2012.12.26. 14:10 – Sajó Dávid

Koncepciózus külföldi építkezéssel lehet eredményeket elérni - The Moog-interjú Szabó Tamás frontemberrel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Majdnem egy évnyi amerikai kiruccanás után tért haza Magyarországra a The Moog. A kinti tartózkodás alatt az együttes többször is felléphetett például a B-52's előtt vagy a SXSW fesztiválon, de a több hónapos kint tartózkodás egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Pár héttel a megérkezése után Szabó Tamás frontemberrel beszélgettünk a Moog gitárosának korai hazautazásának okairól, az amerikai tapasztalatairól, illetve hogy milyen utat érdemes követnie a többi magyar együttesnek, ha nemzetközi ambíciói vannak. A zenekar egyébként ma adja a hazatérés utáni első koncertjét a Dürer Kertben.

Milyen volt hazaérkezni majdnem egy évnyi Amerikában töltött időszak után?
Igazából semmi különös, olyan mintha megnyomtam volna újra a pause gombot. Oké, annyit azért én is észrevettem, hogy egy csomó új helyt nyílt a Kazinczy utcában.

Mit mondanál, ha összegezned kéne az elmúlt majdnem egy évet?
Sok szar és jó dolognak az egyvelege. Nem is akarnám letagadni, hogy voltak erősen válságos periódusok, ilyen például amikor Ádám (Bajor Ádám, a zenekar egyik gitárosa – a szerk.) haza is jött végül.

Én is csodálkoztam egy kicsit, hogy múltkor láttam őt fellépni egy koncerten, miközben hivatalosan kint voltatok. Személyes ellentétek miatt van szükség nálatok a változásra vagy a Moog jövőjével kapcsolatos tervek miatt?
Ő nyáron úgy döntött, hogy hazajön, ezt a döntését elfogadtuk. Szerintem sok ok vezetett ehhez, de nem akarok helyette beszélni. Személyes ellentét nincsen, Ádámmal annak idején ketten alapítottuk a zenekart, máig barátok vagyunk. Azt sem mondhatjuk, hogy zenei ellentétek miatt jött volna haza. Ez az egész történet, néhány más tapasztalattal együtt viszont ráébresztett arra, hogy azok a minták, amiket korábban követtünk mára már nem működnek. Kint előjöttek olyan problémák, amik után már nem tudjuk úgy folytatni, ahogyan eddig, ezért szükségünk van valamiféle változásra. Én nagyon szeretném, ha ez a változás olyan lenne, ami mindenki és persze a zenekar számára is pozitív.

Mondjuk zeneileg a Haunebu és a Moog kicsit olyan, mintha egy szőrös favágó mellkasát hasonlítanád össze egy legyantázott modellével.
Persze, mindenkinek azért valamennyire különböző nálunk a zenei ízlése, ez teljesen természetes. A Moog ezeknek a metszete volt, és gondolom a Haunebu is hasonlóképpen jött létre. Ami egyébként nekem nagyon bejön, de ez a világ mégsem áll hozzám olyan közel. Az új dalaink például sokkal inkább szintisebbek, kevesebb gitár van benne, ami viszont van, az sem ez a riffelős stoner gitár.

Így utólag bevállalnád még egyszer ezt az egészet? És itt nem magára a kalandra gondolok, hanem inkább a karriered szemszögéből.
Kapcsolati tőke szempontjából mindenképpen. Most már elég egy kis online ajnározás, hogy valakit felkapjanak, de tudatos építkezés és ismeretség nélkül aztán az ilyen zenekarok gyorsan feledésbe is merülnek. A kinti tartózkodásunk alatt ezekre sikerült rájönnöm, és megpróbáltam olyan kapcsolatokat áploni és kiépíteni, amik remélhetőleg hosszútávúak. Emberileg is változtam. Egy idő után még a legnagyobb szarban is kezdtem valami örömöt találni, amire korábban nem igazán voltam képes, hiszen nálam cinikusabb, szarkasztikusabb barmot nem igazán ismerek. Zenekari szempontból sok dolog nem történhetett volna meg, ha nem megyünk a tengerentúlra. Ezért mindenképpen érdemes volt útnak indulnunk, de azért olyan is akadt, ami jobb lett volna, ha nem történik meg, legalábbis nem így. Zeneileg is megérte, mivel rájöttünk arra, hogy azok a minták, amiket eddig követtünk többé nem számítanak izgalmasnak, és nem voltunk elég bátrak eddig, amiért ezek szép lassan rutinná váltak.

Ezek után fogtok még Amerikában stúdiózni?
A kiadó szerintem ehhez valamennyire mindig is ragaszkodni fog, ami persze érthető is, hiszen pénzt és energiát fektetnek bele, és így amennyire lehet szeretnék a munkálatokat testközelből felügyelni.  Ettől függetlenül egyébként szerintem sokkal olcsóbb és egyszerűbb lenne már mindezt itthon csinálni. Hat évvel ezelőtt még mást mondtam volna, hiszen akkor még nem ismertem olyan embereket, akikkel szívesen vennék fel egy Moog- vagy akármilyen lemezt. Szerintem mára már sem technikai, sem emberi akadálya sincs a nemzetközi hanganyag létrehozásához.

Akkor kint még számolnak veletek?
Abszolút. Olyannyira, hogy volt New Yorkban egy koncertünk, ahova eljött a Fred Schneider a B-52’s-ból, akik előtt többször is zenéltünk kint. Ő nagyon bírja a Moogot, és fel is konferált bennünket, mint a jelenlegi kedvenc zenekarát. Eljött vele a menedzsere is, és felkértek minket, hogy játszunk előttük februárban Los Angelesben és Venturában. Most például azt kell kitalálnunk, hogyan is tudjuk majd ezt összehozni.

Volt arra példa, hogy a kint töltött időtök alatt sokáig nem tudtatok mit csinálni, mert nem volt koncertetek?
Volt ilyen is, ekkor úgy éreztük magunkat, mint egy Havanna lakótelepi munkanélküli, aki alsógatyában sütögeti a rántottát. De ezekben az üresjáratokban legalább megpróbálhattunk mással is foglalkozni, én pl. egy filmhez csináltam sound designt, meg némi zenét is. Egyébként a filmben szerepel Michael Madsen, de most, hogy a Magic Boysban szerepelt, ez lehet, hogy mégsem annyira menő. De a kérdésre visszatérve a rántotta sütögetés mellett olyan is volt, amikor annyi koncert és utazás váltotta egymást, hogy még a zokninkat sem volt időnk kimosni.

tonyo.jpg

Arról is beszéltetek korábban több helyen, hogy az amerikai utazással legalább elkerülitek azt a sorsot, hogy egy idő után falunapokon és káposztafesztiválokon kelljen játszanotok. Gondolom miután 2000 ember és a B-52’s előtt léptetek fel menő helyeken, annyira már nem fűlik a fogatok egy ötvenfős koncerthez valamelyik vidéki klubban.
Én mindenhol szeretek játszani, ahol mi és a közönség is jól érezzük magunkat. Az ominózus falunapos megjegyzés sem azért hangzott el, mert nekünk derogálna ott játszani, hanem egyszerűen el kellett döntenünk, hogy mi merre orientálódunk. Úgy gondolom, hogy ha ez az amerikai történet ésszerűen van kezelve, és a zenekar ki tud jönni a saját csávájából emberileg és zeneileg, akkor jó esélyünk van arra, hogy tovább folytassuk nemzetközileg is a koncertezést. Mert annak nem látom értelmét, hogy akkor mi most visszajövünk, és megpróbáljuk megcsinálni itthon a második Carbonfoolst. Ezzel sem lenne egyáltalán semmi baj, csak én a Mooggal ilyet nem tervezek, és igazából nem is terveztünk. Még akkor sem, ha az említett zenekar sikerei és eredményei nagyon is irigylésre méltóak, sőt manapság itthon szinte egyedülállóak. Ugyanakkor arra is rá kellett jönnöm, hogy úgynevezett zenekari karrier szintjén nekem nem az az elsődleges, hogy mit fogunk elérni fél év múlva, milyen menő dolgokat írhatunk ki Facebookra, meg mennyi pénzt rakhatunk el, hanem az, hogy valami olyasmit csináljunk, ami nekünk tetszik, és örömöt okoz. Ha ez nem sikerül, akkor az összes többi cél fölösleges, és akkor abba lehet hagyni.

Számodra mi a cél a Mooggal?
Én azt szeretném elérni, hogy olyan lemezt csináljunk, amellyel elégedettek vagyunk. Ez az elsődleges, emellett persze nagyon örülnék neki, ha ennek olyan nemzetközi fogadtatása is lenne, ami igazán tényezővé tenné a Moog zenekart.

Vagyis ne mondhassák rátok Magyarországon kívül, hogy csak egy sokadik indie banda vagytok Európából?
Akár még ezt is mondhatják, csak jó lenne elérni, hogy minden fontos helyen tudjanak rólunk, és számoljanak velünk. Nem akarok arcoskodni, de nagyon sok olyan dolgot sikerült elérnünk, amit magyar zenekaroknak korábban nem. Ez is plusz erőt ad nekem ahhoz, hogy elhiggyem, az előbb említett cél elérése igenis lehetséges, és nemcsak nekünk, de más magyar zenekaroknak is. Itthon sokan elkezdenek angolul énekelni, de azt az erőfeszítést, ami ahhoz kell, hogy külföldre kerüljenek, sokan nem akarják végigcsinálni. Érdekes, hogy rengeteg angolul éneklő német vagy spanyol zenekar a környező országokban turnézik, és próbál ezekre a lehetőségekre építkezni. A magyarok nagy nehezen eljutnak Erdélybe vagy szökőévente Bécsbe meg néha Pozsonyba, ahol egy haver leszervezett nekik egy bulit, és akkor itt vége van. Ehelyett érdemesebb lenne elkezdeni abban gondolkodni, hogy mi van ha csinálunk egy Szlovákia-Csehország-Ausztria-Németország turnét úgy, hogy egy kis pénzt is belefektetünk, cserébe viszont lehet találkozni olyan emberekkel, hogy legközelebb már ne kelljen erre költenie az együttesnek. A mi történetünk szerintem pont arra jó példa, hogy koncepciózus külföldi építkezéssel lehet eredményeket elérni. Mert ha csak Magyarországra koncentrálunk, sosem turnéztunk volna a B52’s-zal, nem játszhattunk volna többször is az SXSW-n, vagy most a Culture Collide fesztiválon, és a zenénk sem került volna be menő amerikai sorozatokba. Ezért volt egy viszonylag jó kezdeményezés a Zenei Exportiroda, aminek tök szimpatikus céljai voltak, de a költségvetésük szerintem sajnos nem hatékonyan lett elköltve.

Amíg a kétezres években számos indie védjeggyel ellátott hazai produkció tűnt fel a magyar zenei életben, addig mára ezek a zenekarok közül jó, ha 1-2 képes komolyabbnak mondható közönséget összeszedni egy-egy koncertre. Lehetséges, hogy titeket is befolyásolt az indie-láz eltűnése abban, hogy zeneileg valamiféle megújulást keressetek?
Több éve folyamatosan változtunk, bár ahhoz, hogy ez a külső szemlélők számára is feltűnjön, drasztikusabb váltások kellenek. Olyanok, amik nemcsak számunkra teszik izgalmassá a Moogot, de a külvilág számára is. Én már a harmadik lemeznél is úgy gondoltam, hogy majd az lesz a nagy váltás, a többség számára mégsem volt az.

Milyen irányba halad majd zeneileg akkor a Moog?
Az új számokban rengeteg szinti van, de nem ez a mostanában divatos és kissé már unalmas trance téma, hanem ilyen ’70-es, ’80-as évekbeli, meleg hangzású diszkós cucc. Mondanám, hogy sok benne a ’80-as évek hatása, de személy szerint én már unom, hogy minden zenekar éppen felfedez újra magának egy évtizedet. Mi sem találjuk fel a spanyolviaszt, de nem is tudnám semmilyen konkrét időszakhoz vagy együtteshez kötni.

Sokszor megkaptátok, hogy csak újgazdag hülyegyerekek vagytok, akiknek apuci és anyuci kifizetett egy amerikai nyaralást.
Ez az mostani amerikai kiruccanás pl. a Shameless című sorozatnak köszönhető, mivel megvettek tőlünk öt számot, illetve a DVD kiadások jogait is, és ebből sikerült finanszíroznunk a vízumot, a repülőjegyet, a bérleti díjat és az elinduláshoz szinte mindent. Valóban sokan gondoltak bennünket elkényeztetett zsúrpubiknak, de én például ebben az egész amerikás cuccban annyi anyagi segítséget kértem a szüleimtől, hogy a legelső repülőjegyemet ők vették meg nekem 2006-ban, amikor először ki kellett mennünk a keverési munkálatokhoz az Egyesült Államokba. Onnantól kezdve viszont mindent magunk intéztünk.


indie rock the moog szabó tamás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása