kellett lépnünk a fesztiválról és rengeteg sörünk maradt még, amit nem akartunk magunkkal vinni ezért fogtuk a söröket, és egyenként elosztogattuk őket a kocsi ablakából kihajolva. Az emberek rohantak felénk az ingyen sört látva, olyanok voltunk, mint valami fagyiskocsi.
Ross: Elképesztően sok sör volt nálunk, de körülbelül öt perc volt, mire elkapkodták őket.
Gary: Mi voltunk a sörözés Robin Hoodjai.

Egyébként gyakran lógtok a fesztiválozókkal fellépések után?
Ryan: Nem jellemző, legalábbis Nagy-Britanniában nem nagyon szoktunk ilyet csinálni. A legtöbb fesztiválon nincs ehhez hasonló, hatalmas sátortábor mindenhol, és lehet azért is szeretem annyira a Szigetet, mert kicsit a Glastonburyre és a Readingre emlékeztet.
Gary: Szimplán csak jól akartuk érezni magunkat. Például voltak azok a furcsa biciklik, amit egy ember hajt, kettő pedig egymás mellett ül hátul, és mi fogtunk egy ilyet és végiggurultunk a folyó mellett. Marha jól éreztük magunkat, ehhez hasonlót szinte sehol nem tudnánk csinálni.

Említettétek milyen furcsa volt az Iron Maiden előtt játszani. Van esetleg ennél még bizarrabb példátok?
Gary: Az Aerosmith. Egyszer kaptunk tőlük egy emailt, hogy szeretnék, ha két koncerten is fellépnénk előttük és hát valljuk be, mi már azon is csodálkoztunk, hogy honnan a fenéből ismernek minket. Párizsban és Barcelonában adtunk velük két arénakoncertet, de nem is a zenélés volt furcsa előttük, hanem már maga a megkeresés, hogy szeretnék, ha egy hozzánk hasonló punkbanda lépjen fel velük. Elég szürreális volt, de mi szeretjük az ehhez hasonlókat.

Viszont titeket jellemzően inkább klubzenekarként tartanak számon.
Ryan: Minket annyira nem érdekel éppen hol és mikor játszunk, az az igazság. Pont elég nekünk egy nyár a fesztiválozásból, hogy aztán ugyanannyira élvezzük a visszatérést a kisebb helyekre.
Gary: Számunkról semmilyen más hozzáállás nincsen egy apró klubkoncert és egy nagyobb arénás fellépés között. Igaz, jobban szeretjük a nagy show-t kisebb helyekre vinni, mint mondjuk fordítva. Valamikor még a ’90-es években láttuk a Sebadoh-t fellépni a Reading fesztiválon egy hatalmas színpadon egy sereg ember előtt, és mégis teljesen természetesnek tűnt az egész. Arra azért mindig figyelünk, hogy a szabadság és az a klubkoncertekre jellemző felszabadultság megmaradjon egy nagyon színpadon is.
Ryan: Engem azért néha kicsit frusztrál, amikor előre programozott fényekkel és percre pontos beosztással játszunk, mert kicsit olyan, mintha ez is csak valami munka lenne nekünk. Kurvára nem akarom munkaként felfogni ezt az egészet, egyszerűen csak fel akarok szabadulni zenélés közben.

Elég sok időt töltöttetek a legutóbbi lemezeteket munkálatain, amely sok esetben nagyon hasonlít az együttes korai időszakára.
Gary: Nem volt előre eltervezett koncepció, hogy akkor mi most visszatérünk az alapokhoz, és újra feltaláljuk saját magunkat. Egyszerűen csak megint hárman maradtunk, amitől felszabadultabbak lettünk és rengeteget hülyültünk a próbák alatt. Kicsit olyan volt, mint amikor ezt az egészet elkezdtük együtt: egy rockbanda a testvéreiddel. Konkrétan bármit megcsinálhattunk, kizárólag mi hárman szóltunk bele a végeredménybe. Johnny kiszállásával olyan volt az egész, mintha ismét összeültek volna a Jarman-tesók, hogy zenekart alapítsanak.
Ryan: Én azért előre tudtam, hogy ezen az albumon sokkal súlyosabb gitárhangzást szeretnék. A negyedik albumon már kicsit kísérleteztem is vele, de azon a lemezen túl letisztultam, túl szépen szól a gitár, ami annyira nem az én stílusom. Ebből szempontból elmondható, ha konkrét koncepció nem is volt a stúdiózás előtt, de én előre tudtam, hogy valami garázsosabb megszólalást szeretnek a következő albumon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy csak úgy összecsaptuk egy pincében sőt, az egyik legkomolyabb munkánk ehhez a lemezhez fűződik, rengeteg időt töltöttünk a szövegek írásával és a dalok összerakásával. Szerettük volna az első album energiáját átültetni a mostaniba, talán ezért is gondolják úgy sokan, hogy visszanyúltunk a gyökereinkhez, miközben a dalszerzésben már jóval tapasztaltabbak lettünk.
Ross: Gary és Ryan rengeteg kísérleteztek a gitárokkal, és volt, hogy egymás részeit játszották fel a stúdióban, amire korábban nem volt példa. Talán ebből is ered az az energia és lelkesedés, ami a legelső lemezünkre volt jellemző.

Az előbb beszéltetek arról, hogy mióta ismét hárman vagytok, olyan mintha elölről kezdtétek volna az egészet. Ekkora hatással volt rátok Johnny Marr távozása?
Ryan: Johnny kilépése minket is meglepett, de nem szomorkodtunk miatta túl sokáig, hanem élveztük, hogy ismét csak hárman maradtunk. Johnny jelenlétével sokkal komolyabb lett a zenekar, rengeteg olyasféle figyelem fordult felénk, amit mi annyira nem szeretünk. A zenélés is egy bejáratott rendszer alapján működött nem pedig úgy, ahogyan mi szoktuk: csak játszunk egyet, aztán biztos lesz belőle valami.
Gary: Félre ne értsd, imádjuk Johnnyt, remek volt vele együtt dolgozni, csak igazából nekünk ez a hármas felállás fekszik a legjobban. Így tudjuk igazán megvalósítani az ötleteinket anélkül, hogy mindenféle keretek közé kellene szorítani őket.


indie rock akvárium garázs the cribs



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.